2012. március 02., 09:182012. március 02., 09:18
A Moszkovszkij Korreszpongyent című napilap 2008 áprilisában kényszerült lehúzni a rolót, mindössze néhány nappal azután, hogy Putyin és a nála kétszer fiatalabb Alina Kabajeva olimpiai bajnok tornásznő esetleges összeházasodásáról vizionált. Putyin visszautasította ezeket a pletykákat, és keményen megfenyegette azokat, akik „erotikus képzelődéseik közepette mások magánéletébe ütik taknyos orrukat”. Azóta gyakorlatilag nem jelent meg a nyilvánosság előtt Putyin felesége. A tavaly decemberi parlamenti választáson nem kísérte el férjét szavazni, s egyedül ment el Putyin a karácsonyi misére is, miközben – utódja és feltehetően elődje is – Dmitrij Medvegyev leköszönő elnök felesége társaságában jelent meg. A kormányfő-elnökjelölt két lányáról semmit nem tudni, a 26 éves Marija és a 25 éves Katyerina a nyilvánosságnak megmutatott utolsó fényképeken még gyerek volt. Gleb Pavlovszkij, Putyin egykori tanácsadója rámutatott, a politikus egyáltalán nem akar beszélni a magánéletéről, és erről minden jelentős médium vezetőjét tájékoztatták. Emiatt egyetlen újságíró sem merészel hozzányúlni ehhez a kényes témához. „Első államfői mandátumának kezdetén, tíz évvel ezelőtt Putyin biztonsági megfontolásokból rejtette el lányait a nyilvánosság elől, de azért egy-egy hírmorzsa kiszivárgott róluk. Ma már új személyiségképpel rendelkezik, egy magányos emberével, aki az állammal kötött házasságot” – fogalmazott Pavlovszkij.
E tabutémát vetette fel az ellenzék egyik nagy, februárban tartott moszkvai tüntetésén Artyom Troickij zenekritikus, aki a több tízezer résztvevő előtt kijelentette, hogy az országnak tudnia kell az elnök családjáról. „Kilenc évvel ezelőtt a lányai a szentpétervári egyetemen tanultak, de senki nem látta őket. A jelölt (Putyin) felesége olyan ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, hogy azt híresztelik, kolostorba vonult. És ehhez még hozzájönnek a pletykák a fiatal barátnőkről és eltitkolt gyermekekről” – írta blogjában, amelyben elítélte a Kreml „kékszakállú hercegét”. Szokatlan bátorságot tanúsított az elnökválasztás előtt három héttel egy kis moszkvai színház, amely a Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő és Putyin nevének összevonásából származó címmel (BerluszPutyin) állított színpadra egy tiszteletlen szatírát. A Teatr.doc nevű színházban bemutatott darab Dario Fo irodalmi Nobel-díjas író egyik, a L’Anomalo Bicefalo című alkotásának adaptációja, amely arról szól: mi történne, ha egy merénylet után a megölt Berlusconi agyának felét a sebesült Putyin fejébe ültetnék át. (Berlusconi és Putyin amúgy nagy barátok hírében állnak.) Az előadások teltházzal mennek, a nézők sorban állnak az utcán, hogy jegyhez jussanak. Olga Kristanovszkaja szociológus szerint Putyin magánéletének átláthatósága csak a lakosság kevesebb mint tíz százalékát, a Nyugat-barátokat foglalkoztatja. Összességében az orosz társadalom nagyon konzervatív: a férfiaknak különleges szerepük van, s a hatalmat nem kell megosztaniuk feleségükkel. Az ország történelmében kivétel volt Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök és felesége, Raisza. Gorbacsov nem titkolta elegáns és művelt felesége iránt érzett szeretetét, s Raisza folyton rivaldafényben állt, ami rettenetesen bosszantotta az oroszokat.