2011. március 25., 09:282011. március 25., 09:28
Ahol kisebb a magyarok számaránya, ott föl sem merülhet, hogy utcát nevezzenek el róla, ám ahol kedvezőbb az arány – mint Marosvásárhely –, ott is évek óta tart a huzavona amiatt, hogy szélsőséges román szervezetek bíróságon támadták meg az önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében az egykori kormányzó elnökről neveznének el közterületet. A helyi bíróság mondvacsinált érvek alapján megsemmisítette a határozatot, lábbal tiporva az önkormányzatiságot, ami a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetével rokonítja az ügyet.
A Kossuth ellen ágáló szervezetek által megfogalmazott „érvek” ráadásul gyakran a nemzetgyalázás határát súrolják, miközben azt a légből kapott mantrát skandálják, hogy Kossuth – akinek a szabadságjogokért vívott küzdelme elismeréseként például a washingtoni törvényhozás épületében is áll szobra – negyvenezer románt mészároltatott volna le. Emiatt azonban tudomásunk szerint nem sűrűn szoktak belső vizsgálatot indítani a gyalázkodók munkahelyén, pedig az ilyesfajta uszítás sem kisebb horderejű gazemberség, mint Iancu „kivégzése”. (Akiről viszont tudjuk, hogy az általa irányított martalócok számos dél-erdélyi településen hajtottak végre népirtást a magyarok körében.) De ilyen kettős mérce érvényesül más ügyekben is.
A nagyváradi premontrei gimnázium épülete csak azért nem kerülhet vissza a tanítórend birtokába, mert nem 1945 után, hanem a második világháború kitörése előtt rabolták el. Pedig a józan ész azt diktálná, hogy a telekkönyv-hamisítás akkor is bűncselekmény, eredménye pedig semmis, ha azt a királyi Románia soviniszta egyetemi professzora – az erdélyi és partiumi magyar oktatás felszámolásában jeleskedő Onisifor Ghibu – követte el, nem pedig egy kommunista pribék. De úgy tűnik, arra még várnunk kell, hogy az ilyen ügyekben ne a kettős mérce élvezzen elsőbbséget a józan ésszel – és persze a törvények, valamint a tulajdon szentségével – szemben.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!