Feleségét, Ljudmilát csak ritkán látni, két lánya pedig láthatatlan – az egykori KGB-ügynök, a hétvégi választáson minden bizonnyal harmadik államfői mandátumát is megszerző Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő államtitokként kezeli magánéletét, és egy újságot be is záratott, miután beszámolt Oroszország erős emberének és egy ifjú sportolónőnek a feltételezett viszonyáról.
1947. május 13-án született Nagyváradon. 1965-ben érettségizett az 5-ös számú középiskolában, a sorkatonai szolgálat után elvégezte az építészeti technikumot, majd a temesvári műszaki egyetem út- és hídépítészeti szakát. A Bihar megyei útkarbantartó vállalatnál dolgozott harminc éven át, és tizenhárom évig a megyei tanács út- és hídépítészeti tanácsosa is volt. Nyugdíjazása után az osztrák Strabag cég hídépítészeti felelőse. 16 éves...
Bizonyára a véletlen műve, de mindenképpen érdekes egybeesés, hogy az idei Oscar-díjra jelölt filmek között két olyan alkotás is található, amelynek témája maga a filmkészítés – mindkét alkotás jellemzője, hogy általuk a rendezők elsősorban a filmezés nagy úttörői előtt róják le hódolatukat.
Igazából az internet kívül esik az establishmenten. Az internet lényegét tekintve csak tartalomként vagy infrastruktúraként tekint az olyan nagy, nehézkes és esetleges rendszerekre, mint az állam, a jog vagy a gazdaság.
A 90-es évek elején az akkoriban népszerű zenei csatornák által orrba-szájba promovált seattle-i grunge-hullám leghíresebb képviselőiről – Nirvana, Soundgarden, Pearl Jam, Screaming Trees stb. – ma már múlt időben szokás beszélni (akkor is, ha a Pearl Jam még mindig aktív, a ’garden pedig, úgy tűnik, újra összeáll), a „hőskorszak” képviselői közül azoban egy-két arc még mindig rendszeresen előbukkan ilyen-olyan zenekarok élén.
1947. november 13-án született Parajdon. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. Mezőfeketén, Marosvécsen, Disznajón és Szászrégenben tanított, később a Munkásélet című hetilap, majd az Új Élet magazin és utódja, az Erdélyi Figyelő munkatársa volt. 1991-től a Marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993-tól igazgatója. Kutatási területe az erdélyi magyar népszokások; a néprajz és kulturális antropológia...
Az elmúlt év márciusában iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be az amerikai popzene fenegyerekét, a 62 éves Tom Waitst. Az összetéveszthetetlen hangú énekes-dalszerző, zeneszerző, színész jól időzített: hét év után egyfajta karrier-összegző, válogatáslemeznek ható, de új dalokat tartalmazó albumot dobott a piacra (bár a 2004-ben megjelent Real Gone idején, már csak a lemez címe miatt is sokan arról beszéltek, az őrült zseni lezárta az életművét),...
Ha valaki a Drágosréten az ég felé néz, nem valószínű, hogy a felhőket, a csillagokat vagy éppenséggel Istent fürkészi, az itteniek az élettelen kozmosz és a természetfeletti mibenlétét nem firtatják. Mégis gyakorta kukucskálnak az ég felé, ha egy idegen erre jár, nem is értheti, mit keresnek olyan szorgalmasan. Tudósoknak vagy hívőknek nézné őket, ez nem vitás.
Mottó: Az Európai Unió egészét megrontó, veszélyes áramlatokra derült fény a magyarkérdés kapcsán Brüsszelben. Felszínre került az univerzális kórokozó: a „Világ Opportunistái Egyesüljetek!” szellemiség.
1940. június 19-én született a Szatmárnémeti melletti Alsóhomoródon. Kolozsvárott a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán szerzett oklevelet. 1964-től Brassóban tanít, majd Sepsiszentgyörgyön, ahol több mint negyven éve családjával él. Férje, Plugor Sándor grafikus, festő 1999-ben hunyt el. A román képzőművészeti szövetség tagjaként az 1970-es évektől rendszeres résztvevője az erdélyi és bukaresti képzőművészeti kiállításoknak....
