Romániában is látható lesz a pénteki részleges napfogyatkozás 10.48 és 13.04 között. Az elkövetkező öt évben ez lesz az egyetlen hasonló jelenség, napfogyatkozás 2020. június 21-én lesz újra megfigyelhető.
2015. március 17., 19:282015. március 17., 19:28
Az égitestek ritka asztrológiai együttállása az ország egész területén észlelhető lesz, a legintenzívebben pedig 11.56-kor – mondta el Adrian Sonka, a bukaresti Amiral Vasile Urseanu Asztronómiai Megfigyelőközpont vezetője.
Mint a kutató kifejtette, legtisztábban Románia északnyugati, legkevésbé a délkeleti részen lesz látható a jelenség. Sonka azt is elmondta, ha sűrű felhők borítják az eget, a napfogyatkozás nem lesz látható. A Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot, de sötét nem lesz, azonban a napfény mennyisége észrevehetően csökkenni fog.
A ritka jelenséget világszerte sokan figyelik, a norvég hatóságok már kitették a megtelt táblát a Spitzbergákra. Az idei év egyik leglátványosabb csillagászati eseményét szinte teljességében az északi félteke legészakibb területeiről lehet majd élvezni, eme térségek egyike a Norvégiától több mint 800 kilométerre északra fekvő Spitzbergák szigetcsoport. A helyi hatóságok a hétvégén közölték, hogy a szigetek 2500 lakosa mellett 1500 turistát várnak.
A jelenség megfigyeléséhez feltétlenül szükség van védőfelszerelés használatára, erre a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg alkalmas – hívták fel a figyelmet a szakemberek, akik szerint távcsővel vagy a fényképezőgép keresőjén keresztül soha nem szabad a Napba nézni. A napfogyatkozással készített szelfi súlyos szemkárosodást okozhat – figyelmeztetett a brit optikusok kollégiuma.
A legutóbbi, 1999-es napfogyatkozáskor még nem léteztek kamerával felszerelt mobiltelefonok, manapság azonban milliók érezhetnek rá kísértést, hogy lefotózzák magukat az égitestek ritka asztrológiai együttállásával. A brit optikusok szerint ha valaki az okostelefonján vagy a fényképezőgépe lencséjén keresztül néz a megfogyatkozott napba egy felvétel kedvéért, az éppoly veszélyes, mintha a fotózó egyenesen a napba nézne: a fény kiégetheti a retináját, és vakságot okozhat.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.
szóljon hozzá!