Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
A rendőrség politikai célokra való felhasználásával és a pártja ellehetetlenítésére tett kísérlettel vádolja a kormányt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
Letartóztatott az ügyészség (DIICOT) egy Amerikai Egyesült Államokban élő román állampolgárt, aki az ügyészek szerint THC-t tartalmazó zselés cukorkákat kínált egy esemény résztvevőinek, és a kábítószeres édességből egy 3 éves kislány is fogyasztott.
Gyermekpornográf tartalmak birtoklása és terjesztése gyanújával bűnvádi eljárást folytatnak a kolozsvári nyomozó hatóságok egy magyar férfi ellen, akiről a Krónika megtudta, hogy teológiai hallgató.
Hivatalos személy elleni erőszak, bántalmazás és garázdaság miatt büntetőeljárás indul Dan Vîlceanu parlamenti képviselő ellen, miután még májusban bántalmazta képviselőtársát, Florin Romant – jelentette be kedden a legfelsőbb ügyészség.
A legfőbb ügyészség bejelentette, megindította a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu-Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.
Beidézték csütörtökön a legfőbb ügyészségre Petre Roman volt miniszterelnököt, hogy tájékoztassák arról, hogy ismét büntetőeljárást indítottak ellene az 1990 júniusi bányászjárás ügyében.
Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Mihai Chirica jászvásári (Iaşi) polgármester ellen az ügyészek szerint illegálisan kibocsátott építkezési engedélyekkel kapcsolatos ügyben.
Jóváhagyta Klaus Iohannis államfő a büntetőeljárás elindítását Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu korábbi miniszterelnök-helyettes ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.
Ismét esély nyílhat arra, hogy Ion Iliescu volt államfőt büntetőjogi felelősségre vonják az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyében.
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal férfival szemben, míg a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy másik romániai férfit, akik jótékony célt színlelve gyűjtöttek pénzadományokat Somogyban.
Vádemelés nélkül lezárta a kiskorúval történő szexuális kapcsolat létesítésének gyanúja miatt a kolozsvári Untold fesztivál alapítója ellen indított bűnvádi eljárást a nyomozó hatóság.
A román Laura Codruța Kövesi által vezetett Európai Ügyészség (EPPO) a hivatalos jelentés szerint 2023-ban 215, európai uniós forrásokkal kapcsolatos csalással kapcsolatos büntetőeljárást indított Romániában.
Marius Voineag, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze szerint mandátuma alatt az ügyészek ismét bátorságra kaptak a nagy korrupciós ügyek kivizsgálására.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, Christopher Wrayt fogadta szerdán Alex Florenţa legfőbb ügyész az általa vezetett intézmény székházában.
Vesztegetés folytatólagosan elkövetett elfogadásával gyanúsítja az Arad megyei ügyészség a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) 47 alkalmazottját.
Részben az ügyészség felügyeletével folytatódnak a megerősítési munkálatok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tavaly decemberben beomlott diákotthonánál.