A bukaresti kormány és az IMF sikertörténetként, a lakosság viszont életszínvonala csökkenéséhez vezető megszorítások sorozataként értékeli a Románia által igényelt hitelcsomagot. Szakértők szerint módszertani különbség van a hitelfelhasználás tekintetében Románia és Magyarország között.
Fiúka nagyon kicsi volt még, amikor édesanyja meghalt. Illetve egészen pontosan soha senki nem tudta meg, hogy meghalt-e, mert tulajdonképpen eltűnt, nyoma veszett. S azóta senki semmit nem tud róla. Szegény kicsinek senkije nem volt kerek e világon, s ott maradt árván, esetlenül, kiszolgáltatva, az sem volt, aki ölébe vegye, aki enni s inni adjon neki, gondját viselje.
Az elmúlt hetek magyar nemzetpolitikai szempontból két fontos témát hoztak nyilvánosságra: a romániai népszámlálási adatok első etnikai bontását, illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a magyar kormány illetékesei között kialakuló konfliktust. Jelen írásnak nem célja, hogy ezen utóbbi esemény körül kialakult politikai vitában állást foglaljon, inkább a diskurzus más irányokban való megnyitásának lehetőségeit keresi.
1937. március 22-én született Aradon, ahol a labdarúgást is kezdte: előbb az Indagrara gyerekcsapatában, majd kilencévesen az ITA-ban egészen tizennyolc éves koráig, amikor átigazolt a CCA-hoz, a későbbi Steauához. 1956-tól ’69-ig játszott a fővárosi katonacsapatban, majd két éven át a törökországi Kaiserispor játékosa. Tizenkétszer viselte a válogatottmezt, részt vett az 1964-es tokiói olimpián, ahol az 5. helyet szerezték meg. 1971-től kezdte az edzői...
Bár a folyó az erdőt átszelő sekély szakaszt leszámítva elég mély, az egész környéken csak egyetlen csónakot lehet találni, azt is hajónak nevezik az emberek, nincsenek vele szokva. A Vorevica zavaros vizén egyszerű halandó aligha merészelne csónakázgatni, a helybéliek mindenhová gyalog járnak, egyedül Klopjáner Zoránnak volt egy drágalátos csacsikája, aki holdfényes éjszakákon még dudorászni sem restellt, ez a szürke ördögfajzat azonban a szomjazó...
A csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpálya adott otthont 2011. december 14–17. között a Lengyelország, Ukrajna, Magyarország és Románia válogatottjait fölsorakoztató Challenge Cupnak. A romániai média azonban nem a sportesemény fontossága okán, hanem a december 16-án sorra került Románia–Magyarország-mérkőzés kapcsán foglalkozott intenzíven az eseményekkel. Mi volt ennek az oka? Tekintsük át röviden a történtek kronológiáját.
„Simán kialakulhat egy számítógépben is tényleges, emberihez hasonló intelligencia a biológiaitól eltérő evolúció által, a technikai fejlődés azonban még nem gyorsult fel annyira, hogy ez magától kialakulhatna a közeljövőben, és nem is tudnék olyan felfedezést említeni, amely létrehozhatná.” Interjú Mérő László budapesti pszichológussal, publicistával
A gyár körülvett bennünket, ott volt mindenhol, akár az atyaúristen, de a gyárat láttuk is: a folyamatosan épülő blokknegyedből bármerre is pillantgattunk kifelé, atyaian füstölgő gyárkéményeket láttunk, meghitten magasló toronydarukat láttunk, agyonzsúfolt gyári buszok megállóinál ugrottunk elgyötört szüleink nyakába, s tehervonatok otthonos füttye kísért, ha álomra hajtottuk a fejünk.