Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Hópárduc falmászó

A Hópárduc fejlesztő falmászóprogram 4 és 10 év közötti gyerekeknek szól

Fotó: Facebook/Telemark Sportegyesület

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a budapesti Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozások célcsoportjáról, az elsajátítandó készségekről, az órák felépítéséről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. június 30., 08:002025. június 30., 08:00

Romániában elsőként indul el Kolozsváron a Hópárduc fejlesztő falmászóprogram, amely játékos, meseközpontú foglalkozásokon keresztül

fejleszti a gyerekek mozgáskoordinációját, figyelmét, problémamegoldó gondolkodását és önbizalmát.

A program megvalósítását a budapesti Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése tette lehetővé. „Tavaly augusztusban merült fel a program kolozsvári meghonosításának ötlete, miután személyesen találkoztam Budapesten Sterczer Hildával, a Hópárduc Alapítvány létrehozójával és mentorával. Ekkor felajánlotta nekünk, hogy partnerségben bevezethessük a fejlesztő falmászást, és most, közel egy év távlatában el is jött a saját mászótermünkbe, ahol Hegedűs Kinga mentorral közösen négyünknek tartottak egy intenzív képzést, amelynek a végén sikeresen megszereztük az oktatási jogosultságot. Hálásak vagyunk, hogy nem kellett Budapestre utaznunk a képzésért, hanem ők jöttek el hozzánk – ez nagyfokú rugalmasságról és támogatásról árulkodik” – mondta a Krónika érdeklődésére Décsei Levente.

Hópárduc falmászó Galéria

A foglalkozások játékos módon nyújtanak támogatást és fejlődési lehetőséget

Fotó: Facebook/Telemark Sportegyesület

A Telemark Sportegyesület alapítója rámutatott, a szeptember 22-én induló Hópárduc foglalkozásokra 4–10 éves gyerekeket várnak. Olyanokat például, akiknél nehézségek jelentkeznek a mozgáskoordinációban, egyensúlyérzékben vagy a finommotorikában.

Idézet
Például azok a gyerekek, akik nem szeretnek hintázni, félnek felmászni a játszótéri eszközökre, gyakran csetlenek-botlanak

– számukra ez a program játékos módon nyújt támogatást és fejlődési lehetőséget” – magyarázta a sportegyesületi vezető. Emellett figyelemzavarral, koncentrációs nehézségekkel küzdő gyermekek is nagy hasznát vehetik a programnak, amely komplexen fejleszti az auditív, vizuális, taktilis és problémamegoldó készségeket.

A fejlesztő foglalkozások egyik kulcseleme, hogy minden egyes óra egy tematikus mesekeret köré épül.

A gyerekek kalózokként, artistákként vagy épp űrhajósként vesznek részt a programban – a mozgásos feladatokat is ezekhez a szerepekhez igazítják. A mesevilág nemcsak játékosabbá, hanem hatékonyabbá is teszi a tanulást: a gyerekek szinte észrevétlenül fejlődnek, miközben teljesen belemerülnek a szerepjátékba – mutatott rá Décsei Attila.

Hópárduc falmászó Galéria

Minden gyermek előzetes egyéni felmérés alapján kerül be a programba

Fotó: Facebook/Telemark Sportegyesület

Mint kifejtette, a foglalkozásokat kis létszámú, maximum ötfős csoportokban tartják, minden gyermek előzetes egyéni felmérés alapján kerül be, és már lehet is jelentkezni a 0740 186 086-os telefonszámon. „A felmérés is mesekeretbe ágyazott formában zajlik, és segít abban, hogy a gyerekek a számukra legmegfelelőbb csoportba kerüljenek.

Idézet
A foglalkozások terveink szerint szeptember 22-től indulnak, és egy tanéven át tartanak, heti egy alkalommal – délutáni időpontokban, a szülőkkel való előzetes egyeztetés szerint.

A Hópárduc Alapítvány tízéves tapasztalata alapján egy iskolai évre bontott részvétel a leghatékonyabb, így mi is ezt az időkeretet követjük” – mondta Décsei Levente.

Arra is kitért, hogy a program helyszíne a Telemark Sportegyesület saját mászóterme, ahol külön, újonnan épített mászófalat alakítanak ki a fejlesztő program számára. „Fontos, hogy a fejlesztő falmászás elkülönüljön a hagyományos mászótermi tevékenységtől – így elkerülhető, hogy a gyerekek figyelmét elvonják más csoportok vagy zajok” – tetette hozzá az oktató.

Hópárduc falmászó Galéria

A kolozsvári sportegyesületnél külön mászófalat alakítanak ki a fejlesztő foglalkozásoknak

Fotó: Facebook/Telemark Sportegyesület

Décsei Levente szerint ugyanakkor képzésük nemcsak a szakmai módszertanra tért ki, hanem arra is, hogyan kommunikáljanak pozitívan a gyerekekkel. „Rá kellett döbbenjek, mennyire fejlesztő ereje van egy egyszerű játéknak, vagy egy jól időzített dicséretnek.

Idézet
Megtanultuk, hogy nem azt kell mondani: »ezt rosszul csináltad«, hanem például: »milyen ügyesen ment volna, ha ide tetted volna a babzsákot«.

Ez rengeteget számít a gyerek önbizalma szempontjából” – hangsúlyozta a sportegyesület vezetője.

A Hópárduc fejlesztő falmászóprogram tehát nem csupán egy újabb mozgásos foglalkozás – komplex, élményalapú út önbizalomhoz, figyelemhez, mozgáskoordinációhoz és az önismeret fejlődéséhez. Így a kincses városi gyerekek számára szeptembertől új lehetőség nyílik falra mászva fejlődni – mesébe illő keretek között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem