Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

sörfogyasztás stadion

Magyarországon engedélyezett a sörfogyasztás a stadionokban

Fotó: Facebook/Büfészektor

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna. Az elkészült tervezet a sörözés mellett lehetővé tenné a pirotechnikai koreográfia, görögtüzek használatát is, de csak szervezetten, szakcégek által levezetve.

Páva Adorján

2025. június 20., 21:302025. június 20., 21:30

Ciprian Paraschiv, a képviselőház ifjúsági és sportbizottságának elnöke csütörtökön bejelentette, hogy véglegesítette a sportversenyeken elkövetett erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló, 2008/4-es törvényt módosító javaslatok listáját, melyek között ott található a sörözés engedélyezése a stadionokban.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 50 éves honatyája – aki egykori labdarúgó, a Poli Iași csapatkapitánya volt, a Román Labdarúgó-szövetségnél is dolgozott, illetve UEFA-megfigyelőként is tevékenykedett – a romániai sport „jelenlegi igényeihez” igazítaná a jogszabály vitatott paragrafusait. Ugyanis az évek során a szurkolók, különösen a keménymagok képviselői arra panaszkodtak, hogy a jelenlegi forma elavult és túlságosan korlátozó – idézte fel a Golazo.ro sportportál.

A Paraschiv által csütörtökön beterjesztett törvénymódosító tervezet legfőbb pontjai:

  • engedélyezik a sör fogyasztását a stadionokban: a sportverseny szervezője engedélyezi az alkoholmentes italok mellett a legfeljebb 5 térfogatszázalék, alacsony alkoholtartalmú italok árusítását, forgalmazását vagy fogyasztását, kizárólag lezáratlan papír vagy műanyag pohárban;
  • engedélyezik a pirotechnikai koreográfiát a stadionokban: a sportverseny szervezője csak a törvény által akkreditált, erre szakosodott cég által használt pirotechnikát engedélyezheti, és csak stadionokban;
  • több létesítmény a speciális igényűek számára: a szervezőnek biztosítania kell a speciális igényűek számára a hozzáférést, a higiéniai létesítményeket és a speciálisan kialakított ülőhelyeket, hogy ne akadályozzák a sportesemény megtekintését.

Az alkoholfogyasztás kapcsán ugyanakkor arról is rendelkeznek, hogy a szervezők kötelesek lesznek jól látható helyeken elhelyezni „a felelősségteljes alkoholfogyasztásra vonatkozó figyelmeztetéseket”. Tilos lesz továbbá belépnie a stadionba minden olyan nézőnek, aki ittas vagy hallucinogén szerek hatása alatt áll, vagy pedig kitessékelik, ha ilyen állapotban találják az arénában.

A görögtüzek esetében pedig a drukkerek továbbra sem maguk adhatnak elő pirotechnikai koreográfiát, hanem csak erre szakosodott és felhatalmazott cégek.

A nézőknek továbbra is tilos lesz fáklyákkal, tűzijátékokkal, petárdákkal, robbanóanyagokkal, gyújtószerekkel vagy füstkibocsátó eszközzel belépni az arénákba. Az a kitétel pedig, hogy kiskorúak nem lehetnek az erre kijelölt övezetben, azt sugallja, hogy az engedélyezett pirotechnikai show nem lehet a lelátókon.

Ciprian Paraschiv kezdeményező bízik abban, hogy a parlament elfogadja a módosításokat. Úgy véli, hogy a sport profitálni fog belőle, mert például a klubok vagy a szövetségek új bevételi forrásokhoz jutnak, az ellenőrzött piroshow-k pedig növelik a látványosságot, és megszüntetik a múltbeli kockázatok egy részét, amikor ezeket a szurkolók szervezték.

Idézet
A cél világos: 2025 végéig a törvénynek hatályba kell lépnie!”

– mondta Paraschiv. Mint ismeretes, a stadionokon belüli alkoholfogyasztás „nem ördögtől való dolog”, Európa számos országában engedélyezett. Például Németországban, a Cseh Köztársaságban, Belgiumban és Ausztriában a stadionokban alkoholtartalomtól függetlenül engedélyezett a sör fogyasztása. Ugyanakkor Olaszországban régiónként változó megkötések szerint, például csak VIP-zónában lehet alkoholizálni, Portugáliában és Hollandiában pedig a mérkőzéseken fogyasztható sör, de csak csökkentett alkoholtartalommal.

A britek az arénákban található bárokban fogyaszthatnak alkoholtartalmú italokat, de nem vihetik őket a lelátóra.

Franciaországban és Spanyolországban pedig a törvény szerint csak 0%-os alkoholtartalmú sört lehet inni a mérkőzéseken.

Magyarországon engedélyezett az alacsony alkoholtartalmú (legfeljebb 5%) italok, a sör árusítása-fogyasztása a stadionokban, de csak műanyag pohárban szolgálják fel, és a Magyar Labdarúgó-szövetség vagy a rendező klub rendbontás esetén dönthet az alkohol betiltásáról. Az elmúlt időszakban az MLSZ-nek a pálya felé bedobált sörös poharakkal gyűlt meg a leginkább a baja.

Romániában hosszú évek óta fel-felmerül a korlátozás feloldása, amely nagyon szigorú, hiszen nemcsak az arénákban, hanem azok környékén is tilos alkoholt forgalmazni a nagyobb sportesemények ideje alatt, ami megnehezíti a környékbeli kereskedelmi egységek dolgát és bevételkiesést okoz. A klubvezetők nagy része korábban támogatta a tilalom eltörlését. Szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a meccsnézés sörözéssel történő társítása rossz hatással lehet a sporteseményeken szintén részt vevő gyerekekre, akik fogékonyabbakká válhatnak az alkoholfogyasztásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Magyar Nagydíj: meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
2025. augusztus 01., péntek

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.

Vizes vb: Kós Hubert Európa-csúccsal világbajnok 200 méter háton
2025. július 31., csütörtök

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem

A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.

Európai futball: az egyik kolozsvári csapatnak sikerült, a másiknak nem