2011. május 04., 09:592011. május 04., 09:59
S ha netán van is ilyen, az teljesen egyedi, elszórtan előforduló eset, amikor a háttérben alkoholista vagy drogfüggő szülők vannak. Jön a gyámhatóság meg mindenféle gyermekmentő szolgálat, a szülőket „megejnyebejnyézik”, és a kizsákmányolt gyereke(ke)t biztonságos nevelőotthonokba helyezik. Természetesen a fennebb említett elszórt változat is csak itt nálunk vagy a hozzánk hasonló Európai Unióhoz nemrég csatlakozott országokban fordulhat elő, a fejlett, régóta uniós országokban teljesen kizárt ennek a gondolata is, nemhogy a lehetősége. Mondjuk, megérne az is egy misét, hogy kik a tulajdonosai, hol, melyik országokban jegyezték be azokat a cégeket, amelyek gyerekeket foglalkoztatnak az elmaradott országokban, ám most maradjunk annyiban, hogy a modern, nyugati társadalom elítéli a rabszolgaság bármilyen formáját függetlenül attól, hogy a kizsákmányoltak gyerekek vagy felnőttek. Éppen ezért döbbentem meg szomszédasszonyom történetén, amit a németországi vendégmunkásként szerzett tapasztalatairól mesélt. Többek közt elmesélte, hogy a munka kezdetén mindenkinek a nyakába akasztottak egy magasságérzékelővel ellátott szerkentyűt, ami azonnal kikapcsolt, amint valaki 70 centinél magasabbra emelkedett salátaszedés közben. „Megszusszanni is csak lehajolva tudtunk” – magyarázta, azt sem titkolva, hogy ha valakinek a szerkentyűje kétszer jelezte a munkavezetőnek, hogy az illető felállt a meggémberedett derekát kiegyenesíteni, azonnal visszaküldték a szállásul szolgáló pléhbarakkba és függetlenül attól, hogy addig mennyit dolgozott, azt a napját már nem számolták el. Amúgy a szomszédasszony két hónapot dolgozott mezőgazdasági bérmunkásként az igen fejlett országban, keresett is annyit, amennyit ennyi idő alatt idehaza nem, de könnyel telik meg a szeme, és fátyolossá válik a hangja valahányszor arról mesél, hogyan bántak az idegen munkásokkal a „schnell” szót folyamatosan ismétlő felvigyázók.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!