Vízummentességi program: „románként” fedezhetjük fel Amerikát

Vízummentességi program

Vízummentességi program: „közelebb” a New York-i Szabadság-szobor

Fotó: Pixabay.com

A román állampolgárok március 31-től szinte szabadon utazhatnak turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba, miután a tengerentúli nagyhatalom hivatalosan is felvette Romániát a Visa Waiver néven ismert vízummentességi programjába. Azonban ez nem jelenti azt, hogy „csak úgy” felülünk egy gépre és meghódítjuk Amerikát: mint útmutatónkból kiderül, bizonyos feltételeknek, eljárásoknak továbbra is eleget kell tenniük a vízummentességi program haszonélvezőinek. Akik között immár az erdélyi magyarok is helyet kapnak – „románként”, hiszen magyar útlevéllel továbbra is „tiltólistán” vagyunk.

Páva Adorján

2025. január 10., 18:582025. január 10., 18:58

Amint arról beszámoltunk, az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken hivatalosan bejelentette, hogy Románia március 31-től részt vesz a vízummentességi programban (VWP). Az amerikai belbiztonsági minisztérium által kiadott hivatalos közleményben az áll, hogy

Idézet
az online alkalmazás 2025. március 31-én vagy annak környékén frissül, hogy a legtöbb román állampolgár a VWP keretében turisztikai vagy üzleti céllal legfeljebb 90 napra amerikai vízum nélkül is kérelmezhesse az Egyesült Államokba való utazást”.

Ahol egyébként becslések szerint jelenleg körülbelül egymillió román állampolgár él.

korábban írtuk

Hivatalos: még néhány hónap, és vízummentesen lehet az Egyesült Államokba utazni
Hivatalos: még néhány hónap, és vízummentesen lehet az Egyesült Államokba utazni

Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma hivatalosan bejelentette, hogy Románia március 31-től részt vesz a vízummentességi programban.

A vízummentességi program célja

A Visa Waiver néven is ismert vízummentességi programot 1986-ban vezette be az Amerikai Egyesült Államok a turisztikai és üzleti célú beutazások megkönnyítése céljából. Ez egyúttal lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának konzuli szolgálata, valamint más, vízumrendészettel foglalkozó szervek a nagyobb kockázatú országok állampolgárainak történő vízumkiadásra koncentráljanak.

A programban részt vevő országok megbízhatónak minősülnek biztonság szempontjából, és megfelelnek bizonyos kritériumoknak, többek között együttműködnek a határvédelem és a terrorizmus elleni küzdelem terén.

Románia a 43. ország, amely elnyeri ezt a státuszt, az Európai Unióból már csak Bulgária és Ciprus „hiányzik”.

A program lehetővé teszi a csatlakozott országok állampolgárai részére, hogy látogatási vagy üzleti céllal (a B1/B2 vízummal egyenértékűen) 90 napot nem meghaladó időtartamra vízum nélkül az Egyesült Államokba utazzanak. Az amerikaiak magyarországi nagykövetsége által is közölt általános információkban hangsúlyozzák: a VWP keretein belül belépésért folyamodó utazók tartózkodása nem haladhatja meg a 90 napot. A program révén belépők nem változtathatnak státuszt és nem hosszabbíthatják meg tartózkodási engedélyüket.

A programmal beutazók nem dolgozhatnak és nem tanulhatnak.

Ha az utazó 90 napnál hosszabb tartózkodást tervez, illetve szeretne dolgozni vagy tanulni, akkor vízumért kell folyamodnia indulás előtt. Ha ennek a követelménynek nem tesz eleget, akkor a reptéren előállíthatják és hazaküldhetik a rendelkezésre álló első repülőgéppel.

Vízummentességi program: mit kell tenni beutazás előtt?

Bár a vízumkötelezettséget eltörlik, azért továbbra sem lehet „csak úgy” felülni egy Amerikába tartó repülőgépre: bizonyos teendőket el kell végezni, mielőtt megtörténik a beutazás az Egyesült Államokba.

Először is érvényes elektronikus útlevéllel kell rendelkezni.

Az okmánynak legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie az USA-ból való távozás tervezett időpontján túl, és elektronikus chippel kell rendelkeznie. A VWP keretében az Államokba történő beutazáshoz használt vészhelyzeti vagy ideiglenes útleveleknek szintén elektronikus úti okmánynak kell lenniük. Családos utazás esetén a família minden tagjának, beleértve a csecsemőket és a gyermekeket is, útlevéllel kell rendelkeznie.

Vízummentességi program Galéria

Várhatóan tavasszal élhetünk a vízummentességi program előnyeivel

Fotó: Pixabay.com

Ha mindez megvan, regisztrálni kell egy online platformon, hogy az igénylő úgynevezett ESTA engedélyt (Electronic System for Travel Authorization – utazási engedélyt jóváhagyó elektronikus rendszer) kapjon. Ez az online felület a VWP keretein belül tervezett turisztikai vagy üzleti célú amerikai utazásra való jogosultság meghatározására szolgál.

Az Egyesült Államokba való utazás előtt mindenkinek rendelkeznie kell ESTA engedéllyel.

Ezt gyakorlatilag egy formanyomtatvány kitöltésével lehet megkapni, amely során a személyes adatokat, útlevélszámot, úti célt kell megadni és egyéb, biztonsággal kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolni. Ezt valamennyi, a programhoz csatlakozott ország állampolgárának meg kell tennie. A jóváhagyást vagy azonnal megkapja az igénylő (Authorization Approved), vagy legtöbb 72 órát várni kell a válaszra (Authorization Pending), vagy pedig elutasító üzenetet kap a kérvényező (Travel Not Autorized) – utóbbi esetben vízumigénylés szükséges.

Fontos, hogy a vízummentességi programmal beutazóknak 21 dolláros díjat kell fizetniük, amikor az ESTA engedélyért folyamodnak. A bankkártyával történő befizetés online történik, a regisztráció alatt. Jóváhagyás esetén az ESTA engedély két évig érvényes, ez idő alatt több utazásra is feljogosít.

Ugyanakkor nem garantálja a szabad beutazást az Egyesült Államokba, csupán a felszállást Amerika felé: érkezéskor a határrendészet még elméletileg bizonyos okok miatt megtagadhatja a belépést.

Itt figyelni kell az úti cél szabályoknak megfelelő megadására is: a beutazás oka, amelyet a hatóságok felé közölni kell, turizmus, üzleti cél, tranzit vagy a vízummentességi program által engedélyezett egyéb rövid távú cél kell hogy legyen. Ugyanakkor rendelkezni kell a program által előírt 90 napos határidőn belüli retúr repjeggyel vagy egy másik, nem szomszédos országba szóló utazásra feljogosító jeggyel.

Az ESTA engedély érvényét veszti, ha tulajdonosa útlevelet, nevet, nemet vagy állampolgárságot vált, illetve a formanyomtatvány bármelyik kérdésére adott válasz megváltozik (igen helyett nem vagy fordítva). Azok, akik korábban egyes országokban – Kuba, Irán, Irak, Líbia, Észak-Korea, Szomália, Szudán, Szíria vagy Jemen – jártak bizonyos idő után (2011. március 1. a legtöbb ország és 2021. január 12. Kuba esetében), nem jogosultak a VWP-re, és vízumot kell szerezniük az USA-ba való belépés előtt.

A Visa Waiverrel az Egyesült Államokba érkezők ott-tartózkodásuk idején rövid kirándulást tehetnek Kanadába, Mexikóba vagy egy közeli szigetre,

de a tartózkodás teljes időtartama az utazással együtt nem haladhatja meg a 90 napot.

Vízummentességi program Galéria

A vízummentességi program révén szerzett engedély garantálja a felszállást, de a beutazást még megtagadhatják bizonyos esetekben

Fotó: Pixabay.com

Különbség a magyar és a román útlevél között a vízummentességi programban

Mint ismeretes, az amerikai hatóságok 2023 augusztusa óta azzal „büntetik” a szintén VWP-tag Magyarországot, hogy az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedély érvényességi ideje két évről egy évre csökkent, emellett a magyar útlevéllel rendelkezők minden egyes ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.

Idézet
2011 és 2020 között a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot a személyazonosságukra vonatkozó megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül.

Tekintettel a magyar kormány azon döntésére, mely szerint nem kezelte hiánytalanul az egyszerűsített honosítási eljárásból származó biztonsági kockázatokat, a vízummentességi programban (röviden VWP) való részvételi eljárások minden magyar útlevéllel rendelkező számára módosulnak” – közölték az amerikai hatóságok.

„Az Egyesült Államok kormánya hosszú évek alatt jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy elkerülje ezt a módosítást és kezelje a magyar egyszerűsített honosítási eljárásból származó, régóta fennálló biztonsági kockázatot. Ennek ellenére, a magyar kormány úgy döntött, hogy nem orvosolja a felmerült aggályokat és nem tett azért, hogy a VWP követelményeinek minden szempontból megfeleljen” – áll a magyarázatban.

A módosítás azok után jött, hogy korábban az amerikai hatóságok eleve kizárták a nem Magyarország mai határain belül született magyar állampolgárokat a vízummentességi programból.

Az elsősorban a határon túli magyarokat sújtó rendelkezésre 2022 elején derült fény, de az intézkedést már előző évben meghozták, ám egy ideig nem tűnt fel. Mégpedig azért nem, mert a koronavírus-járvány miatt az USA utazási korlátozásokat vezetett be, és 2021-ben hónapokig megtiltotta a területére való beutazást a schengeni övezetbe tartozó országokból, a korlátozás alól csak az amerikai állampolgárok, ezek családtagjai és a letelepedési engedéllyel rendelkezők mentesültek.

korábban írtuk

Külhoni magyar állampolgárok már nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba
Külhoni magyar állampolgárok már nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba

Az amerikai hatóságok döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi államhatárain kívül születtek; a rendelkezés elsősorban a határon túli magyarokat sújtja.

Tehát az erdélyi magyarok magyar állampolgárként benyújtott ESTA-engedélykérelmét automatikusan elutasítják az amerikai hatóságok, román állampolgárként viszont hamarosan bebocsátást nyerhetnek az Egyesült Államokba.

Mindez annak ellenére történhet így, hogy – amint arról beszámoltunk – a magyar útlevél világviszonylatban „erősebbnek” számít, mint a román. Hiszen a magyar útlevél továbbra is a világ tíz legerősebb úti okmánya között van (igaz, sok a „holtverseny”), de a román útlevél is közelít a top tízes listához – derült ki a Henley Passport Index legfrissebb rangsorából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni
2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba