Andy Warhol kilenc selyemszitanyomatát lopták el egy Los Angeles-i családi vállalkozás üzletéből: a 350 ezer dollár összértékű alkotások helyére hamisítványokat aggattak ki a tolvajok.
Székelyföld három nagyobb régiója, Kovászna, Maros és Hargita megye képviselői egyaránt részt vettek a hét végén Gyergyóban a két napos Székelyföldi Lovas Ünnepen.
Néptánc, operett és a Bojtorján zenekar koncertje szerepel többek közt az október 17-én sorra kerülő Kolozs megyei szüreti bál programkínálatában, amelyet a régi sportcsarnokban rendeznek meg – jelentették be a szervezők hétvégi sajtótájékoztatójukon.
„Ahogy egy kerékpárt meg lehet hajtani emberi erővel, úgy egy elképzelés is szárnyra kaphat azok energiájának köszönhetően, akik hisznek az elképzelésben" – vallja az a kreatív csoport, amelynek jóvoltából „díszbiciklikbe" botolhatnak az aradiak.
Színezd újra! címmel indít környezetvédelmi pályázati programot az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) és a farkaslaki székhelyű ALT Technologies Transylvania Kft.
Négy erdélyi várost érintő turnéra indul Magyarország legismertebb thrash metál zenekara. A Moby Dick szeptember 13. és 16. között Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron lép fel.
Többek között hagyományosan előállított termékeket ismerhetnek, vásárolhatnak meg, illetve az azokból készült ételeket is megkóstolhatják az érdeklődők a hétvégi Madéfalvi Hagymafesztiválon.
Megújult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) ingyenes magyar internetes felülete, a Palota és Kunyhó (PEK), amelyen a diákok kiadó lakást, szobát, a hirdetők pedig lakótársat, lakót kereshetnek.
Életének 72. évében elhunyt Harangozó Teri énekesnő – közölte a család az MTI-vel. Harangozó Teri az 1965-ös „Ki mit tud?” felfedezettje, a 70-es és 80-as évek ikonikus magyar énekesnője volt.
II. Erzsébet királynőé szerdától az évezredes angol–brit monarchia uralkodási időtartamrekordja, amelyet eddig a néhai üknagymama, Viktória királynő tartott 63 évvel, hét hónappal és három nappal.
Véget ért a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes mikházi néptánctábora. Az együttesvezető, Benő Barna azt is elárulta lapunknak, hogy Bekecs nagycsoportja önálló táncszínházzá szeretne válni.
Románia legnagyobb és legismertebb kutyakiállítására készülnek a hétvégén Marosvásárhelyen. A nemzetközi rendezvényre mintegy harminc országból várnak ebtulajdonosokat.
Udvarhelyszéken zajlik jövő hónapban az immár ötödik alkalommal megrendezendő Székelyföldi Vadásznapok egész hétvégés rendezvénysorozata.
Kedden kezdődik a Budapesti Székely Napok: a magyar fővárosban tartandó, már hagyományos őszi vásáron számtalan székelyföldi termék közül válogathatnak az érdeklődők.
Egy belvárosi étteremben szerzett tapasztalatairól és az új képzésről beszélt lapunknak a Kolozsvári Református Kollégium egy éve elindult szakiskolájának szakács szakos diákja.
A becslések szerint mintegy 15 ezer embert mozgatott meg a hétvégén immár tizenötödik alkalommal megszervezett Farkaslaki Szenes Napok rendezvénysorozata.
Harmadik évadjához érkezett a magyarországi közmédia sikersorozata, a Fölszállott a páva. Ezúttal a gyermekeké a főszerep. A nyolc válogatófilmet a Duna Televízió most péntektől hetente tűzi műsorra.
Az Örmény Kulturális Fesztivál keretében mutatják be a gyergyószentmiklósi születésű, nemzetközi hírnevű dobos, Cserey Csaba életrajzi könyvét.