Fotó: A szerző felvétele
A népes szemlélõdõ közönség elõtt egy pohár pálinka elfogyasztásával kezdõdõ hagyományos disznóvágást mutattak be az alfalviak és vendégeik, akik fittyet hányva az uniós elõírásokra, bódítás nélkül, az évszázados gyakorlat szerint vágták le a sertéseket, majd készítettek belõle mészárostokányt. Fogyasztói szemszögbõl mindegyik tokány nyertesnek minõsült, hiszen délben már egyik bográcsban sem maradt egy falat sem. Amíg a mészáros tokány fõtt, és a böllérek a disznó feldarabolásával szorgoskodtak, illetve töltötték a véres-májas hurkát és a kolbászt, addig egy juhász részesítette elbûvölõ látványban a közönséget. Õ ugyanis sajtot készített mindenki szeme láttára a tér közepén felállított csöbörben lévõ beoltott tejbõl. Emellett több sajtkészítõ mester termékét is meg lehetett kóstolni. A jubileumi rendezvényen megjelent Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki az egybegyûltekhez szólva a közelgõ európai parlamenti választások kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy „meg kell õrizni a székely nép õsi egységét\". Az immár több éve november elején tartott rendezvényhez idén is kegyes volt az idõjárás, ugyanis csupán a gazdanapon volt gyönyörû napsütés a Gyergyói-medencében, ezt megelõzõen és utána is novemberre jellemzõ ködös-esõs idõ volt. Az ünnepélyes megnyitón Adorjáni Imre plébános megáldotta a friss kenyeret, és elõzõ évektõl eltérõen idén a tombolanyereménynek felkínált szenteltkenyér mellett az alfalviak kiosztottak még néhány finom, krumplis házikenyeret a meghívott, környékbeli polgármestereknek, valamint a vendégségbe érkezett RMDSZ-tisztségviselõknek. Miközben a „sajtmester\" és a böllérek szorgoskodnak, háttérben a Gyergyói-medence önkormányzati képviselõi mérték össze futballtudásukat, illetve a Helikon fúvószenekar szolgált térzenével. A tizedik Gazdanapi Sokadalom disznótoros vacsorával gazdagított bállal ért véget, ahol a talpalávalót a Domokos Pál Péter Egyesület citerásai, illetve a Basa csárda zenekara húzta.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.