Már csak azért is, mert az Európai Unió működési szabályzata szerint a parlamentnek az ilyen horderejű ügyekben vajmi kevés szava van, ezeket ugyanis nem egyszerű többséggel döntik el. A végső szót a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács mondja ki, amelyben csakis egyhangú döntéssel lehet bármiről is határozni.

Márpedig a korábbi ellenzők közül Hollandia egyedüliként még mindig keresztbe fekszik Románia schengeni csatlakozása előtt.

Azt persze egy pillanatig se higgyük el, hogy Hága valóban kizárólag azért gátolja Románia felvételét, mert a holland kormány annyira elkötelezett a demokrácia és a jogállamiság mellett, hogy csakis akkor hajlandó rábólintani a bővítésre, ha Romániában virágba borul a jogállam, az igazságügyi reform a világ legfüggetlenebb testületévé teszi a romániai bírói és ügyészi kart, és a korrupcióellenes hatóságok kíméletlenül lecsapnak mindenkire, aki megérdemli, annak politikai hovatartozásától függetlenül.

Mark Rutte kormányfő ugyan erdélyi látogatása során ezekre hivatkozott, de azért minden bizonnyal mögöttes indokok is akadnak szép számmal. A gesztus részben belpolitikai üzenetet hordoz: Rutte és kormánya azzal igyekszik magát a derék hollandiai polgárok szemében a demokrácia elkötelezett bajnokának szerepében feltüntetni, hogy az amúgy is gyanakodva figyelt, gyakran egyenesen lenézett közép- és kelet-európai országokon kéri számon a jogállamiságot.

Ami – mint azt már Magyarország és Lengyelország esetében is megtapasztalhattuk – amolyan gumifogalom. Aminek ugyan vannak mindenki által elfogadott minimumai – mint a szabad választások és a hatalmi ágak szétválasztása, amit alapvetően minden tagállam teljesít –, ám ezen túlmenően az egyes államok alkotmányos hagyományainak szellemében lehetnek eltérések. Viszont éppen egzakt módon nehezen meghatározható volta miatt kiválóan alkalmas egyes országok vagy kormányok politikai vagy ideológiai alapú revolverezésére. Emellett egyesek szerint a holland kormány a rotterdami kikötő profitját félti a konstancaitól abban az esetben, ha Románia is a belső határellenőrzés nélküli terület részévé válna. Ez szintén egyáltalán nem kizárható.

Félreértés ne essék: távol álljon tőlünk, hogy Romániát a demokratikus jogállam mintaképének tekintsük. Ez már csak az őshonos nemzeti kisebbségekkel való bánásmód miatt sincs így – nem mintha a hollandokat ez a téma akár csak egy kicsit is izgatná. Mint ahogy az is egyértelmű, hogy a korrupció elleni küzdelem terén is akad még bőven tennivaló, elvégre arról az országról beszélünk, ahol még mindig tanítói posztot lehet vásárolni egy hízott sertésért és egy mázsa káposztáért. Ráadásul az is tény, hogy a Romániából érkezettek még mindig előkelő helyeket foglalnak el a bűnözői toplistákon számos nyugat-európai országban. A schengeni csatlakozás akadályozásával pedig legalább arra megvan az esély, hogy a magyar–román határon kiszűrjék egy részüket.

Ezért titokban még olyan országok sem bánják a holland vétót, amelyek végül az imázs és az esetleges befektetési lehetőségek érdekében beadták a derekukat. Hollandia ebben a tekintetben ugyanazt a szerepet vállalta magára, amit Magyarország az orosz gáz elleni embargó ügyében: egyedül áll ki a porondra, és vállalja, hogy rá zúduljanak a bírálatok, miközben több más ország, amely számára Budapest kiállása ugyanolyan kedvező, titokban támogatja és szurkol neki.

Ez pedig ismét csak felveti a kétsebességes Európa képét, amelyben vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek, mivel a nyugati tagállamok még mindig nem tartanak egyenrangúnak bennünket, közép- és kelet-európaiakat. Ezért aztán arrogáns módon kioktatnak civilizációból és demokráciából, és menet közben változtatnak a játékszabályokon. Hiszen Románia már több mint tíz éve megfelel a schengeni csatlakozás technikai követelményeinek, és korábban a jogállamiság és az igazságügyi reform kérdése nem szerepelt a feltételek között.

Mindezek nyomán egyértelmű, hogy a holland kormány majd akkor fogja áldását adni Románia schengeni csatlakozására, amikor úgy érzi, hogy több veszítenivalója van a vétóval, mint amennyit nyer. És hogy ez mikor következhet be, és mi válthatja ki? Nos, ez éppen annyira bizonytalan, nehezen megfogható és sokféleképpen magyarázható, mint a jogállamiság kérdése.