Fotó: Veres Nándor
Felemás helyzet alakult ki a tej-kifli program kapcsán a tavaly nyári törvénymódosítás révén: Kovászna megyében még mindig nem kapnak ingyentízórait a diákok, holott hamarosan megkezdődik a második félév, ezzel szemben Kolozs és Hargita megyében gond nélkül zajlik a program.
Henning László, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta: az elmúlt években nem volt késlekedés, mert négy évre előre megkötötték a szerződést – éppen azért, hogy elkerüljék a közbeszerzési eljárás körüli hercehurcát és csúszásokat.
A kormány intézkedése nyomán a mezőgazdasági minisztériumnak ki kellett volna adnia egy úgynevezett közbeszerzési feladatfüzetet, erre viszont azóta sem került sor, így egyszerűen nincs jogi alap arra, hogy a megyei tanács megszervezhesse a licitet. Henning László hangsúlyozta: mindent előkészítettek, ha a feladatfüzet megjelenik, néhány hét leforgása alatt le tudják bonyolítani a közbeszerzést, így még van remény arra, hogy a háromszéki iskolások és óvodások legalább a második félévben kapjanak ingyenes tízórait.
Ilyen helyzetben van egyébként Kolozs megye, ahol problémák nélkül zajlik a tej-kifli program. Vákár István, a megyei önkormányzat alelnöke a Krónikának arról számolt be: noha a tanév elején volt néhány hetes csúszás, tudomása szerint azóta nincsenek fennakadások, a diákok megkapják tízóraijukat.
Henning László egyébként azt tartaná hatékony megoldásnak, ha a már 15 éve működő, szerinte idejétmúlt tízóraiprogram helyett mindenhol meleg ebédet adnának a gyermekeknek. A kísérleti program már elindult az ország bizonyos iskoláiban: első lépésben ötven településen kapnak meleg ebédet az iskolások és az óvodások.
erre decemberben 734 ezer lejt kaptak, most zajlik az újabb közbeszerzés. Henning elmondta, bíznak benne, hogy a projektet kiterjeszti a kormány, ugyanakkor a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal is egyeztetnek, hogy több helyen alkalmazzák a svájci egyház által támogatott melegebéd-programot, ami jelenleg 16 csoportban működik.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!