Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
A járvány nem ért véget, a koronavírus-fertőzöttek számára létrehozott állapotfelmérő központok a továbbiakban is működni fognak – jelentette ki szerdán az egészségügyi miniszter.
2022. március 16., 16:222022. március 16., 16:22
Egy online vitán Alexandru Rafila rámutatott, még mindig magasak a napi esetszámok, és indokolt az állapotfelmérő központok további működtetése, mert fontos a fertőzöttek kivizsgálása és kezelése. Elmondta, hogy a hatóságokat továbbra is foglalkoztatja a járóbeteg-szakellátás fejlesztése,
A miniszter közölte, hogy fontosnak tartja a koronavírus-fertőzésen átesett betegeknek szánt rekuperációs központok létesítését is. Rafila tájékoztatása szerint az egészségügyi minisztériumnak szándékában áll továbbfejleszteni a telemedicinát is – közölte az Agerpres hírügynökség.
„Természetesen ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani az orvos és a beteg közötti interakcióról. (...) A két lehetőséget kombinálni kell, alkalmazkodva az adott körülményekhez” – fogalmazott Rafila.
A legutóbbi tájékoztatás óta 3913 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 941-gyel kevesebbet, mint egy nappal korábban –, csaknem 37 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 442-en újrafertőződött betegek – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium. Az elmúlt 24 órában 68, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. 3394 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 193-mal kevesebbet, mint előző nap. Intenzív terápiás ellátásra 516 beteg szorul, közülük 462-en oltatlanok.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
Rosszul lett szerdán Varga Attila, a román alkotmánybíróság tagja, akit sürgősen kórházba szállítottak.
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán felszólította a múzeumi alkalmazottakat, hogy ne bojkottálják a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényt, hangsúlyozva, hogy a problémáikat párbeszéddel lehet megoldani, nem „zsarolással”, aminek ő nem fog engedni.
Fontos, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a júniusban megválasztandó EP-ben, és a különböző országokból mandátumot szerző magyar képviselők továbbra is együttműködjenek stratégiai kérdésekben – mutatott rá Bóka János.
Oroszország nem meri megtámadni Romániát, akkor sem, ha bosszantja, hogy Bukarest esetleg átad egy Patriot légvédelmi rakétarendszert Ukrajnának – szögezte le Marcel Ciolacu miniszterelnök.
szóljon hozzá!