Örvendenek a meleg ételnek a székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum diákjai, akik Hargita megyében egyelőre egyedüliként kapnak főtt ebédet a kormány által kísérleti jelleggel ősszel elindított program keretében.
Folyamatosan növekszik az igénylők száma, ezért az önkormányzat felújítja a korábban kiürített, Sing-Singként emlegetett egykori szociális otthon épületét Sepsiszentgyörgyön.
Elfogadta kedden a bukaresti képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az alkotmánybírák ellen csak azt követően lehet bűnvádi eljárást indítani, letartóztatási, házkutatási parancsot kiadni, miután azt jóváhagyta a taláros testület.
Az Egyesült Államok aggódik a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása miatt, amely Washington szerint a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) ellen irányul – közölte kedden Budapesten Hoyt Yee helyettes államtitkár.
Fontos előrelépés történt az anyanyelvhasználat terén: az egészségügyi és szociális intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelven is beszélő személyzetet alkalmazni ott, ahol a magyarok számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5000 főt.
Beismeri a pénteki stockholmi gázolásos támadás fő gyanúsítottja, hogy ő követte el a terrorcselekményt – tudatta a 39 éves, üzbég állampolgárságú gyanúsított kirendelt védője kedden a bíróságon.
Visszaküldik a képviselőház jogi bizottságához azt a törvénytervezetet, amely az érdekellentét fogalmát „a tisztség felhasználása bizonyos személyek előnyben részesítése érdekében" kifejezésre helyettesítené a Büntető törvénykönyvben.
Nizzába is lehet repülni hétfő óta Kolozsvárról: a Blue Air fapados légitársaság ezentúl hetente kétszer – hétfőn és pénteken – teszi meg a távot oda és vissza.
Gyors intézkedést kér az RMDSZ a bukaresti belügyminisztériumtól a határátkelőkön tapasztalt torlódások megszüntetése érdekében.
Közvitára bocsátotta a bukaresti egészségügyi minisztérium az oltási törvény tervezetét. Csak a kötelező oltás megtörténte esetén írathatják be a szülők a gyerekeket az oktatási intézményekbe.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) szerint kedden kezdik meg a 2016-os év utolsó negyedévéhez tartozó, megvásárolt és felhasznált gázolaj-mennyiségek támogatásának kifizetését. A hét végéig 8 836 gazda megkapja a támogatást.
Ferenc pápa mosodája nevet kapta a Róma belvárosában megnyílt mosoda, amelyben hajléktalanok tisztíthatják ruháikat és takaróikat – közölte a pápai alamizsnahivatal.
Az előzetes bejelentésekkel ellentétben mégsem terjesztette be hétfőn a parlament elé a kormánykoalíció a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezetet.
A kaliforniai San Bernardino egyik általános iskolájában elkövetett lövöldözés tettese a lelőtt tanárnő férje volt – jelentette be a rendőrség. A támadóval együtt hárman meghaltak, ketten megsebesültek az incidens során.
Csak egyetlen termék, egy Franciaországból származó méz bukott meg a román mezőgazdasági minisztérium, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) és az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) által végzett vizsgálatokon.
A budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU) tett ajánlata miatt bírálta Arad polgármesterét, Gheorghe Falcăt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetének alelnöke, Adrian Todor képviselő.
A belföldi sajtó kategóriában a The Washington Post, a nemzetköziben pedig a The New York Times című amerikai lapoknak ítélték oda idén a legtekintélyesebb amerikai kitüntetések közé sorolt Pulitzer-díjat a bíráló bizottság bejelentése szerint.
Kellemes meglepetés fogadta ma a magyar költészet napján a csíkszeredai polgármesteri hivatal dolgozóit: az irodák ajtaján kedvenc verseiket olvashatták. A kezdeményezés ötletgazdája a kulturális iroda egyik munkatársa.