Nem tartotta be ígéretét a kormány, miszerint 2012 decemberében minden arra jogosult gazda megkapja a területalapú támogatások (SAPS) teljes összegét. Mint azt a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől (APIA) megtudtuk, a megyebeli jogosultak csupán harmadának érkezett meg a pénz a bankszámlájára.
A védett és a Natura 2000-es területeken gazdálkodókat segítik a környezetvédelmi szakemberek egy magyar–román határon átnyúló együttműködés keretében – jelentette be Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója kedden Hajdúböszörményben, az érintett gazdálkodóknak szervezett képzésen.
Miközben a tavalyi aszály miatt prioritás lett az öntözőberendezések működtetése és kiépítése, a tolvajok a meglevő infrastruktúrát sem kímélik – hívják fel a figyelmet a hatóságok.
Fokozottan ellenőriznek a téli ünnepek előtt az élelmiszer-biztonsági felügyelők. Sikó Barabási Sándor, a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, az országos intézmény megyei kirendeltségei december 20-áig felkeresnek minden hús- és tejfeldolgozót, valamint a vágóhidakat, hogy biztosítják-e a megfelelő higiéniai körülményeket.
Felgyorsíthatja a restitúciós folyamatot az a jogszabály-módosítás, melynek értelmében a polgármesteri hivatalok ideiglenes birtokleveleket is kiállíthatnak. Korodi Attila parlamenti képviselő közleményben tájékoztatott arról, hogy a november végétől érvénybe lépett módosítás értelmében, ha a birtoklevelet igénylő már rendelkezik egy, minden tulajdonára kiterjedő topográfiai tervvel, nem kell megvárja, hogy az összes tulajdonában lévő ingatlanra...
Bár az európai uniós irányelvek szerint immár két éve tilos a disznószúrás Romániában, a gazdák továbbra is hagyományos módszerekkel vágják a sertést, a hatóságok pedig továbbra sem rónak ki büntetéseket.
A következő esztendőkben olyan lehetőségek nyílnak Románia számára, amelyek lehetővé teszik, hogy a mezőgazdasági termelőket, a mezőgazdasági termékek feldolgozóit európai uniós forrásokból és a hazai költségvetésből jelentősen támogatni lehessen, mint az elmúlt esztendőkben – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Lázárfalván.
Traian Băsescu államfőhöz fordulnak panaszaikkal az állattartók érdekvédelmi szervezeteinek képviselői – jelentette be sajtótájékoztatón Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke.
Fokozott élelmiszer-biztonsági ellenőrzésnek vetik alá a Törökországból érkező gyümölcsszállítmányokat a hazai hatóságok, miután 120 tonna török importból származó grépfrútnál (citrancsnál) fedeztek fel a megengedett értéket meghaladó növényvédőszer-koncentrációt – közölte Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.
Több ezer termelő és állattenyésztő tüntetett tegnap Bukarestben a Victoria-palota előtt a mezőgazdasági támogatások csökkentése miatt. A tiltakozás helyszínére nagyszámú csendőrt vezényeltek, mivel a tiltakozók átszakították az intézményt körülvevő kordont. Később lezárták a környéken a forgalmat, délután pedig összetűzésekre is sor került a csendőrök és a tiltakozók között. Négy személyt őrizetbe vettek, a csendőrök könnygázt...
Kétkedve fogadták a szakemberek a kormány új határozattervezetét, mely szerint ezentúl csak a zöldség- és gyümölcstermelő magánszemélyek árulhatnák termékeiket az ország piacain. A tervezet szerint a vállalkozók számára külön, pénztárgépekkel ellátott részleget alakítanának ki.
November végéig tart az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság által indított számlálás, melynek során felmérik a gazdák valós állatállományát. A gazdák kötelesek bejelenteni minden haszonállatot (ló, szarvasmarha, juh, kecske, sertés), amit adatbázisba visznek.
A közbirtokosságok korlátozott uniós pályázati lehetőségeire hívnák fel a mezőgazdasági minisztérium, illetve az uniós szakemberek figyelmét azzal a beadvánnyal, amelyet tegnap írtak alá Csíkszeredában a Hargita megyei közbirtokosságok szövetségeinek képviselői.
Az aszály okozta jelentős terméskiesés ellenére sem állt meg az élet a farkaslaki gyümölcsfeldolgozónál: a gyümölcspréselő gépek folyamatosan dolgoznak, szeptemberben két hét alatt 21 ezer liter almalé készült itt. Idén kevesebb alma, illetve körte termett a vidéken, és nem is olyan lédús a gyümölcs, mint az előző években: például tíz kilogramm almából fajtától függően körülbelül öt liter levet lehet kipréselni.
Ösztönözni kell a határon túli és az anyaországi gazdák kapcsolatteremtését, ezt szolgálják azok a fórumok, amelyeken a gazdaszervezetek képviselői személyesen vehetik fel egymással a kapcsolatot – mondta Budai Gyula, a vidékfejlesztési minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára tegnap Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
A mezőgazdasági minisztérium által összesített adatok szerint a csapadékmentes nyári időjárás miatt az őszi terméshozam legalább 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest – jelentette be Daniel Constantin tárcavezető.