Bálint László Craiován folytatja
Fotó: Pinti Attila
Bálint László lett a Craiovai Univesitatea élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az UTA volt mestere ausztriai edzőtáborba „viszi” a Konferencia Ligára készülő oltyán gárdát, de az osztrákoknál készül majd a Sepsi OSK is, amelyik hétfőn kezdte meg a munkát a következő idényre.
2022. június 13., 17:372022. június 13., 17:37
Bálint Lászlóval megy a Konferencia Ligába a Craiovai Universitatea élvonalbeli labdarúgócsapata. Az oltyán gárda közös megeggyezéssel szerződést bontott Laurențiu Reghecampffal, és az UTA volt mesterét nevezte ki a helyére.
„Nem szeretek nagy szavakat használni és ígérgetni. Azt viszont kijelenthetem, hogy dolgozni fogunk. Reggeltől estig, mert meggyőződésem, hogy csak így lehet eredményeket elérni” – mondta Bálint László hétfői sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, fegyelmet, tiszteletet és ambíciózus játékosokat akar látni, olyanokat, akik minden egyes labdaérintésből a maximumot akarják kihozni. Fontosnak tartja, hogy meccs végén minden egyes játékosa úgy hagyja el a pályát, hogy minden tőle telhetőt megtett.
Sorin Cârțu, a klub elnöke elmondta, továbbra is a bajnoki címet szeretnék megszerezni.
Ezzel együtt kevesebb vereséget szeretne látni a következő idényben, nyilatkozatából pedig egyértelmű volt, hogy elégedetlenek voltak Reghecampffal, amiért elbukta a Román Kupa-elődöntőt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-val szemben. A leköszönő szakember különben tavaly júliusban vette át az oltyán gárda irányítását, amellyel a harmadik helyen zárt a Liga 1-ben és megnyerte a Botoșani elleni osztályozót a Konferencia Liga-szereplésért.
Az osztrákoknál edzőtáborozik, mint ismeretes, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR is, de a Sepsi OSK is Kaprunba utazik majd június 17-én. A sepsiszentgyörgyiek összetartása hétfőn kezdődött, a külföldi edzőtábor során pedig a Ferencvárossal, a lengyel Legia Varsóval, a bolgár CSZKA Szófiával és a német Karlsruherrel játszanak majd barátságos mérkőzéseket. A háromszékiek változatlanul Cristiano Bergodi vezetőedző és Ilyés Róbert másodedző irányítása alatt dolgoznak.
amelyet több Liga 1-es gárdához hasonlóan az osztrákoknál ejtenek meg június 25. és július 5. között. Eddig egy igazolást jelentettek be: a középhátvéd Andrei Pițian, aki az elmúlt idényben a Chindia Târgoviște és az Argeș FC mezét is magára öltötte. Utóbbi gárda „nagytakarítást” tart és tizenkét játékostól búcsúzott el, ugyanakkor a Rapidtól is távozik nyolc futballista.
Marad viszont a giulești-i „vasutasok” edzője Adrian Mutu, aki vasárnap este, a Kolozsváron rendezett sportfesztivál alkalmával „búcsúmeccset” játszott a Kolozsvár Arénában. A hazai és a nemzetközi labdarúgás egykori klasszisai léptek pályára, Mutu pedig mind Románia „válogatottjában”, mind a barátaiból álló „sztárgárdában” labdába rúgott. A 3-3-ra végződött gálameccsen gólt is szerzett a kék-sárga-piros mezes alakulatnak, amelyben Ionel Ganea volt még eredményes kétszer.
A „vendégektől” az egykori holland gólvágó, Jimmy Floyd Hasselbaink duplázott, de Alberto Gilardino is betalált. A több mint tizenötezer néző jelentlétében rendezett gálamérkőzés előtt a 43 éves Mutu Kolozsváron mutatta be a Visszatérés a pokolból (Revenirea din Infern) című életrajzi könyvét, amelyben beszélt pályafutásáról, magánéletéről és az emlékezetes kokainbotrányáról is.
A spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Real Valladolidban folytatja pályafutását Nikitscher Tamás magyar válogatott focista.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott a társházigazda horvátoktól a világbajnokság negyedöntőjében, így búcsúzott, és a nyolcadik helyen végzett.
Kézdivásárhelyen, egy olyan városban, ahol a műkorcsolya nem tartozik a hagyományos sportágak közé, különleges tehetség bontogatja szárnyait: Nagy-Rozsnyai Lotti, a mindössze kilencéves műkorcsolyázó sorra nyeri a versenyeket.
Eltűnik a föld színéről Temesvár egyik jelképe, hogy helyet adjon az ország második legnagyobb arénájának: a megyei tanácselnök aláírta az oly sok emlékezetes sportpillanatnak otthont adó Dan Păltinișanu-stadion lebontását rögzítő szerződést.
A magyar férfi kézilabda-válogatott teljesítette célkitűzését, a negyeddöntőbe jutást a világbajnokságon, mivel 29-23-ra legyőzte Katart a középdöntő utolsó fordulójában, a varasdi csoport szombati játéknapján.
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett csütörtök este az Eintracht Frankfurt vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hetedik fordulós mérkőzésén, de még továbbjutásra áll.
Nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott a férfi kézilabda-világbajnokságon, miután 29-26-ra legyőzte Ausztriát a középdöntő második fordulójában, csütörtökön, a varasdi csoportban.
A legendás labdarúgó, Puskás Ferenc életének legizgalmasabb időszakát meséli majd el a Puskás munkacímű sorozat – közölte a filmet gyártó INANI Production Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Júniusban két felkészülési mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott, az elsőt hazai pályán Svédország, míg a másodikat Azerbajdzsán ellen idegenben. Ezzel teljes a nemzeti együttes idei programja.
Marosvásárhely egyik igencsak ígéretes sportolója, a mindössze tízéves Váradi Zsolt már most országos szinten bizonyította tehetségét a motorversenyzés világában.
szóljon hozzá!