„Akár a lángnyelv”. Változó gyülekezet, élénk közösségi élet a kettős évfordulót ünneplő bukaresti reformátusoknál

A templom építésének 50., a bukaresti református közösség meglétének 200. évfordulóját ünneplik a Calvineumban a hét végén •  Fotó: Bukaresti Calvineum

A templom építésének 50., a bukaresti református közösség meglétének 200. évfordulóját ünneplik a Calvineumban a hét végén

Fotó: Bukaresti Calvineum

Állandóan változó összetételű, de élénk közösségi életet élő gyülekezet tartozik az 50 évvel ezelőtt épített, fennállásának jeles évfordulóját a hétvégén ünneplő bukaresti Calvineum református templomhoz. Szintén a hétvégén ünneplik meg azt is, hogy 200 éve alakult a református közösség a román fővárosban. Zsold Béla lelkipásztor a Krónikának elmondta, a gyülekezet biztos menedék az ortodox nagyvárosban, ahol otthonra találhatnak Krisztus követői.

Kiss Judit

2024. október 22., 19:182024. október 22., 19:18

2024. október 22., 19:252024. október 22., 19:25

Hétvégén ünneplik a bukaresti Calvineum református templom építésének 50. évfordulóját, valamint a több mint 200 éves múltra visszatekintő bukaresti református közösség fennállását – adta hírül a Liszt Intézet Bukarest. Amint a közlemény emlékeztet, a román fővárosban működő két református templom közül

a belvárosi Calvineum építése a kommunista időkben számos nehézséggel szembesült. 1972-ben hagyták jóvá a mostani templom építését, amelyet 1974. október 31-én szenteltek fel. A templom 50 éves fennállásának tiszteletére október 26-án és 27-én ünnepi rendezvénysorozatra várják az érdeklődőket.

Zsold Béla lelkész 2002 óta szolgálja a bukaresti Calvineum gyülekezetét •  Fotó: Bukaresti Calvineum Galéria

Zsold Béla lelkész 2002 óta szolgálja a bukaresti Calvineum gyülekezetét

Fotó: Bukaresti Calvineum

A Calvineumban immár 22 éve szolgáló Zsold Béla lelkész a Krónika megkeresésére elmondta, a fél évszázaddal ezelőtt épült hajlék Bukarest ötödik református temploma a 200 év alatt. „Az idők folyamán több templomot lebontottak. Kétszáz éve alakult a gyülekezet, nekik építettek egy kis templomot, ugyanis az 1848-as forradalom leverése után sokan kerestek menedéket Bukarestben. A gyülekezet megnőtt, a templom kicsinek bizonyult, lebontották, újat építettek, majd ezt is lebontották. Aztán a Szőlőskert utcában is építettek egy templomot” – elevenítette fel a lelkész.

A bukaresti Calvineum épülete •  Fotó: Bukaresti Calvineum Galéria

A bukaresti Calvineum épülete

Fotó: Bukaresti Calvineum

A hatalom 1972-ben

megengedte, hogy a parókia mögé építsék fel a templomot, úgy, hogy az utcára ne látszódjon ki, és 1974. október 31-én, a reformáció napján tartották benne az első istentiszteletet.

„Egy nép életében 50 év rövid idő, mégis fontos fordulópont, amikor megállunk, hálával tekintünk vissza a megtett útra. Ugyanakkor reménységgel tekintünk a jövőbe, tudva, hogy a nagykegyelmű Úristen, aki a múlt viszontagságai között is megtartott, a jövendőben is menedéket, oltalmat nyújt a hozzá fordulóknak”– fogalmazott Zsold Béla. Mint kifejtette, az elmúlt 50 esztendő alatt a gyülekezetnek két lelkipásztora volt: 1974 és 2002 között nagytiszteletű Zágoni Albu Zoltán, 2002-től kezdődően pedig jómaga.

„Lehetne számokkal ábrázolni a gyülekezet életét, hányszor örvendeztünk egy-egy kisgyerek keresztelése alkalmával, vagy hányszor kerestünk vigasztalást a ravatal mellett.

Idézet
Meglehet, a mutató negatív irányt mutatna. Mindezek ellenére a gyülekezet minden körülmények között biztos menedék, ahol otthonra találhatnak a Krisztus követői”

– állapította meg a lelkész.

A reformáció emlékévében állítottak Bukarest belvárosában reformáció-emlékművet •  Fotó: Bukaresti Calvineum Galéria

A reformáció emlékévében állítottak Bukarest belvárosában reformáció-emlékművet

Fotó: Bukaresti Calvineum

A hétvégi ünnepségen tehát nem csak az ötven évre, hanem a kétszáz éves múltra is emlékeznek. A bukaresti Calvineum gyülekezete nagyon változó, hiszen akik Erdélyből átmenetileg a román fővárosban tartózkodnak, azok közül nagyon sokan csatlakoznak ideiglenesen a református közösséghez.

„Bukarestben sokan vagyunk magyarok, de a gyülekezethez tartozás nem egyértelmű, ugyanis azok a fiatalok, akik Erdélyből időszakosan itt tartózkodnak, azoknak például a szüleik fizetik az egyházfenntartást, otthon. Van, aki vásárhelyi vagy éppen szatmári, de Bukarestben hozzánk jár templomba” – ecsetelte a lelkész. Hozzátette,

olyan gyülekezeti tagjuk is van, aki annak idején a tervek szerint hat hónapra jött Bukarestbe, de most már tíz éve ott lakik. Sőt olyan is akad, aki ötven éve él a román fővárosban, és nyugdíjasként mindig hazamegy nyáron erdélyi szülőfalujába.

„Azt mondhatjuk, hogy ilyen módon a Calvineum gyülekezete nagyon mozgó: most az 50. évfordulóra például egyetlen olyan személyt sikerült felkutatnunk, aki ötven évvel ezelőtt jelen volt az istentiszteleten. Ő Bukarestben él, itt született. Azt is néztük, hogy kiket kereszteltek itt 1974-ben vagy 1975-ben, vagy kik konfirmáltak itt, esetleg kik kötöttek itt házasságot, de nem találtunk itt senkit, mert nagyon változik a bukaresti református közösség” – emelte ki Zsold Béla. Mint mondta, élő, változó gyülekezetről van szó, hiszen az emberek jönnek-mennek Bukarestbe, illetve onnan el.

„A román fővárosról szokták mondani, hogy a legnagyobb magyar falu. Mindig is az volt, hiszen Bukarestben megbecsülték a mesterembereket és az iparosokat, úgyhogy az elmúlt században nagyon sokan jöttek ide.

Idézet
De most is sok magyar él itt, Brassóból, Háromszékről, Csíkszékről, Szatmárnémetiből, a Szilágyságból is vannak híveink. Azok, akik közelebbről jönnek, mondjuk Háromszékről, pénteken hazamennek, vasárnap este vagy hétfőn visszajönnek”

– ismertette lapunknak a gyülekezet összetételét a lelkész.

Ő egyébként Háromszékről került Bukarestbe, és Háromszéken voltak olyan hívei, akik nyugdíjas koruk előtt Bukarestben voltak egyháztagok. „Tehát már akkor ismertem valamiképp a bukaresti gyülekezetet, aztán meg élesben is megismerhettem. Jelenleg is élő közösségről, gyülekezetről van szó. A régi gyülekezetek templomépítők voltak, mi ugyan nem építettünk templomot, viszont a reformáció 500 éves évfordulója alkalmával Bukarest központjában, a királyi palota háta mögött, ott, ahol a lebontott templom helye van, sikerült reformáció-emlékművet állítanunk.

Idézet
Egy ennyire ortodox város központjában egy reformáció-emlékmű nagy dolog, sőt nemhogy Bukarestben, hanem még erdélyi városokban is elég nagy szó lenne”

– emelte ki a lelkipásztor.

