Vincze Loránt, a FUEN elnöke
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint Mihai Tudose miniszterelnöknek a romániai magyarságot érintő nyilatkozata aljas, és nem lehet más következménye, mint a kormányfő lemondása.
2018. január 12., 23:192018. január 12., 23:19
2018. január 12., 23:202018. január 12., 23:20
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke pénteken a Facebook-oldalán háromnyelvű posztban reagált Tudose nyilatkozatára és a román külügyminisztérium álláspontjára.
Vincze Loránt szerint az ügy kapcsán a román külügyminisztérium által közzétett nyilatkozat megszokott stílusában a legmagasabb szintű kisebbségvédelmi standardokról szól.
A miniszterelnök nyilatkozata nem az egységre, a toleranciára és a kölcsönös megbecsülésre vonatkozó felhívás, nem fog hozzájárulni a bizalom erősítéséhez a román-magyar kapcsolatban és nyoma sincs benne bármilyen európai értéknek” – fogalmaz állásfoglalásában a FUEN erdélyi elnöke.
Vincze Loránt úgy véli, a román miniszterelnök kijelentése minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy a romániai magyarok még nagyobb elszántsággal, erős közösségként kövessék saját célkitűzéseik megvalósítását, beleértve az autonómiaformákat is. „A FUEN által az európai kisebbségek kitartóan támogatni fogják ezen törekvések sikerre vitelét” – szögezte le Vincze Loránt.
A román kormányfő nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!