Grindeanu is megelégelte a tumultust a határátkelőknél

Grindeanu is megelégelte a tumultust a határátkelőknél

A határellenőrzések miatti várakozási idő lerövidítését szolgáló intézkedésekre utasította belügyminiszterét szerdán Sorin Grindeanu miniszterelnök.

2017. április 12., szerda

Újabb edzőváltás: Chirilă három hétig irányította az ASA-t

Mindössze három hétig lehetett Ionuț Chirilă a vezetőedző a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapatánál, a klub ugyanis szerdán bejelentette, hogy szerződést bontott az 51 éves szakemberrel. 

Újabb edzőváltás: Chirilă három hétig irányította az ASA-t
2017. április 12., szerda

Döntőbe jutott a Kolozsvár a női kosárlabda-bajnokságban

A Kolozsvári Universitatea lett a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság első döntőse, miután hazai pályás sikerét követően kedd este idegenben is felülmúlta 90:62-re a Târgoviștét az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. 

Döntőbe jutott a Kolozsvár a női kosárlabda-bajnokságban
2017. április 12., szerda

Csökkentik az ANL-es lakások bérleti díját

Miután január elsejétől megkétszerezték az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások bérleti díját, a kormány úgy döntött, ezentúl más kritériumok alapján számolnak, oly módon, hogy a bérlőknek kevesebbet kelljen fizetniük.

Csökkentik az ANL-es lakások bérleti díját
2017. április 12., szerda

Pénzügyi Tanács: „sokba kerülne" az egységes bértörvény

A Pénzügyi Tanács elnöke szerint a közszférában tervezett bérrendezés oda vezet majd, hogy 2022-ben a nemzeti össztermék 12 százalékát teszik majd ki a bérköltségek, ami az adóbevételek felét jelentené, vagyis szinte semmi másra nem maradna pénz.

Pénzügyi Tanács: „sokba kerülne
2017. április 12., szerda

Székely himnuszt énekelt az U18-as román jégkorong-válogatott

A székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as román jégkorong-válogatott tagjai.

Székely himnuszt énekelt az U18-as román jégkorong-válogatott
2017. április 12., szerda

Dortmundi robbantás: őrizetbe vettek egy embert

Őrizetbe vettek egy embert Németországban a Borussia Dortmund labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben – jelentette be szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

Dortmundi robbantás: őrizetbe vettek egy embert
2017. április 12., szerda

Brüsszel: aggodalomra ad okot a magyarországi helyzet

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a magyar felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) – jelentette be szerdán Frans Timmermans, a testület első alelnöke.

Brüsszel: aggodalomra ad okot a magyarországi helyzet
2017. április 12., szerda

Félpályás vasúti zár a Kolozs megyei baleset miatt

Egy vonalon újraindult a vasúti közlekedés a 401-es vasút Apahida és Dés közötti szakaszán, Nemeszsuk közelében, ahol szerdán reggel egy személyszállító szerelvény teherautóval ütközött – közölte a Kolozs megyei rendőrség.

Félpályás vasúti zár a Kolozs megyei baleset miatt
2017. április 12., szerda

Erdély hercege titulust adományozna Gyulafehérvár a brit trónörökösnek

Erdély hercege tiszteletbeli címmel szándékozik kitüntetni a brit trónörököst Gyulafehérvár polgármestere, Mircea Hava.

Erdély hercege titulust adományozna Gyulafehérvár a brit trónörökösnek
2017. április 12., szerda

Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: az utcán hódít az irodalom

Alternatív és hagyományosnak számító rendezvényekkel várja az érdeklődőket május 11. és 14. között a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.

Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: az utcán hódít az irodalom
2017. április 12., szerda

Telt házzal készülnek a kolozsvári torna-Eb-re

Minden jegy elkelt a tornászok Kolozsváron rendezendő egyéni Európa-bajnokságának döntőire, de az érdeklődők még válthatnak belépőt a jövő héten kezdődő kontinensviadal selejtezőire.

Telt házzal készülnek a kolozsvári torna-Eb-re
2017. április 12., szerda

Udvarhelyi értékek a városnapokon

Udvarhely-napok névvel szervezi meg május 26. és június 2. között a polgármesteri hivatal a székelyudvarhelyi városnapokat. 

Udvarhelyi értékek a városnapokon
Udvarhelyi értékek a városnapokon
2017. április 12., szerda

Udvarhelyi értékek a városnapokon

2017. április 12., szerda

Kórházi anyanyelvhasználat: kérdőjeles a kivitelezés

A Krónika által megkérdezett orvosok jónak, de nehezen kivitelezhetőnek tartják a képviselőház döntését, miszerint azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5000 főt, anyanyelven is biztosítani kell az ellátást.

Kórházi anyanyelvhasználat: kérdőjeles a kivitelezés
2017. április 12., szerda

Iszlamista támadás a dortmundi robbantás hátterében?

Sajtóértesülések szerint iszlamista hátterű támadás lehetett a Borussia Dortmund német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet a helyszínen talált levél alapján.

Iszlamista támadás a dortmundi robbantás hátterében?
2017. április 12., szerda

Washington felfüggesztetné Budapesttel a „lex CEU"-t

Az amerikai külügyminisztérium azt szorgalmazza, hogy a magyar kormány függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője.

Washington felfüggesztetné Budapesttel a „lex CEU
2017. április 12., szerda

Közel 30 ezer pisztolyt vásárolna a román csendőrség

Huszonnyolcezer darab, 9,19 milliméter kaliberű pisztolyt szándékszik vásárolni 60 millió lej értékben a román csendőrség, ezért hirdetést tett közzé a napokban az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP).

Közel 30 ezer pisztolyt vásárolna a román csendőrség
2017. április 12., szerda

Levelet hagyhatott hátra a dortmundi robbantás elkövetője

A német rendőrség szerint a Borussia Dortmund futballcsapata volt a célpontja a kedd esti robbantásoknak a dortmundi szállodánál, amelyből a csapat autóbusza elindult az AS Monaco elleni mérkőzésre a városi stadionba.

Levelet hagyhatott hátra a dortmundi robbantás elkövetője