A bukaresti református templom, ahol élénk gyülekezeti élet zajlik •  Fotó: Bukaresti Calvineum Galéria

A bukaresti református templom, ahol élénk gyülekezeti élet zajlik

Fotó: Bukaresti Calvineum

A Calvineumban évről évre változik, hányan konfirmálnak, haláloznak el, hányan esküsznek olyanok, akik a gyülekezetbe tartoznak, tartoztak. „Van olyan év, hogy nincs egyetlen konfirmandus se, viszont olyan is, hogy 5-6 fiatal konfirmál. Amióta itt vagyok, a 22 év alatt a legtöbb hat konfirmandus volt egy esztendőben. Ugyanakkor akárcsak Erdély-szerte, itt is csökkenőben van a születések száma. Az elhalálozások száma is elég nagy, olyan esztendő is volt a huszonkettő alatt, hogy harmincnál több személyt temettem, de olyan is, hogy csak kettőt egy esztendő alatt.

Idézet
Tehát ilyen értelemben is nagyon változóak a viszonyok. Talán a lángnyelvhez tudnám hasonlítani a gyülekezeti életet: állandóan változik, de állandóan lobog”

– emelte ki Zsold Béla.

Az ünnepi rendezvénysorozat október 26-án, szombaton 11 órakor Koós Ferenc-körrel indul a Calvineum tanácstermében, amelyen Szekeres Attila István heraldikus, a Nemzetközi Címertani Akadémia tagja, az Erdélyi Címertani és Zászlótudományi Egyesület alapítója és elnöke az erdélyi címerekről és zászlókról tart előadás, és bemutatja a bukaresti Calvineum számára általa tervezett zászlót.

Október 27-én, vasárnap 10 órától az ünnepi istentiszteletet követőn felszentelik a Calvineum új zászlóját, illetve a templom udvarán felavatják a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium által a külföldi magyar emlékek megőrzését célzó támogatásból erre az alkalomra készített emléktáblát. A rendezvényen a Calvineum vasárnapi iskolásai előadással készülnek. Az ünnepi esemény kiemelt programja a marosvásárhelyi Vártemplom védnöksége alatt működő Musica Humana női kamarakórus fellépése. A Musica Humana női kamarakórus 1985-ben alakult, eredetileg vegyes kar volt, pár év múlva vált női karrá. Karnagyai voltak Száraz Béla, Szalman Loránt, Csíky Csaba. 2020 óta Sikó Szidónia vezeti a kórust.

•  Fotó: Bukaresti Calvineum Galéria

Fotó: Bukaresti Calvineum

Repertoárjukban gregorián dallamok, barokk, illetve kortárs magyar művek és népdalfeldolgozások szerepelnek.

Az évek során felléptek már Magyarországon, Franciaországban, Olaszországban, Szlovákiában, Ausztriában, Spanyolországban, Szerbiában, Lengyelországban, Horvátországban és Szlovéniában rendezett fesztiválokon. A kórust 2024 áprilisában a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA országos minősítő hangversenyén (Bercel, Magyarország) Aranydiplomával tüntették ki.

korábban írtuk

Elöregedőfélben is őrzi identitását a regáti magyarság
Elöregedőfélben is őrzi identitását a regáti magyarság

Annak ellenére, hogy más szórványvidékekhez hasonlóan elöregedőfélben van, a Pitești-en és Ploiești-en élő kis létszámú magyarság igyekszik őrizni nemzeti identitását. A református egyház immár 160 éve van jelen intézményesen e két városban, és a járványhelyzetben is végzi közösségépí

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben
2025. augusztus 21., csütörtök

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között

A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.

Újra lesz rendszeres vonatjárat Bukarest és Kijev között
2025. augusztus 21., csütörtök

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint

Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.

Megbízásból cselekedhetett a bukaresti lövöldöző sajtóértesülések szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Panellakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfőnek
2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut