Vonat helyett repülővel belföldön? Lassan árban is megéri

Vonat helyett repülő? Szerdán elindult az első Animawings-járat Kolozsvár és Bukarest között

Vonat helyett repülő? Szerdán elindult az első Animawings-járat Kolozsvár és Bukarest között

Fotó: Facebook/Animawings

Érdemes vonat helyett repülőben gondolkodni itthon is, hiszen egyre kedvezőbb árajánlatokkal állnak elő a fapados légitársaságok belföldi járataikon, aminek köszönhetően egy-egy repjegy már közel annyiba kerül, mint egy vonatjegy ugyanarra a hosszabb távra, például Kolozsvár és Bukarest között. Viszont a vonat helyett repülő dilemma még távolról sem oldódott meg szakemberek szerint.

Páva Adorján

2025. január 17., 18:472025. január 17., 18:47

Egy román fapados légitársaság január 15-én indította útjára a Kolozsvár és Bukarest között közlekedő járatát, amely ténylegesen elgondolkodtat: vonat helyett repülőt válasszunk-e.

Az Animawings által alkalmazott repjegyárak ugyanis nemcsak hogy háromszor olcsóbbak, mint az állami kézben lévő Tarom által megszabott díjak, hanem már-már a román állami vasúttársaság díjszabásaival vetekednek ugyanazon a távon

jelezte a Clujenii.ro portál. Amely szerint a légitársaság járatai január 15-től hetente nyolcszor kötik össze Kolozsvárt Bukaresttel: hétfőnként (két járat), szerdánként (két járat), csütörtökönként, péntekenként (két járat) és vasárnaponként. Az oda- és visszaútra feljogosító olcsó repülőjegyek ára tavaszi foglalással 50-60 euró személyenként, az alapdíjcsomag egy kisebb és egy nagyobb poggyász felvitelét is lehetővé teszi.

Eközben a Tarom személyenként 176 euróért repíti utasait. Ha az Animawingsnek sikerül megtartania ezeket a viteldíjakat, akkor szinte költséghatékonyabb lehet repülni, mint vonattal Bukarestbe utazni – állapítja meg a kolozsvári portál.

Szintén feldolgozta a témát a Clubferoviar.ro vasutasportál, kiemelve: a fapados légitársaságok immár árban is felveszik a versenyt a CFR hosszú útvonalakon közlekedő vonatjárataival, igazi konkurenciát teremtve.

Hiszen a szóban forgó légitársaság révén mindent összevetve feleannyi idő alatt meg lehet tenni egy-egy belföldi távot, nem sokkal magasabb áron.

Az első példa szerint a Bukarestben, Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron és Jászvásáron (Iași) jelen lévő Animawings a Bukarest–Jászvásár útvonalon mindössze 150 lejért kínál egy jegyet, a CFR pedig 128 lej körüli összeget számol fel a 2. osztályon.

A menetidő a moldvai nagyvárosba 55 perc, míg a CFR IC-jével hét óra és három perc. Hozzáadva két órát a repülőtérre való eljutáshoz és további egy órát a leszálláshoz, a légitársaság mindent összevetve lehetővé teszi, hogy a két város között négy óra alatt utazzunk, három órával rövidebb idő alatt, mint az IC vonattal. A visszautat aznap este meg is lehet ejteni, tehát egy üzletember egyetlen nap alatt letudhatja ügyeit és az utazást. Ehhez képest vonat csak másnap lenne vissza, ami ottalvást feltételez.

Ha a Kolozsvár-Bukarest-járatot nézzük, a foglaláshoz közeli napokon még 100 euró körül mozog egy menettérti jegy ára, viszont mostani foglalással például márciusban már 50 euróba, azaz mintegy 250 lejbe kerülne egy oda-vissza út. Eközben a CFR vonatai közül a legrövidebb idő (9 óra 13 perc) alatt a fővárosba jutó IC-re szóló, csak odaútra feljogosító vonatjegy 142 lejbe kerül, ha másnapra vesszük, február közepére pedig 128 lejért vásárolhatunk most jegyet.

Bár a repülő mellett szóló érvek egyértelműek, a Clubferoviar által megszólaltatott vasúti illetékesek nem feltétlenül aggódnak: szerintük

a repülőjáratok alacsony száma, korlátozott befogadóképessége, a közbeeső állomások „átugrása” miatt csupán egy szűk réteg, a gyors utakat preferáló üzletemberek, bizniszutazók körét „fogják meg” a fapados légitársaságok.

Amelyek „csak néhány helyet kínálnak akciós áron”, a többség már jóval drágább. És az is a vonat mellett szólhat, hogy sokan ódzkodnak, félnek a repüléstől. Közben pedig ha lassan is, de fejlődik a vasúti infrastruktúra is, javulnak a körülmények, rövidülnek a menetidők. Ráadásul az Európai Bizottság is azt támogatja, hogy a rövid távú, 500-1000 kilométeres repülőutakat modern vasúti összeköttetéssel helyettesítsék.

Amint arról beszámoltunk, tavaly májusban új bel- és külföldi repülőjáratokat jelentett be az Animawings, mely immár száz százalékban román tulajdonban van. A Christian Tour turisztikai iroda tulajdonosai, Cristian és Marius Pandel által alapított légitársaság többségi, 51 százalékos tulajdonosa az Aegean Airlines volt, ám a testvérpár idén visszavásárolta a görögök részesedését, miután a Versenytanács is rábólintott a több millió eurósra becsült tranzakcióra. Az Animawings légitársaság csábító ajánlatokkal akarja növelni piaci részesedését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón
2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület
2025. május 30., péntek

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ

Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ
2025. május 30., péntek

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki
2025. május 30., péntek

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán