2011. április 29., 10:032011. április 29., 10:03
Pedig a kormány önmagán kívül jóformán senkit sem hibáztathat azért, hogy a demokrácia egyik legalapvetőbb megnyilvánulási formája ma rizikófaktorként említődik meg. A narancsos-tulipános koalíció nagyobbik pártja, a Demokrata-Liberális Párt ugyanis a 2008-as választások előtt azzal a Szociáldemokrata Párttal együtt, amellyel aztán egy ideig nagykoalícióban kormányzott, olyan, irracionális szintre emelte az ígérgetést, hogy a józan gondolkodású polgár számára már akkor világos volt: az ígéreteket – így az ötvenszázalékos tanári béremelést – lehetetlen teljesíteni, főleg annak fényében, hogy Európa nyugati felén akkor már éreztette hatását a gazdasági válság. Az RMDSZ ezért konkrétan nem marasztalható el, hiszen a három évvel ezelőtti választások előtt – akkor is kormánypártként, a nemzeti liberálisok oldalán – az ígéretcunami csillapításán ügyködött.
Az viszont már a szövetség felelőssége, hogy a közel egyéves ellenzéki lét keserű kenyerétől megcsömörölve a nagykoalíció bukása után kormányra lépett a PDL-vel, legitimálva annak szociális demagógiáját, és a saját nyakába zúdítva a válságkezeléssel járó megszorítások ódiumát. Most odajutottunk, hogy az IMF attól tart, a kormány azzal növelné népszerűségét, hogy osztogatásba kezd – még akkor is, ha nincs miből. Vagyis épp az az intézmény vált az instabilitás potenciális gerjesztőjévé, amelynek stabilitást kellene teremtenie. Kérdés, hogy ebből okulva belátja: most az a legjobb, ha semmit se ígér – azt viszont betartja, és a siralmas népszerűségi mutatók feltornászásán való ügyködés helyett inkább a gazdaság rendbetételével foglalkozik. Az előzmények – lásd a PDL demagóg ámokfutása – és az előjelek – az optimista nyilatkozatok, a meglebegtetett nyugdíj- és béremelések – nem túl biztatóak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!