Jean-Claude Junckerre, az Unió kormányaként is emlegetett Európai Bizottság (EB) elnökére gondolok, aki eddig mérsékelt államférfiúi képességekről tett tanúbizonyságot, de hát a 21. században valószínűleg retrográd és szélsőséges hozzáállás ilyesmit elvárni egy politikustól. Annál inkább otthon van a jópofizásban, a hozzá tárgyalni érkező politikusok megviccelésében.

Legutóbb az EU rigai csúcstalálkozóján csodálhattuk meg ismét, mekkora egy mókamester a jó öreg Jean-Claude. Magyar közegben az hívta fel a figyelmet rá, hogy amúgy teli tenyérrel lekent egy kisebb pofont Orbán Viktornak, miután a mikrofonok előtt viccesen kétszer is lediktátorozta a kormányfőt.

Ám nem csupán a magyaroknak jutott ki a megtiszteltetésből, hogy az EB elnöke bohóctréfát űzzön valamely vezető politikusukkal. Charles Michel belga miniszterelnök tar feje búbjára cuppanós csókot nyomott, a luxemburgi külügyminisztert pedig úgy vágta képen, hogy anno az úri kaszinókban ezért nem párbajkihívás, hanem az asztal mellett azonnali felkoncolás járt volna.

Nem úszta meg az európai Régiók Bizottságának elnöke, Karl-Heinz Lambertz sem, aki túlsúlya miatt került Juncker villájára. Arról nem is beszélve, hogy egy óvodás lelkesedésével volt képes örülni annak, ha valamely politikuskollégája az övéhez hasonló színű nyakkendőben jelent meg. Ne értsen senki félre, nem vagyok én sem híve annak, ha a politikusok állandóan komor arccal, gond felhőzte homlokkal járnak az egyszerű emberek között, egyáltalán nem árt, ha közvetlenebb, emberi arcukat is megmutatják.

Juncker mesterből azonban lassan már azt is kinézem, hogy a kínai elnököt bizalmaskodva hátba vágva – mongoloid vonásaira utalva – megjegyzi: „Öregem, ne hunyorogj már annyira sunyin!”, egy afrikai politikus kapcsán pedig arra mutat rá, hogy nem kellene annyi időt a szoláriumban tölteni. Persze a maga nemében igaza van, elvégre valamiben nem árt kitűnni a nemzetközi mezőnyből. Ha tiszteletre méltó nagyhatalom nem is leszünk, még mindig mi lehetünk a világ bohóca.