Távolmaradással tüntet. Ciolacu szerint méltatlanul bántak a román sportolókkal
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden bejelentette, hogy nem vesz részt a párizsi olimpia záróünnepségén, miután szerinte „abszolút méltatlanul bántak” a román sportolókkal a talajdöntőben.
2024. augusztus 06., 15:012024. augusztus 06., 15:01
Facebook-bejegyzésében
egy olyan óvás alapján, amelyet sem az edzők, sem a legkiválóbb szakemberek nem értenek”.
– fogalmazott.
A miniszterelnök szerint az a tény, hogy világszerte nézők millióit sokkolta „a szörnyű jelenet”, azt jelzi, hogy „valami nincs rendben ezzel a versenyszervezéssel”.
Marcel Ciolacu ugyanakkor arról biztosította a két érintett versenyzőt, hogy
Az Agerpres emlékeztet: a szerenkénti finálék hétfői versenynapján a végeredmény szerint Ana Maria Bărbosu a negyedik, Sabrina Maneca-Voinea pedig az ötödik helyen végzett talajon. Bărbosut néhány másodpercig harmadik helyezettként tüntették fel az eredményjelzőn, az amerikai Jordan Chiles sikeres óvása nyomán azonban visszacsúszott a negyedik helyre. Sabrina Maneca-Voinea is megóvta a pontszámát (13,700), az ő óvását azonban elutasították.
Mircea Lucescu lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya; a szakember legutóbb 1981 és 1986 között irányította a trikolórokat.
A már biztos negyeddöntős magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-ra megverte a szerbeket a párizsi olimpián az utolsó, ötödik csoportmeccsen hétfőn.
Véget ért a közös munka a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs között. Erről hétfőn a Nemzeti Sport számolt be a trénerrel készített interjúban.
A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmet nyert vasárnap este a párizsi olimpián.
Kikapott 24-20-ra a címvédő és házigazda franciáktól vasárnap a magyar férfi kézilabda-válogatott a párizsi olimpián, így búcsúzik az ötkarikás játékoktól.
A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).
Az elmúlt napok esőzései nyomán ismét romlott a Szajna vízminősége, így a párizsi olimpia szervezői törölték a triatlon vegyes váltók vasárnapi úszóedzését.
Milák Kristóf aranyérmet szerzett 100 méter pillangón.
A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Hámori Luca az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján, miután a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott Ausztrália csapatától szombaton a párizsi olimpián, a csoportkör negyedik fordulójában. Mivel este a szerbek legyőzték a franciákat, eldőlt, hogy a magyar együttes is bejutott a negyeddöntőbe.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)