2011. március 25., 09:282011. március 25., 09:28
Ahol kisebb a magyarok számaránya, ott föl sem merülhet, hogy utcát nevezzenek el róla, ám ahol kedvezőbb az arány – mint Marosvásárhely –, ott is évek óta tart a huzavona amiatt, hogy szélsőséges román szervezetek bíróságon támadták meg az önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében az egykori kormányzó elnökről neveznének el közterületet. A helyi bíróság mondvacsinált érvek alapján megsemmisítette a határozatot, lábbal tiporva az önkormányzatiságot, ami a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetével rokonítja az ügyet.
A Kossuth ellen ágáló szervezetek által megfogalmazott „érvek” ráadásul gyakran a nemzetgyalázás határát súrolják, miközben azt a légből kapott mantrát skandálják, hogy Kossuth – akinek a szabadságjogokért vívott küzdelme elismeréseként például a washingtoni törvényhozás épületében is áll szobra – negyvenezer románt mészároltatott volna le. Emiatt azonban tudomásunk szerint nem sűrűn szoktak belső vizsgálatot indítani a gyalázkodók munkahelyén, pedig az ilyesfajta uszítás sem kisebb horderejű gazemberség, mint Iancu „kivégzése”. (Akiről viszont tudjuk, hogy az általa irányított martalócok számos dél-erdélyi településen hajtottak végre népirtást a magyarok körében.) De ilyen kettős mérce érvényesül más ügyekben is.
A nagyváradi premontrei gimnázium épülete csak azért nem kerülhet vissza a tanítórend birtokába, mert nem 1945 után, hanem a második világháború kitörése előtt rabolták el. Pedig a józan ész azt diktálná, hogy a telekkönyv-hamisítás akkor is bűncselekmény, eredménye pedig semmis, ha azt a királyi Románia soviniszta egyetemi professzora – az erdélyi és partiumi magyar oktatás felszámolásában jeleskedő Onisifor Ghibu – követte el, nem pedig egy kommunista pribék. De úgy tűnik, arra még várnunk kell, hogy az ilyen ügyekben ne a kettős mérce élvezzen elsőbbséget a józan ésszel – és persze a törvények, valamint a tulajdon szentségével – szemben.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
szóljon hozzá!