Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt, Zeman és Drahos jutottak a második fordulóba

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt, Zeman és Drahos jutottak a második fordulóba

Fotó: BBC/Reuters

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.

MTI

2018. január 13., 19:072018. január 13., 19:07

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült. Az összes voks összeszámlálása alapján Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia volt elnöke jutottak be a második fordulóba.

Milos Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott.

A további hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb. Például a harmadik végzett Pavel Fischer diplomata 10,2 százalékot szerzett. A negyedik Michal Horácek vállalkozó, dalszerző 9,1 százalékot, az ötödik Marek Hilser orvos pedig 8,8 százalékot kapott. Mirek Topolánek volt jobboldali kormányfőre 4,2 százalék szavazott. A második körbe az első fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez ekkor már elég az egyszerű többség.

Helyi megfigyelők hangsúlyozzák, hogy a második forduló eredménye teljesen nyitott, és lehetetlen megjósolni, ki fog nyerni, bár Zeman újra mérsékelt favoritnak számít. Sokat nyom majd a a latban, kinek a támogatására szólítanak fel az első körben sikertelen elnökjelöltek, illetve a politikai pártok.

Milos Zeman nagy sikernek minősítette győzelmét az első elnökválasztási körben és felszólította híveit, hogy két hét múlva is járuljanak az urnákhoz.

Külön kiemelte: míg öt éve az első körben 24 százalékot, most majdnem 39 százalékot kapott. Leszögezte: az első kör előtt azért nem kampányolt, mert azt feleslegesnek vélte, hiszen az emberek ismerik. A 2. választási kör előtt azonban szívesen kiáll egy vagy két televíziós vitára ellenjelöltjével.  Jirí Drahos újságíróknak nyilatkozva szintén nagy sikernek nevezte továbbjutását. Azt mondta: számára nagy példa Andrej Kiska esete, aki a legutóbbi szlovákiai elnökválasztáson legyőzte a jóval nagyobb politikai tapasztalatokkal rendelkező Robert Fico kormányfőt. 

A prágai sajtó szerint várható, hogy a második fordulóban Milos Zemant inkább a baloldali és az erősebben nemzeti érzelmű szavazók fogják választani, míg Jirí Drahost a jobboldal. Ezt jelzi az az első fordulós tény is, hogy míg Milos Zeman minden cseh és morva régióban nyert, addig Prágában a győztes Jirí Drahos lett.

A sorsdöntő 2. fordulóra két hét múlva, január 26-én és 27-én kerül sor. 

A választási részvétel megközelítette a 62 százalékot, ami valamivel magasabb az előző, 2013-ban lebonyolított elnökválasztási részvételtől

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson