Fotó: George Simion/Facebook
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
2025. május 07., 20:132025. május 07., 20:13
A politikust egy szerdai bukaresti üzletembertalálkozón a „magántulajdon állami beavatkozással szembeni védelméről” kérdezték, annak apropóján, hogy
Simion kijelentette: „nem hinné”, hogy ilyen emberek lennének a környezetében. Szerinte ez csak egyike azoknak a valótlanságoknak, amelyeket az elmúlt héten terjesztettek róla. „Mint tudják, én vagyok a fő bűnös a lej gyengüléséért, a tőzsdei árfolyamok zuhanásáért, nem azok, akik a költségvetési hiányt 9,3 százalékra növelték” – felelte. Megjegyezte, hogy a félelmei szerint a gazdaság helyzete a valóságban sokkal drámaibb, mint amit a kormány látni enged.
– idézi az Agerpres az elnökjelöltet.
Példaként említette, hogy az osztrák OMV olajvállalat nagyot erősödött a román Petrom privatizálása után. „Ez nem jelenti azt, hogy nem akarunk együttműködni az OMV-vel és más vállalatokkal, amelyek jólétet hoztak Romániába” – jegyezte meg.
Simion másfelől hangsúlyozta, hogy a vállalkozási szabadság az AUR programjának egyik alappillére, a Marcel Ciolacu vezette kormányok pedig ártottak az üzleti széfárának. „Az állami ellenőrzés és a bürokrácia nem csökkent, ezért nagyon hiszek a vállalkozás szabadságában és az állam önkényes beavatkozási jogának korlátozásában” – jelentette ki.
Bár George Simion, az AUR és a szélsőjobboldal államfőjelöltje a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese kedden arról beszélt: szeretne új parlamenti többséget létrehozni, ez nem tűnik könnyű feladatnak.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.
A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.
Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.
A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.
szóljon hozzá!