A történelemben, ezen belül a magyar, illetve a román történelem évszázados találkozásában – miként minden más népek és nemzetek történetében – láthatók azok a mozzanatok és események, amelyek az egyik fél számára pozitívak, a másik fél számára negatívak, s amelyeket mindkét fél másképpen értékel és érzékel.
2013. június 06., 08:472013. június 06., 08:47
Ilyen a magyar–román közös történelemben 1920 Trianonja – és 1947 Párizsa –, de ugyanilyen kétféleképpen rögzült és a köztudatban számon tartott történelmi pillanat Gyulafehérvár december elsejéje vagy például a pesti március 15-ébõl kibontakozott 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc egy-egy szakasza. Ebbõl a megközelítésbõl mind a román fél Trianont éltetõ, mind a magyar fél június 4-ét gyásznapként meghatározó álláspontja világos, és a maga szemszögébõl nézve érthetõ. A politikum és az átlagember szintjén egyaránt. Ezt mindenkinek, erdélyi esetünkben mind a román, mind a magyar félnek tudomásul kell vennie, s ha ezt megtettük, hozzáfoghatunk ahhoz a kibeszéléshez, amelynek mentén – talán – kezelhetõvé válhat az utódállami – román, szerb, ukrán, szlovák – paranoia. Hozzáteszem: egyben magyar is, mert a mindkét világháborút lezáró békeaktusok tulajdonképpen mindannyiunkat megnyomorítottak, kik Kelet-Közép Európában, pontosabban a Trianonban szétszedett Osztrák–Magyar Monarchia valamikori térségében élünk. Hiszen világosan látszik, hogy amekkora kereszt számunkra a nemzeti kisebbségi lét, legalább akkora kereszt vagyunk mi, magyarok az utódállamok számára. Legalábbis mindaddig, amíg létre nem jön a – Kende Pétert idézve – társadalmi és nemzeti közösségek önrendelkezésén és szabad megegyezésén alapuló tartós rend. Vagy amíg beolvadunk – amitõl õrizzük meg magunkat, s minket az Isten. És hozzáteszem azt is, hogy mindezért az európai mindenkori nemzetállami õrületet struccpolitikával kezelõknek sem lehet nyugodt a lelkiismerete. És a miénk sem, amíg végre fel és rá nem ébredünk arra, hogy a fájdalom kibeszélése mellett azt is világosan meg kell fogalmaznunk és megértetnünk, hogy nem eszközként, de célként mit akarunk, s annak eléréséért tenni mit és hogyan akarunk.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
szóljon hozzá!