– Két hete azért jött Kolozsvárra, hogy a Sapientia egyetem film szakán előadásokat tartson. Azt tudtuk, hogy teszi a dolgát, dokumentumfilmeket készít, díjakat nyer, ez azonban újdonságszámba megy...
– Számomra is újdonságot jelent, hogy dokumentumfilmes operatőri munkáról tartok előadást. Nemrég még én hallgattam a tanárokat, most pedig arról beszélek, hogyan kell szituációs dokumentumfilmet készíteni. Konkrétan arra kértek fel, arról beszéljek, én hogyan készítem – ami azért lényegesen könnyebb, mert saját filmjeimről többet tudok mesélni. Általában nem tudom, más hogyan készít dokumentumfilmeket.
– Akkor most rögtön fel is tenném a kérdést: hogyan készíti a filmjeit?
– Dokumentumfilmet úgy próbálok készíteni, ahogy én szeretném őket látni. Például úgy, hogy ne legyen unalmas, és legyen filmszerű. Na meg legyen mondanivalója. A szituációs dokumentumfilm készítése jó lehetőség arra, hogy valamit, amit el akarunk mondani, olyan formában tegyük meg, hogy még élvezetes is legyen.
– Említett egy kifejezést, amely sokak számára szakszó: szituációs dokumentumfilm. Ha jól értem, ez az ön világa. Miről is van szó?
– A szituációs dokumentumfilmen általában azt értik mindazok, akik ezt a szót használják, hogy embereket látunk különböző helyzetekben, miközben valami történik velük, és mindez jelen idős. Tehát nem arról van szó, hogy valaki elmesél egy történetet, hanem az alkotó jelen van a történés pillanatában. Az eredmény, hogy a néző egy bizonyos szinten együtt van a szereplővel. A „beszélő fejes”-nek nevezett dokumentumfilm nagyon sok esetben csak annyival több egy könyvnél, hogy látom az embert, akinek a beszédéből esetleg sok mindenre következtetek. Ez persze nem jelenti azt, hogy elítélném a beszélő fejes dokumentumfilmeket, sőt a legutóbbi, már majdnem elkészült filmemben nagyon sokat beszélnek. Viszont kétszer annyi benne a szituáció. Úgy gondolom ugyanis, hogy a mai néző elvárja a látványt. Kevesen nézik azokat a filmeket, ahol csak beszélnek. Én is így vagyok ezzel. Nagyon kell érdekeljen a téma, hogy másfél órán keresztül nézzek egy filmet, amiben csak beszélnek. Úgy gondolom, a dokumentumfilm is eljutott egy olyan korszakba, amikor elvárják tőle azt a játékfilmszerűséget, amely élményt tud nyújtani. Ha pedig egy alkotó a filmjével élményt tud nyújtani, akkor valószínűleg többen fogják megnézni a filmjeit. És nem mindegy, hogy húsz ember vagy egy-két ember nézi meg az ember filmjét.
– Hogy néz ki a Bálint Arthur-filmek közönsége? Milyen a fejük? Milyen emberek?
– Kevés a visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a filmjeimet és egyáltalán a dokumentumfilmeket kik nézik. Az Ikrek című filmem kivétel, mert azt a Duna Televízió főműsoridőben vetítette. Utána jártomban-keltemben sok helyen, főleg falvakban felismertek, és mondták, hogy látták a filmet. Persze ez még önmagában nem jelent semmit, ugyanis sokan nézik a Duna Televíziót, ha megy a filmem, ha nem. Úgy gondolom, a tény, hogy egy filmet kik és mennyien néznek meg, nem attól függ, hogy milyen a film maga. Megjegyzem, a dokumentumfilmek nehezen jutnak el az emberekhez. Egyáltalán nincs kitalálva az a fórum, ahol a néző dokumentumfilmeket nézhet, ha akar.
– Hogyan juthat el könnyebben egy dokumentumfilm a közönséghez?
– A televízió mindenképp az első számú közvetítő. Ezenkívül azonban fontosnak tartanám, hogy a dokumentumfilmeket forgalomba hozzák. Azokra a filmekre gondolok itt elsősorban, amelyekről esetleg kiderül, hogy lehet piacuk, vagy van rájuk igény. Mindenképpen pozitívumként értékelném, ha ezeket a filmeket meg lehetne vásárolni. Akkor kiderülne, hogy hányan néznek dokumentumfilmet. De lehet, hogy nem így van. Nem értek hozzá.
– Folyamatosan dolgozik, operatőrként filmek készítésében vesz részt, és saját filmeket készít, előadóként tanít, filmfesztiválokon van jelen, és díjakat nyer. Minden interjú szabványkérdése, hogy honnan indult el, miképpen került épp a hetedik művészet közelébe, hogyan verekedte fel magát idáig, ha egyáltalán szükség volt verekedésre.
– Szakmai pályám tulajdonképpen ott kezdődött, hogy a székelyudvarhelyi televízió 1994-ben többek között operatőröket is keresett. Elmentem egy felvételire, és felvettek. Természetesen már akkor szerettem volna filmet készíteni, az ember ezzel már csak így van, legfeljebb hamar rájön, hogy nem megy. A televíziónál nagyon sokat dolgoztam, közben elmentem Budapestre, és felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola határon túliaknak szóló dokumentumfilmes képzésére. Ide is felvettek. A főiskolán persze már dokumentumfilmeket és kisjátékfilmeket kellett készíteni vizsgafeladat gyanánt. Így kezdődött: egy 12 perces dokumentumfilmmel és egy 5 perces kisjátékfilmmel. Ha jól belegondolok, nem tudom megmondani, miért lettem filmes. Mindig is tetszett a dolog, meg szerencsém is volt, mert a dolgok valahogy mindig úgy alakultak, hogy esély nyílt valamire. Sok szerencse mellett, aztán egy idő után nagyon kell akarni is, mert a dokumentumfilmesek még mindig rendkívül mostoha körülmények között dolgoznak, a „határon túliakról”, vagyis rólunk nem is beszélve.
– Hány filmje van?
– Pontosan nem tudnám megmondani, de nem olyan sok. Operatőrként több dokumentumfilmben dolgoztam, rendező-operatőrként legalább öt filmem van, amit az idén befejeztem – de még nem kerültek a nyilvánosság elé –, illetve év végéig befejezek. Aztán vannak olyan kis dokumentumfilmek, amelyek nekem valamiért tetszenek, de nem lehet rájuk pénzt szerezni, viszont el akarom készíteni őket. Ezekkel a filmekkel kapcsolatban tudom, hogy nem lesz belőlük pénz, sőt néha rájuk költöm a zsebpénzemet is. Ezeket a filmeket egyszerűen el akarom készíteni.
– Úgy gondolja, hogy a saját zsebből történő filmkészítés itt és most a „filmgyártás” egyik járható útja?
– Nagyon könnyen lehet úgy filmet készíteni, hogy semmi más nem kell hozzá, csak kamera meg idő, meg aztán később egy vágógép. A kamera persze problémát okozhat, de ha valaki mindenképp filmet akar készíteni, akkor talál. Ha ezek az alapfeltételek adottak, akkor már csak egy jó téma kell, amiről jó filmet lehet készíteni. Nem minden filmre lehet pénzt szerezni, főleg ha az ember még a pálya elején áll, hiszen nincs hogyan bizonyítania, hogy a filmtervéből jó film készül majd. És ha mindez így van, akkor az ember felméri a költségeket, és ha nem túl nagyok, akkor nem kísérletezik a pénzszerzéssel, hanem megcsinálja a filmet. Persze csak kis dokumentumfilmekről beszélek, amik ha jól ki vannak találva, akkor rövid idő alatt elkészülhetnek.
– Két stáblistás funkciót is említett. Az egyik az operatőr, a másik a rendező-operatőr. Mindkét funkcióban dolgozott, dolgozik.
– Efféle dokumentumfilmeknél az ember nem is annyira rendező vagy operatőr, hanem inkább filmkészítő. Az operatőri munka egyébként olyan, hogy csak a forgatás ideje alatt foglalja le az embert teljes mértékben. Ha viszont az ember rendező is, akkor életmódot kell változtatnia. Akkor már nem jó, ha stabil munkahelye van. Jó filmeket csak akkor lehet készíteni, ha az ember nem dolgozik máshol, mert nincs semmiféle kötöttsége. Operatőrként kevés rendezővel dolgoztam. Lakatos Róbert kolozsvári rendező-operatőrt és Zsigmond Dezső budapesti rendezőt említeném meg. Operatőri minőségben ezenkívül jórészt tévés dokumentumfilmekben vettem részt, amelyek nem különösebben nagy munkák, rövid idő alatt készültek el, és valójában teljesen más műfajt képviselnek. Arra viszont jó volt, hogy rutinosabb lettem. A magam részéről a hosszú időt igénylő munkákat kedvelem, amikor az ember olyan többletet visz a filmbe, amit a tévés műfaj nem engedhet meg magának az idő rövidsége miatt. Ahhoz, hogy egy film jó legyen, nem elég, ha a szereplők – akik mellesleg nem profi színészek – érdekesek, vagy valami érdekes történik velük. Alkotó és szereplő között ki kell alakulnia valamilyen viszonynak, mert meg kell ismernem őt-őket, ami viszont hosszú távú munkát igényel. A szereplők életének részévé válunk, ugyanúgy, ahogy ők a mi életünk részévé válnak.

Bálint Arthur
1970. július 15-én született Zetelakán. 2001-ben végezte el a budapesti Színház- és Filművészeti Főiskolát. Filmjei (rendező-operatőr): Szerencsés 13, Tükröm-tükröm, Asszony, Õrangyalok nélkül, Mélypont, Pine-Kenyér, Háromig maradok, Nem, nem, nem, Ikrek, Ingyen koporsó. Operatőrként működött közre Lakatos Róbert Csendország (Aranyszem díj 2004, 34. Magyar Filmszemle Kritikusok Díja) és Moszny (37. Magyar Filmszemle Operatőri Díja), Zsigmond Dezső Aranykalyiba (38. Houstoni Nemzetközi Filmfesztivál Bronzremi Díj, 35. Magyar Filmszemle Operatőri Díj, film.dok fesztivál Operatőri Díj), Csigavár (Visegrád Foundation Díj, Jihlava Dokumentumfilm-fesztivál – fődíj, film.dok fesztivál 1. hely, Mediawave – zsűri különdíja) és Józsi nővér és a sárga bicikli (37. Magyar Filmszemle Operatőri Díja) című dokumentumfilmjeiben.