Emlékezetes: Hargita megyei látogatása során a gazdasági fejlesztések szükségességének örve alatt értekezett arról, hogy a térség fellendítése, az ottani infrastruktúra kiépítése és a munkahelyteremtések nyomán beözönlő munkaerő segítségével az etnikai viszonyok is jelentős mértékben módosíthatók.

És hogy nem túlzás ezt a román politikai elit álláspontjaként értékelni, egyrészt az igazolja, hogy mégiscsak a bukaresti parlament alsóházának, illetve a kormány legerősebb pártja elnökének szájából hangzott el az ominózus mondat. Másrészt az, hogy a magát a kisebbségek helyzetét példásan rendező országnak hazudó Románia egyetlen vezető politikusa sem emelte fel a szavát az ellen, hogy egy mainstream politikustársuk éppen arról halandzsázik, hogy egy többségében egy kisebbségi közösség lakta régióban mesterséges eszközökkel kell megváltoztatni a nemzetiségi arányokat.

A magát olyannyira haladónak képzelő román sajtó is csak annyit emelt ki, hogy az RMDSZ Orban azon kijelentésére reagált, miszerint a magyar szervezet szándékosan nem vitt beruházásokat a térségbe, mivel a függőségben levő szavazók könnyebben megtarthatók. Amiben akár még lehet is némi igazság, és a helyi lakosoknak kérdőre is kell vonniuk miatta az RMDSZ-t – akárcsak a szintén tömbmagyar Érmelléken –, ám hogy ez semmilyen formában sem legitimálja az etnikai arányok mesterséges, központilag irányított megváltoztatását, az is egyértelmű.

Az is tanulságos, hogy eddig a képviselőház elnökét saját szavai szerint a magyar miniszterelnökkel szemben a „jó Orbannak” tartó Európai Bizottság egyetlen illetékese sem emelte fel virtuálisan a mutatóujját, hogy az Európai Unió egyik tagállamában mégsem igazán komilfó ilyen megnyilatkozásokat tennie a kormány vezető erejét adó párt elnökének.

A PNL-elnök kijelentése amúgy vélhetően arra is rávilágít, hogyan alakulnak az esélyek a párt szeptember végi tisztújító kongresszusa előtt. Azt ugyanis megszokhattuk, hogy a román politikusok akkor dobnak be a köztudatba valamilyen magyar vonatkozású témát, amikor nagy a baj. A jelek szerint Orban úgy látja, hogy legfőbb riválisa, Florin Cîţu miniszterelnök most éppen jobb eséllyel pályázik a pártelnöki tisztségre, mint ő, ezért dönthetett úgy, hogy felveti a román fül számára olyannyira kedves témát. Valamivel ugyanis kompenzálni kell, hogy „nemzetietlen” színben tűnt fel, miután a párt egyik legbefolyásosabb politikusa, Emil Boc kolozsvári polgármester hisztirohamot kapott, és etnikai villongásokat delirált, amiért Orban a koalíciós egyeztetések során belement abba, hogy Kolozs megye élére magyar prefektust nevezzenek ki.

Amúgy a román reakciók hiányát az magyarázhatja, hogy egyesek magát a magyarságot tartják anomáliának, hátrányos helyzetet eredményező, és ezért felszámolandó fogyatékosságnak. Talán nem is zsigeri magyargyűlöletből vagy rosszindulatból, csupán az általános román mentalitásból fakadóan, amely azon a mítoszon alapul, hogy Románia „nemzetállam”, amelynek mai területén legalább kétezer éve mindig is a románok voltak többségben, csak az „idegen jövevények” elnyomták őket.

Mindenesetre Orban kijelentését hiba lenne egyszerű kampánylufinak tekinteni. Azzal a román politikai elit Trianon óta táplált vágyálmait „kotyogta ki”, és ne legyenek kétségeink afelől, hogy ha a nemzetközi helyzet lehetőséget teremtene rá, ugyanolyan kíméletlen következetességgel belevágnának a megvalósításába, ahogy az 1989 előtti fasiszta kommunizmus idején jól kidolgozott tervek alapján, az iparosítás örve alatt románok tíz- és százezreit importálták Nagyváradra, Kolozsvárra vagy Marosvásárhelyre. Orban felvetése arra is jó, hogy „kóstolgassa” a brüsszeli és washingtoni kancelláriákat, tesztelje a reakciójukat – vagy éppen annak hiányát.

Megszokhattuk, hogy a nyugati hatalmak térségünket érintő stratégiai érdekeiből fakadóan Románia semmiért nem kap intőt, hiába szerveznek állami hatóságok asszisztálásával magyarellenes pogromkísérletet egy katonatemetőben, és hiába uszít az államfő a magyarok és a szomszédos Magyarország ellen. A színromán nemzetállam megvalósításának megszállottai csak a bátorítást várják – és a kemény reakció hiánya az ilyen lépésekre épp hogy bátorításnak minősül – ahhoz, hogy hozzákezdjenek a Székelyföld elrománosításához. Talán az akció tervei – még ha csak vázlatosan is – már ott lapulnak valamely bukaresti fiók mélyén.

Úgyhogy nem árt ébernek lenni.