Gyakorlatozó gazdák

Novembertől megszűnt az együttműködés a Gyergyószentmiklóson működő Agro-Caritas Transilvania Alapítvány és a Német Fejlesztési Minisztérium Alapítványa, az InWent civil szervezet között, amelynek segítségével a székelyföldi fiatalok német farmokon gyakornokoskodtak. Az október utolsó hétvégéjén szervezett szimpóziumon ünnepélyes keretek között köszönt el az InWent alapítvány egykori gyakornokaitól, ugyanis a német kormány a továbbiakban nem támogathat uniós tagállamot.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. november 06., 00:002007. november 06., 00:00

A mezõgazdasági szférában tevékenykedõknek továbbra is adott a külföldi gyakorlat lehetõsége, hiszen a Bajor Parasztszövetség továbbra is támogatja a programot.

A német és svájci farmokon való gyakorlatozás ötletét a fiatalok számára még az 1989-es rendszerváltás után szükségesnek látták Székelyföldön. „A gazdák jó része nehezen vagy egyáltalán nem boldogult. Nem nézhettük tétlenül a kilátástalan helyzetet, amely sokukat az õsi föld elhagyására kényszerített \"– fejtette ki Barth Ottó atya az Agro-Caritas Transilvania Alapítvány indításának okait. Nem sokkal a rendszerváltás után létrehozták az alapítványt, amely mind a mai napig sikeresen tevékenykedik.

Mint ismeretes, a 1991/18-as földtörvény az erdélyi gazdák jelentõs részét válságos helyzetbe juttatta, a visszaszolgáltatott föld sok esetben terhet, és nem megélhetést biztosított. Korszerû mezõgazdasági gépek, felszerelések és a modern mezõgazdasági technológiai folyamatok ismerete nélkül a fõként idõs földtulajdonosok egyre nehezebben boldogultak. Ebbõl az áldatlan helyzetbõl próbált kiutat találni Barth atya, akinek ötletét Bálint Lajos érsek is támogatta. Egyházi kapcsolatok révén találtak támogatóra a Bajor Parasztszövetségben, majd késõbb kapcsolatba léptek az InWent német szervezettel. Az elsõ nyolc gyakornokot 1993-ban küldték Németországba, de a létszám már 1994-ben 30-ra növekedett. 1995-ben csatlakozott a programhoz a DSE német alapítvány, amely a mezõgazdasági szakemberek továbbképzõ szemináriumainak szervezését vállalta fel. „Nem volt könnyû, de mindenképpen megérte Svájcban gyakorlatozni, hiszen nagyon sokat tanultam\" – mesélte egy még 2003-ban külföldön dolgozó gyergyói ifjú. A programmal párhuzamosan hozták létre a Csíky-kertben a Caritas mezõgazdasági részlegéhez tartozó Szent Benedek Tanulmányi Házat, ahol intenzív német tanfolyamokat, illetve mezõgazdasági témában elméleti és gyakorlati képzéseket szerveznek.

Az elmúlt 14 év alatt a római katolikus egyház mellett mûködõ intézmény 1751 ifjú gazda képzését, és külföldi gyakorlatát szervezte meg, hozzájárulva a vidék gazdasági életének fellendítéséhez.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás