Kézilabda: továbbjutott az SZKC

Hétgólos győzelemmel válaszolt otthon korábbi négygólos vereségére a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata az osztrák Fiversnek az EHF-kupa második fordulójában, így a román bajnoki ezüstérmes továbbjutott a kupasorozat harmadik körébe.

Páva Adorján

Páva Adorján

2011. október 17., 09:562011. október 17., 09:56

Vlad Caba tanítványai 32-28-as vereséget szenvedtek a párharc első, idegenbeli meccsén, és a szombati visszavágón is az osztrákok kezdtek jobban. A telt ház által buzdított SZKC azonban hamar megtalálta az ellenszert, és a 16. percben már megvolt a négygólos előny. A félidőre két gólra felzárkózott a Fivers (19-17), és a hazaiak újabb jó időszaka ellenére a második játékrész derekán megint csak kettő volt közte (26-24). Caba ekkor időt kért, ez pedig szárnyakat adott tanítványainak, akik 31-24-re elhúztak, és innen már nem forgott veszélyben a végül 37-30-ra diadalmaskodott székelyföldiek továbbjutása. „Egyszer fenn, egyszer lenn voltunk, de végül sikerült teljesíteni a nemzetközi porondon meghatározott célkitűzésünket, a harmadik fordulóban vagyunk – nyilatkozta a Handbalvolei.ro honlapnak Vlad Caba vezetőedző, akinek csapata kedden ismeri meg következő ellenfelét az EHF-kupában, amelyben immár a Bajnokok Ligája selejtezőiből érkezett csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. – A bécsi sorsoláson biztos, hogy a Fiversnél legalább tízszer erősebb csapattal kerülünk szembe. Mindenképpen biztató, hogy a gyengére sikeredett idénykezdethez képest egyre jobb formát mutatunk, annak azonban nem örülünk, hogy a bajnokság egy hónapra félbeszakad.”

A BL-ben két siker után súlyos vereséget szenvedett szombaton a Veszprém: 37-28-ra kikapott a spanyol Atlético Madrid otthonában. A másik magyar csapat, a pont nélkül álló Pick Szeged folytatta rossz sorozatát, ezúttal a vendég Ademar Leóntól szenvedett 35-31-es vereséget. A nőknél a Győr nem játszott a hétvégén, nem úgy, mint a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim, amely szombaton 25-22-re nyert az elmúlt idényben döntős spanyol Itxako vendégeként, és három meccs után is hibátlan.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben