Trikolór, kokárda, szelfi: románok tízezrei ünneplik Gyulafehérváron az egyesülés centenáriumát

„Élőben vagy, Lia?” – kérdezi nevetve egy középkorú férfi a gyulafehérvári ortodox székesegyház előtti tömeget mobiltelefonja kamerájával pásztázó hölgy ismerősét. Az Erdély ősi történelmi fővárosának központjába tízezrével özönlő ünneplők kezében zsebkendőnyi vagy méteres trikolór, valamint okostelefon, ami a csípős fagyban nem akármilyen mutatvány.

A nagyromán egyesülés fővárosának titulált megyeszékhely szombat kora reggel óta ostromlott várhoz hasonlít, ahová a szélrózsa minden irányából futnak be a december elsejei programokra kíváncsi polgárok.

Hajnalban egyirányú vesztegzárat foganatosítottak a hatóságok, gépkocsival tilos behajtani a városba, az ünneplők a helyi önkormányzat által Gyulafehérvár szélén, külső kerületeiben létrehozott alkalmi parkolóhelyen hagyhatták járműveiket. Innen aztán a helyi tömegközlekedés autóbuszai szállítják az embereket a központba a 2,5 lejes menetjegy – nemzeti ünnep ide vagy oda – fejében, amit a sofőrnél vagy sms-ben is meg lehet váltani.

Gyulafehérvárra már napokkal ezelőtt beindult a népvándorlás, a centenáriumot a román egyesülés városában ünnepelni vágyók közül sokan nem autóbusszal, vonattal vagy személygépkocsival érkeztek, hanem gyalog, lóháton vagy szekéren tettek meg több tíz vagy akár több száz kilométert. A legnagyobb teljesítmény minden bizonnyal a 75 éves Ion Mărgineanué, aki harminc nap alatt tette meg a közel 600 kilométeres távot az apostolok lován a Moldovai Köztársaságból. A chișinăui parlament egykori képviselője ama óhaját igyekezett a világ tudtára adni a nem mindennapi meneteléssel, hogy mihamarabb egyesüljön a Prut menti „két román állam”.

„Még gyalogolnék ugyanennyit, ha holnap megvalósul az egyesülés” – fogadkozik Gyulafehérváron a veterán unionista, aki a kilencvenes évek elején maga is aláírta a volt szovjet tagköztársaság függetlenségi nyilatkozatát. Adrian Bumbar, egy temesvári lovaglóklub tagja Brenda nevű lován lovagolt el a centenáriumi ünnepségre, mintegy nyolcvanan kerékpáron tették meg pénteken a Kolozsvár és Gyulafehérvár közötti száz kilométeres távot, észak-erdélyi és ukrajnai románok ugyanakkor őseikhez hasonlóan szekéren utaztak le Máramarosszigetről Erdély közepébe.

A 63 ezres lélekszámú megyeszékhelyen hosszú ideje türelmetlen várakozás előzte meg a történelmi pillanatot, amit a legtöbben a nemzeti büszkeségtől dagadva óhajtottak átélni, amiből ugyanakkor sokan igyekeztek (volna) jelentős anyagi hasznot is húzni.

Mivel a város és környékének szállodái, panziói és vendégházai már hónapokkal korábban kirakták a megtelt táblát, a gyulafehérváriak egy része saját lakását kínálta fel alkalmi albérletként a háromnapos centenáriumi ünnepségre.

Akárcsak a kolozsváriak az Untold idején. Azzal a különbséggel, hogy míg a könnyűzenei fesztivált évente megrendezik a kincses városban, centenárium száz évente csak egyszer van, így a gyulafehérváriak igyekeztek megragadni a földi pályafutásuk során csak egyszer adandó alkalmat.

A különböző szálláshirdető oldalak tanúsága szerint az anyagi haszonszerzés reménye jócskán legyűrte a hazafias érzületet és az ünnepelni érkező honfitársakkal való szolidaritást, mert egy két-három szobás lakásért akár kétezer eurós bérleti díjat is elkértek három éjszakára. A Gyulafehérváron soha nem tapasztalt elrugaszkodott árak láttán jócskán elképedtek a helyi ingatlanközvetítők, akik szerint azonban a legtöbben jóval kevesebbet kaptak bérleményükért a „kikiáltási árnál”.

„A román nemzet ébredését” – válaszolja egy mellközépig érő szakállt hordó ortodox pópa, amikor az ortodox misét hallgató tömegben arról kérdezem, mit jelképez Erdély és a Román Királyság egyesülésének centenáriuma a románok számára. A Szilágy megyei Nagyderzsida kolostorából érkezett pap azt mondja,

az 1918-ban Gyulafehérváron kimondott egyesülés egyedi és semmi máshoz nem fogható jelentőséggel bíró esemény a román történelemben, amely szerinte századokra nyúló kihatással bír.

Miközben megajándékoz a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett kolostor zsebnaptárával, távolabbról, Olaszországból érkező ünneplőkbe botlunk.

Ioan és Petru kifejezetten a centenáriumi ünnepségre jött haza Milánóból, a testvérpár tizennégy éve él Itáliában. Egymás szavába vágja mondják, mennyire megható, hazafias pillanatokat élnek át az „egyesülés bölcsőjében”, és semmiért nem adnák, hogy itt lehetnek. Megkérdezem, milyen feltételeknek kellene teljesülniük ahhoz, hogy végleg hazatelepedjenek, mire mindketten a gazdasági stabilitást említik első helyen. Egy bánffyhunyadi történész korabeli önkéntes egyenruhában feszít, és büszkén mondja, hogy nagyapja az első világháborúban harcolt; nem is volt kérdés számára, hogy részt vesz a centenáriumi rendezvényeken Gyulafehérváron.

A különböző kultúrák és felekezetek történelmi és vallási emlékhelyei találkozási pontjának számító gyulafehérvári vár és környéke piros-sárga-kék tengerben fürdik a centenáriumi ünnepség közepette.

Ennyi trikolór talán a világon nincs, gondolhatnánk, de mégis van, olyannyira, hogy jutott belőle Hunyadi Jánosnak az érseki székesegyházban található sírhelyére is, egyfajta bizonygatásképpen az egykori kormányzó feltételezett román származását.

Mivel az ortodox székesegyház udvarán és az Egyesülés terme előtti placcon kevesen férnek el, sokan lecövekelnek Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda lovasszobra előtt, ahol hórába fognak, hazafias dalokat énekelnek. Adott pillanatban egy hatalmas dzsembori benyomását kelti a centenáriumozás, ahol rengetegen öltöttek népviseletet, és mindenki örömittasan énekel, zászlót lenget, közben pedig önfeledten szelfizik. Még olyan máramarosi öreg úrral is összefutunk, aki „Egészséget!” felkiáltással szól, amint megtudja, hogy magyarok vagyunk, majd a román zászlót lengetve rázendít az Az a szép kezdetű műdalra...

A centenáriumhoz kötődő rendezvénysorozat már szerdán kezdetét vette, szombatig azonban többnyire kiállításokból, könyvbemutatókból, koncertekből, koszorúzásokból állt össze az ünnepi megemlékezések sora. No és persze szoboravatókból, amelyekből Gyulafehérváron sem volt hiány, büsztöt kapott többek között Thomas Woodrow Wilson, az egyesült Államok 28. elnöke és Emmanuel de Martonne francia geográfus. Előbbiben a nemzetek önrendelkezési jogáról szóló 14. pontja okán Nagy-Románia egyfajta letéteményesét tisztelik a románok, míg utóbbinak azért köszönhet sokat a román nemzet, mivel oroszlánrésze volt Románia jelenlegi határainak – a magyarok szempontjából természetesen igazságtalan – megrajzolásában.

Szombaton délelőtt az egykor osztrák-magyar tiszti kaszinóként fungáló, ma Egyesülés termének nevezett épületben idézték fel azt a pillanatot, hogy száz évvel ezelőtt itt mondták ki a magyarországi románok küldöttei Erdélynek a Román Királysággal való egyesülését.

Ebből az alkalomból két, az 1228 küldött nevét sorjázó emléktáblát is lelepleztek, amelyet Daniel ortodox pátriárka szentelt fel. Itt csíptük el – híveivel való végeérhetetlen fotózkodás közepette – két szó erejéig Gheorghe Flutur liberális politikust, a Suceava megyei önkormányzat elnökét, aki úgy fogalmazott: száz évvel ezelőtt a román népnek sikerült túllépnie a korlátain, ennek köszönhetően pedig Románia kivirágzott. És hogy mit üzen román politikusként az országban élő nemzeti kisebbségeknek, mindenekelőtt a magyaroknak? „Románia valamennyi nemzeti kisebbség számára egyenlő esélyeket kínál, nálunk az etnikai tolerancia messzemenően biztosított, ezt büszke bukovinai románként határozottan állíthatom” – adja elő Flutur a bukaresti politikai illetékesek szájából jól ismert szöveget.

Délután Klaus Johannis államfő jelenlétében felavatták a 22 méter magas, négy, egymással szembefordított kereszt alkotta egyesülés emlékművét. A nagy egyesülést kinyilvánító 1918-as nagygyűlés helyszínén, a gyulafehérvári vár bejáratánál elhelyezett gigantikus alkotást formája miatt sokan máris „Facebook-emlékműnek” csúfolják; talapzatától az ugyancsak most felavatott hídon lehet átjutni a várba. Az emlékmű- és hídavatást katonai parádé követte (többek között a várfalakról leadott huszonegy ágyúlövéssel tisztelegtek a történelmi pillanat előtt), majd a tervek szerint mintegy negyvenezer adag ételt osztanak ki a centenáriumi ünneplőknek.