2011. április 28., 09:402011. április 28., 09:40
Nagyon lecsökkenhetett a szellemi képességem, mert húsz éve igyekszem megérteni, hogyan és miért történik olyasmi, hogy ha a kőolaj netán egy centtel megugrik, az már másnap nálunk begyűrűzik a kenyér, cukor, hús és étolaj árába, de ha lefelé megy, akkor az üzleti árak meg sem moccannak. Kérdeztem én erről boldog-boldogtalant, de érdemben nem kaptam választ. A legtöbben hozzám hasonlóan vonogatták a vállukat, de voltak olyanok is, akik okos képpel kioktattak, hogy én vagyok a hibás, amiért nem elég ütemesen követem a tőzsde híreit, és egy régebbi árváltozást érzékelek azonnalinak. Jó, maradjunk ennyiben, már úgyis megszoktam, hogy én – te, ő, mi, ti – vagyok/vagyunk a hibásak, figyelmetlenek, balgák, amiért nem értjük a pénztárcánkba bekúszó matézis áspiskígyójának sziszegéseit. Nekünk végső soron nem is kell jóformán semmit értenünk: fizessünk és kész. Mindössze ennyi a dolgunk.
A 90-es években csak a kőolaj dollárárfolyamával játszadoztak, csábítgattak-riogattak vele, de bevezetése óta, vagyis jó tíz esztendeje az „igazi” játékszer az euróárfolyam. Önnön megnyugtatásomra mondom, hogy azért mégsem épültem le agyilag olyan totálisan, hisz rég rájöttem: az október végi nagy paritásnövekedésnek az oka, hogy az elkövetkező pénzügyi évben ezt az átszámítási kulcsot veszik alapul mindenféle számlafizetésnél. Vagyis szó sincs arról, hogy többet beszélnék, égetném nyakra-főre a villanyt vagy a gázt… csak az előző őszi „tőzsdekonjunktúra” áldatlan hatását nyögöm. Ellenkező előjellel pedig tavasszal működik az egész hóbelevanc, amikor úgymond meglódul a honi fizetőeszköz ereje, mert a jutalékfizetésekkor ez így dukál. S hogy miért mondom mindezt el? Szó sincs arról, hogy felfedeztem volna a spanyolviaszt – akár a népköltészet része is lehetne, annyian tudják. Csak jó érzés belegondolni, hogy ha annak is néznek és tartanak – mégsem vagyok annyira oktondi.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!