Benkő Levente
A demokrácia és a jog leckéjét megtanulni és felmondani képtelen államban élünk.
Rostás Szabolcs
Az ember nem tudhat mindent, sőt nem is kell mindent tudnia. A polihisztorok ideje lejárt, az ókori filozófiai hitvallás – tudatában vagyok tudatlanságomnak – önáltatásként, önfelmentésként éli reneszánszát.
Rostás Szabolcs
A kilencvenes években Kárpátokon túli, Nagyszalontán állomásozó katonatisztektől lehetett hallani olyan történelemszemléletet, miszerint ha Arany János a hajdúváros szülötte, akkor csakis román lehet.
Molnár Judit
Elkezdődött az érettségi, és már az első nap reggelén dörgedelmes üzenetet küldött szét az éterbe a miniszterelnök, mondván, hogy egyszer s mindenkorra legyen vége a tolvajlásnak.
Páva Adorján
Az RMDSZ felfedezte magának azt a nagy befolyással bíró nemzetközi fórumot, ahol rövid idõn belül látványos eredményeket lehet elérni érdekvédelmi kérdésekben.
Molnár Judit
Félezernél is több esztendeje tartózkodott huzamosabban nagybátyjánál, Vitéz Jánosnál, Várad püspökénél az akkori idők legjelentősebb honi alkotója, Janus Pannonius.
Lehet fanyalogni, demokráciát hiányolni, sötét korszakokat idéző szavazógépet kiáltani, ha egy kongresszusi dokumentumot vagy jogszabálytervezetet csont nélkül emel törvényerőre az arra hivatott grémium.
Benkő Levente
A magyarság egyértelmű beolvasztását célzó szlovákiai/felvidéki közigazgatási átszervezés mintájának a réme lebeg Erdély felett.
„Tán a rossz idő tehet arról is, hogy a múlt héten Kolozsváron valahogy szerényebb volt a nyüzsgés.”
Rostás Szabolcs
Immár egy hete óriási küzdelem folyik Magyarországon a Dunán levonuló árhullám ellen, amely minden eddigi rekordot megdöntött.
Molnár Judit
Örülök, hogy a világháló különböző bejegyzéseit időnként és helyenként javítgatják.
Balogh Levente
„A román külügy politikailag korrekt lózungoktól hemzsegő közleményben ferdít, amikor a független és etnikai határai között megalakuló Magyarország „születési okmányának" titulálja a diktátumot."
Balogh Levente
Figyelem, rendhagyó történelemlecke következik: a legújabb információk szerint Szent László király fasiszta volt, Szigligeti Ede pedig horthysta.
Benkő Levente
A történelemben, ezen belül a magyar, illetve a román történelem évszázados találkozásában láthatók azok a mozzanatok és események, amelyeket mindkét fél másképpen értékel és érzékel.
Páva Adorján
Hiába a sok akciófilm, hiába a biztos megélhetés – az erdélyi magyar fiatalok nem arról álmodnak, hogy rendőrök legyenek Romániában.
Balogh Levente
Megszokottá vált 2010 júniusa óta, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napjára a nemzeti összetartozás napjaként emlékezünk.
Molnár Judit
Szeretjük a nagy számokat, olyan jól hangzanak. Többnek, jobbnak, szebbnek érezhetjük magunkat tőlük még akkor is, ha kisebb fajta káoszt kreálunk a használatukkal.
Rostás Szabolcs
Borítékolni lehet, milyen válaszok érkeznének be a lakosságtól, ha a kormány társadalmi ötletbörzére bocsátaná az állami vállalatok bérezésének kialakítását.