Februárban fizetnek

Februárban fizetnek

Dacian Ciolos mezőgazdasági miniszter szerint február elején elkezdődhet a mezőgazdasági támogatások folyósítása. A miniszter szerint a legfontosabb, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) szakemberei mielőbb befejezzék a benyújtott igénylésekben szereplő földterületek helyszíni ellenőrzését.
2008. január 08., kedd

Szigetországi munka

Több mint 16 ezer nagy-britanniai és észak-írországi munkahely közül válogathatnak az idén a romániai és a bolgár állampolgárok, a szigetország ugyanis csupán őket alkalmazza mezőgazdasági szezonmunkára – adta hírül az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM).
Szigetországi munka
Szigetországi munka
2008. január 08., kedd

Szigetországi munka

2008. január 08., kedd

Húsvéti bárányvágás hagyományosan

Románia haladékot kapott az Európai Bizottságtól az állatok saját célra való feláldozását illetően. Dacian Ciolos mezőgazdasági miniszter szerint ebben az évben a gazdák még hagyományos módszerrel vághatják le bárányaikat, és hasonlóan szúrhatják le a karácsonyi hízót is.
Húsvéti bárányvágás hagyományosan
2007. december 11., kedd

Állami különkvóta

Veszteséges lehet a tejtermelés csökkentése vagy felszámolása a gazdák számára. Országszerte bonyodalmakat okoz a szarvasmarha-tenyésztő kisgazdák és a mezőgazdasági vállalkozók számára, hogy minisztériumi rendelet alapján a megszabott tejkvóta 30 százalékát az állam kisajátítja, amennyiben az más tulajdonba kerül. Bár országos rendeletről van szó, a határozatot egyes vidékeken mégis eltérően értelmezik.
Állami különkvóta
Állami különkvóta
2007. december 11., kedd

Állami különkvóta

2007. december 11., kedd

A valósnál nagyobb eladásokat jelentenek be a méhészek

Az elmúlt öt év leggyengébb méztermését regisztrálták az idén – derült ki egyebek mellett a Romániai Méhészek Egyesülete (ACAR) Beszterce-Naszód megyei szervezetének hétvégi tanácskozásán. Nagy felháborodást keltett azonban a méhészek körében, hogy a gyenge eredmények ellenére a mezőgazdasági minisztérium adatai 20 ezer tonnás évi termésről számolnak be.
A valósnál nagyobb eladásokat jelentenek be a méhészek
2007. december 04., kedd

Összefogás a térségért

Román–szerb együttműködési projekt révén hozzák létre a Temes megyei Zsombolyán az első agrárinnovációs parkot. Egy héten belül írják ki a közbeszerzési eljárást a zsombolyai agrárinnovációs központ kivitelezésére. Amint azt a pályázó egyesület, a Banat Ripensis Kistérségi Egyesület elnöke, Ordódi Árpád elmondta, hamarosan elkészülnek a végleges tervek, és öszszeállítják a tenderfüzetet, amelynek alapján kiválaszthatják a kivitelező...
Összefogás a térségért
Összefogás a térségért
2007. december 04., kedd

Összefogás a térségért

2007. december 04., kedd

Gondot jelent a disznók bódítása

Nehézkesen halad a saját fogyasztásra szánt disznók, juhok, kecskék levágás előtti érzéstelenítésére vonatkozó előírás alkalmazása. „A tervek szerint december 15-étől vezetnénk be az érzéstelenítő pisztolyok használatát.
Gondot jelent a disznók bódítása
Gondot jelent a disznók bódítása
2007. december 04., kedd

Gondot jelent a disznók bódítása

2007. december 04., kedd

Ingyenesen jár a lovak útlevele

Egyedi azonosítóval és útlevéllel látják el jövő év július elsejéig az ország teljes lóállományát. Ez a folyamat minden gazdaságban tartott lovat érint. A kötelező nyilvántartásba vételt a román állam támogatja, így a gazdáknak nem kerül pénzbe.
Ingyenesen jár a lovak útlevele
Ingyenesen jár a lovak útlevele
2007. december 04., kedd

Ingyenesen jár a lovak útlevele

2007. november 20., kedd

Védik a sertéseket

Kezdetét vette egy újabb, országos méretű sertéspestis elleni oltáskampány. Elkezdődött Romániában a disznók kötelező sertéspestis elleni oltáskampánya – tájékoztatott dr. Sikó Barabási Sándor. A Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (ANSVSA) vezetője szerint a következő két hónapban a települések állatorvosai kötelesek beoltani az ország 5,3 milliós sertésállományát.
Védik a sertéseket
Védik a sertéseket
2007. november 20., kedd

Védik a sertéseket

2007. november 20., kedd

Kötelező tananyag a gyilkos galóca

Tiltakozó nyilatkozatot fogadott el novemberi küldöttgyűlésén a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület, amelyben a tavaly februárban megjelent gombatörvény alkalmazását lehetővé tevő kiegészítő rendeletek késlekedését sérelmezik.
Kötelező tananyag a gyilkos galóca
Kötelező tananyag a gyilkos galóca
2007. november 20., kedd

Kötelező tananyag a gyilkos galóca

2007. november 20., kedd

Szükséges agrárreform

Ma jelenti be az Európai Bizottság azokat a mezőgazdaság-politikai reformokat, amelyeket egyebek között az Európai Unió közép- és kelet-európai bővítései miatt lát szükségesnek. Nem radikális, hanem kisebb reformokról van szó, mindenekelőtt a korábbi átfogó változtatások hatásvizsgálatáról és módosításáról.
Szükséges agrárreform
Szükséges agrárreform
2007. november 20., kedd

Szükséges agrárreform

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. november 13., kedd

Veszteséges takarékosság

Szakemberek szerint nagyobb gondot és több pénzt kellene fordítani a burgonyabetegségek megelőzésére. A háromszéki gazdák keveset költenek a burgonyabetegségek megelőzésére, csupán a nagytermelők fordítanak nagyobb figyelmet a termények egészségének megőrzésére. Tóth Kinga, a Kovászna Megyei Növényvédelmi Igazgatóság szakembere a Krónika érdeklődésére elmondta: az igazgatóság ajánlásait kizárólag a nagytermelők fogadják meg.
Veszteséges takarékosság
Veszteséges takarékosság
2007. november 13., kedd

Veszteséges takarékosság

2007. november 06., kedd

Gazdanap kampányfűszerrel

Böllérvetélkedővel tarkított rendezvénysorozattal ünnepeltek a gyergyóalfalusiak. A Gazdanapi Sokadalom tízéves jubileumát ülték Gyergyóalfaluban a gazdák. Az egynapos szabadtéri rendezvény fő attrakciója a böllérvetélkedő volt, amelyre három csapat nevezett be. Az esemény nemzetközi jellegét a magyarországi Fadd testvértelepülés böllérei biztosították.
Gazdanap kampányfűszerrel
Gazdanap kampányfűszerrel
2007. november 06., kedd

Gazdanap kampányfűszerrel

2007. november 06., kedd

Kihasználatlan a burgonyatőzsde

A közintézményeknek az árutőzsdén keresztül kellene beszerezniük a krumplit – véli Herman Rosner. A Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint a román árutőzsde sepsiszentgyörgyi terminálján keresztül a közintézmények a piacinál kedvezőbb áron szerezhetnék be a szükséges mennyiségű burgonyát.
Kihasználatlan a burgonyatőzsde
Kihasználatlan a burgonyatőzsde
2007. november 06., kedd

Kihasználatlan a burgonyatőzsde

2007. november 06., kedd

Minőségi termékek

A mezőgazdasági szaktárca 80 százalékkal támogatná a kisgazdákat a minőségi tej előállítása érdekében – ígérte Dacian Cioloº miniszter. A két-három tehenet tartó kisgazdákat támogatnák, hogy beszerezhessék azokat a felszereléseket, amelyek révén növelhetnék a leadott tej minőségét.
Minőségi termékek
Minőségi termékek
2007. november 06., kedd

Minőségi termékek

2007. november 06., kedd

Gyakorlatozó gazdák

Novembertől megszűnt az együttműködés a Gyergyószentmiklóson működő Agro-Caritas Transilvania Alapítvány és a Német Fejlesztési Minisztérium Alapítványa, az InWent civil szervezet között, amelynek segítségével a székelyföldi fiatalok német farmokon gyakornokoskodtak. Az október utolsó hétvégéjén szervezett szimpóziumon ünnepélyes keretek között köszönt el az InWent alapítvány egykori gyakornokaitól, ugyanis a német kormány a továbbiakban nem...
Gyakorlatozó gazdák
Gyakorlatozó gazdák
2007. november 06., kedd

Gyakorlatozó gazdák

2007. október 23., kedd

Mindennapi burgonyánk

Háromszéken a gazdák szövetkezése megoldást jelentene a hektáronkénti nagyobb mennyiségű burgonya termesztéséhez. A krumplitermesztés mielőbbi korszerűsítésére van szükség – fejtették ki a mezőgazdasági szakemberek Sepsiszentgyörgyön a burgonya napja alkalmával megrendezett találkozón. Tőke István, az agrárminisztérium államtitkára elmondta, Romániában a hektáronkénti átlagtermés az európai uniós termelés egyharmada.
Mindennapi burgonyánk
Mindennapi burgonyánk
2007. október 23., kedd

Mindennapi burgonyánk

2007. október 23., kedd

Röviden

Băsescu díjazta a Kadarkát Románia államfője a ménesi Kadarkát javasolta győztesnek a hétvégén megrendezett borfesztiválon, amelyet Aradon rendeztek meg. Miután a szakemberekből álló zsűri két győztes bort választott ki, Traian Băsescu is megkóstolta azokat, és a jellegzetesen magyar vörösbor mellett döntött. A verseny harmadik győztese Murfatlar bor lett, amelyre az államfő is büszke volt, hiszen azon a vidéken született.
Röviden
Röviden
2007. október 23., kedd

Röviden