Hogyan éljük túl a húsvétot?

A szupermarketekben, de persze a sarki boltokban és a piacokon is hegyekben állnak a csokoládényulak, a gasztronómiai műsorokban pedig ugrásszerűen megnőtt az egy főre eső gasztrosznobok aránya, akik fanyalogva közlik, hogy a boltokat ilyenkor elárasztják a gyorspácos érleléssel készült sonkák és csülkök, de magára valamit is adó gurmand csakis eredeti iberico sonkát vagy legalábbis mangalicasódart vásárol, kilóját legalább egyhavi béréért.

Balogh Levente

2012. április 06., 10:362012. április 06., 10:36

A Kárpát-medencében olyan mértékben nő meg a mák iránti igény, hogy komoly veszélybe sodorja a világ ópiumellátását, úgyhogy mindez csak egyet jelenthet: itt a húsvét. Ilyenkor jelentős veszélyek leselkednek a férfiemberre, hiszen a hagyományos udvariassági látogatások, amelyek a locsolás ősi magyar hagyományának a tovább élését szolgálják, könnyen az ambulancián érhetnek véget a locsolkodás közben felelőtlenül elfogyasztott finomságok következtében.

Húsvét hétfőjén ezért igyekezzünk betartani néhány alapvető szabályt. Reggel lehetőleg ne kezdjük azonnal egy kupica röviditallal a napot, mondván, hogy meg kell edzeni a gyomrot a várható megpróbáltatások előtt. Ha azonban mégis ezt tennénk, akkor ugyanezzel az indokkal semmiképp se küldjünk utána két deci bort és egy üveg sört a reggeli után. Ha mégis megtettük, akkor a lehető legóvatosabban lássunk hozzá a locsolkodás fárasztó, de annál nemesebb műveletéhez. A hölgyrokonság megöntözése decens, korrekt kiállást igényel, elvégre senki sem szeretné, ha a család következő húsvétig arról beszélne, milyen botrányosan viselkedett a locsolkodáskor.

A nem a rokonsághoz tartozó hölgyismerősök késő délután kezdődő locsolásakor már komolyabb veszélyekre is érdemes figyelni. Igyekezzünk méltóságunkat a körülményekhez képest megőrizni. Próbáljuk tudatosítani magunkban, hogy csupán az elfogyasztott unicum-bor-sör kombóknak köszönhetően véljük magunkat Frank Sinatra reinkarnációjának, és csak mi tartjuk jó ötletnek, ha táncdalslágerek gajdolásával próbálunk bevágódni a ház aszszonyánál. Ugyanilyen rossz ötlet, ha ezek után még szerelmet is vallunk neki, sokkal rosszabb ötlet, ha ezt a párja előtt tesszük.

Hazafelé aztán legalább az utcát jegyezzük meg, ahol úgy döntöttünk, húsvét alkalmából az az igazi, ha az egyik gazdasági udvarból hazaviszünk egy nyulat. Másnap sokkal könnyebb lesz visszavinni. Nők esetében a húsvét túlélése egyszerű: lehetőleg az otthonuktól minél távolabb töltsék az ünnepet. Ha ez nem lehetséges, akkor vigasztalja őket a tudat, hogy ez a nagyszerű ünnep évente csak egyszer fordul elő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról