Nicolae Ciucă többször hangoztatta, hogy „nem érheti szó a ház elejét” a doktorijával kapcsolatban
Fotó: Gov.ro
A bűncselekmény elévülése miatt vádemelés nélkül lezárta a Nicolae Ciucă kormányfő plágiumügyében indított nyomozást a bukaresti legfőbb ügyészség.
2023. április 06., 20:312023. április 06., 20:31
2023. április 06., 20:412023. április 06., 20:41
A hatalmon lévő Nemzeti Liberális Pártot (PNL) irányító kormányfőt korábban a szerzői jog megsértése és hamisított okirat folytatólagos felhasználásának gyanújával jelentették fel. Az Agerpres hírügynökségnek küldött válaszában a bukaresti legfőbb ügyészség közölte, hogy a nyomozást idén március 15-én lezárták, mert az előbbi bűncselekmény elévült, az utóbbi pedig „nem létezik”.
Ezután a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem közölte, megvizsgálja, hogy a miniszterelnök doktori disszertációja megfelel-e a tudományos etika normáinak. A főügyészség egy panasz alapján tavaly februárban úgynevezett in rem kivizsgálást indított a plágiumvád ügyében.
A miniszterelnök az ügyre reagálva azt nyilatkozta, hogy a doktori dolgozatának témáját a nemzetközi küldetésekben katonaként szerzett személyes tapasztalataiból merítette, és a tudományos kutatás, illetve az elméleti értekezés mellé ezeket is belefoglalta „nyilvánvalóan önálló hozzájárulásként” a disszertációjába. Az újságíró ama kifogására, miszerint több lábjegyzeti hivatkozás nem szerepel a dolgozata bibliográfiájában, Nicolae Ciucă azt mondta: éppen ezek a hivatkozások támasztják alá, hogy tisztességesen írta meg a disszertációját, mert legkevesebb egyszer megjelölte az információk forrását.
Jogerőre emelte a bukaresti legfelsőbb bíróság pénteken azt a tavaly márciusban hozott táblabírósági határozatot, amely eljárási szabálytalanságokra hivatkozva leállította a plágiummal meggyanúsított Nicolae Ciucă miniszterelnök doktori do.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
szóljon hozzá!