Antal Nimród forgathat filmet a Viszkisről

Antal Nimród forgathat filmet a Viszkisként elhíresült csíkszeredai származású bankrablóról, Ambrus Attiláról – adta hírül az Origó.

Krónika

2015. március 18., 15:152015. március 18., 15:15

Antal a Kontroll című film 2003-as sikere óta nem forgatott filmet Magyarországon. Azóta szép pályát futott be Hollywoodban, legutóbb például a világ egyik legsikeresebb rockbandájáról, a Metallicáról forgatott kissé szürreális koncertfilmet, Metallica – Through The Never címmel.

Már 2013-ban azt nyilatkozta, hogy szívesen filmre vinné a Viszkis történetét. A rendező szerint ez a sztori a Kontrollhoz hasonlóan ismét jó lehetőséget ad arra, hogy keveredjenek benne a különböző műfajok: kapunk majd drámát, akciódús bankrablásokat, de olyan autós üldözést is, ahol a hülye rendőrök vígjátékba illő módon kergetik a Viszkist.

„Nekem nagyon szimpatikus a pasi, s nem csak azért, mert a dédnagyapám is csíkszeredai volt, hanem azért, mert szépen beszélő, intelligens, jóképű, kulturált ember benyomását keltette az első perctől fogva\" – nyilatkozta korábban Antal. Ambrus Attila történetét az elmúlt években egy másik rendező, Dobray György is vászonra akarta vinni.

A Viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attila Csíkszeredában született 1967-ben, édesanyja másfél évesen elhagyta, és a nagymamája nevelte 10 éves koráig. 1988-ban szökött át Magyarországra, miután bűnöző életmódja miatt otthon kiközösítették. 1994 és 1999 között közepes jégkorongkapus-karriert futott be, főként az Újpesti TE csapatában.

Posta- és bankrablásai során – majdnem 30 alkalommal –  több mint 142 millió forintot zsákmányolt. 2002-ben 17 év börtönt szabtak ki rá, azonban jó magaviselete miatt 2012. január 31-én, feltételesen szabadlábra helyezték. Nevét onnan kapta, hogy közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban 1-2 deci whiskyt ivott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén
2025. május 01., csütörtök

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat

A Máramaros megyei csendőrség figyelmezteti a Máramarosi- és a Radnai-havasokba készülő turistákat, hogy a gerincek közelében még jelentős a hóréteg, így megfelelően felszerelkezve induljanak útnak.

A Máramaros megyei hegyi csendőrök óvatosságra intik a hegygerincekre készülő turistákat