2011. március 31., 09:302011. március 31., 09:30
Hihetetlen, hogy vagyok képes faarccal elmenni egy kolduló ember mellett, mintha nem is látnám, pontosan úgy, mint ahogyan rajtam néz keresztül az egyszeri hivatalnok vagy bolti eladó, ha dolgaimat intézem. Fel sem tűnik már, hogy viselkedésünk abszurd, egészen addig, amíg nem találkozom az ellenkezőjével, legyen az bármilyen apróság.
Legutóbb – rohanva, mint általában – a városházára igyekeztem. Ahogy felértem a főbejárat előtti külső lépcsőn, egy átlagos külsejű középkorú férfi szólított meg, s figyelmeztetett, hogy futtomban valamit elejtettem a járdán. Meglepetésemben épp hálálkodni kezdtem, megfordultam, hogy visszamenjek az elvesztett valamiért, amikor megláttam, hogy egy jól öltözött hölgy már szalad is utánam, kezében a sálammal. Csak miután őszintén meglepve mindkettőjüknek szépen megköszöntem a segítséget, elhullajtott ruhadarabommal a kezemben, mosollyal az arcomon beszaladtam az épületbe, akkor ismertem fel, milyen kifacsart, feje tetejére állt helyzet is ez.
Miért lepődöm meg azon, ha valaki kedves? Ha egy vagy mindjárt két idegen figyelmes? Hiszen olyan természetes volna, mint ahogyan nekem is természetes, hogy udvariasan szólítom meg az ismeretlent. Azon kellene meglepődnöm, ha egy idegen részéről ellenséges magatartással találkozom, hiszen ok nélkül lekezelően vagy agresszíven viselkedni valakivel botorság. Az ilyesmit azonban a – főleg városi! – ember hajlamos egy kézlegyintéssel elintézni. Ilyen a világ. Az orvosnál kenőpénzt kell adni, kérés nélkül is, különben ránk sem néz, az autós nem áll meg a zebránál, a hivatalnok rám se vakkant, ha meglátja, hogy tanácstalanul ott ácsorgok a pultja előtt.
A politikus hazudik, a pincér átver, vagy ha nem, hát biztosan jól beleszámolta a számlába a saját borravalóját. Egy utcán elejtett sálnak pedig jobb, ha búcsút is mondok. Az a kirívó, ami valójában normálisnak számít. Legalábbis igen divatos cinizmusunkban hajlamosak vagyunk így érezni vagy úgy tenni, mintha így éreznénk. Pedig a világ nem ilyen, hanem olyan, mint ez a két ember a városháza előtt – és attól, hogy másféléből mennyiségileg több van, még nem lesz amaz a normális.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!