Ne csodálkozzunk, ha sok a dugó és nincs parkolóhely: folyamatosan nő a forgalomba íratott gépkocsik, illetve az új sofőrök száma is.
Közvitára bocsátotta a belügyminisztérium azt a rendelettervezetet, amely az agresszív sofőrök feljelentésének konkrét lépéseit szabályozza.
Miközben tavaly is folytatódott a romániai vasút „öncsonkítása”, idén sem számíthatunk jelentős előrelépésekre a felújított, átadott új sínpárok terén.
Megnyílt Kolozsvár első Park and Ride (parkolj és utazz) típusú parkolója, mely olcsó parkolási lehetőséggel kecsegtet.
Eltűnik a föld színéről Temesvár egyik jelképe, hogy helyet adjon az ország második legnagyobb arénájának: a megyei tanácselnök aláírta az oly sok emlékezetes sportpillanatnak otthont adó Dan Păltinișanu-stadion lebontását rögzítő szerződést.
Eddig 80 százalékban készült el az eredetileg februári átadással tervezett Kolozs megyei gyorsforgalmi út, mely Tordatúr közelében köti össze az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal.
Ismét civil beavatkozás szükségeltetik a történelmi Magyarország, illetve a jelenlegi Románia legrégebbi hegyi vasútjának megmentése érdekében. A román állami vasúttársaság ugyanis beszüntette a közlekedést hétköznapokon.
Változások várhatók idén Románia egyik legnépszerűbb állami támogatási konstrukciójában, az új autók vásárlását ösztönző roncsprogramokban.
Idén elkezdődik mindaz, aminek beláthatatlan hatásaival hosszú évek óta riogatnak: nyugdíjba mennek az úgynevezett dekrétumgeneráció első tagjai. Mire számíthatnak az 1960-as évek végén születettek, illetve a náluk jóval fiatalabb generációk? Interjú.
Hamarosan újabb élményfürdőben csobbanhatunk Bihar megyében: az építő elkészült a margittai szabadidőközponttal.
Kiírták a versenytárgyalást egy új erdélyi stadion megtervezésére és megépítésére. A mintegy 64 millió euróból megvalósítandó, 12 ezer férőhelyes stadion Beszterce határában, a 4000 lakost számláló Aldorf falu területén épül meg.
Románia 11-10-re kikap Magyarországtól a gazdasági „meccsen” egy összehasonlító elemzés szerint, mely az Eurostat januári adatai alapján, 21 szempontból vizsgálja Románia és Magyarország teljesítményét.
Visszaelőzött és ismét „Európa-bajnok” lett a Dacia Sandero egy olyan fura versenyben, amelyben a román kisautó az amerikai óriás háromszor drágább elektromos luxusgépkocsiját, a Tesla Model Y-t győzte le a kontinens legkelendőbb négykerekűjeként.
Érdemes vonat helyett repülőben gondolkodni itthon is, hiszen egyre kedvezőbb árajánlatokkal állnak elő a fapados légitársaságok belföldi járataikon, aminek köszönhetően egy-egy repjegy már közel annyiba kerül, mint egy vonatjegy ugyanarra a távra.
Sok a talány a több száz millió eurót „szétosztó” REPowerEU hőszigetelési, napelem- és akkumulátortelepítési pályázat körül a hétköznapi ember számára.
Tizenöt évnyi várakozás után megkapta a sókitermelési engedélyt egy magyarországi tulajdonban lévő cég, amely Torda közelében szeretne kősót bányászni. A hihetetlenül hosszadalmas eljárás megszüntetné a Salrom állami vállalat hegemóniáját.
A helyi önkormányzat elé kerül a kolozsvári élményfürdő területrendezési terve, a tanácsosok rábólintása után elkezdődhet a régóta várt akvapark műszaki tervezése. Az első kolozsvári élményfürdő a Donát negyedben épülhet meg több tízmillió euróból.
A román állampolgárok március 31-től szinte szabadon utazhatnak turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba, miután a tengerentúli nagyhatalom hivatalosan is felvette Romániát a Visa Waiver néven ismert vízummentességi programjába.