Az utolsó nagy dobások előtt - interjú Fazekas Róberttel

Két utolsó nagy dobására készül Fazekas Róbert, az olimpiai aranyérmétől megfosztott athéni bajnok. Mielőtt ellenfeleivel megküzdene , a 35 éves szombathelyi diszkoszvetőnek egészségi gondjait kell megoldania. Mint mondja, a tizedik, „jubileumi” műtétje után a rehabilitációs folyamat jól halad, reményt adva a tavaszi visszatérésre. Fazekas célja minél jobb eredményt, és lehetőleg dobogós helyezést elérni a jövő évi vb-n, majd a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.

Szucher Ervin

2010. november 11., 09:192010. november 11., 09:19

– Minek kell Önt titulálni? Egykori világbajnoknak, aranyérmétől megfosztott olimpiai bajnoknak, nagy visszatérőnek?
– Teljesen mindegy. Egyszerűen: magyar atlétának, szombathelyi diszkoszvetőnek. Olyannak, aki az idei barcelonai Eb-n ismét megízlelhette a siker ízét, most meg egy újabb sérülésből és műtétből lábadozik.

– Sokan nem hitték volna, hogy Athén, és főként az azt követő meghurcoltatás után hat évvel még képes lesz dobogóra állni.
– Sőt egyesek azért drukkoltak, hogy ne így legyen.

– Elégedett a nyári 66,43 méteres, Eb-bronzérmet érő dobásával?
– Ennyi kihagyás, műtét meg zaklatás után miért ne lennék az? Ez nemcsak az idei legjobb eredményem, a 2004-es athéni olimpia óta nem dobtam ekkorát. Akkor 70,93-as olimpiai csúcsot értem el, csak hát megfosztottak az érmemtől.

– Mekkora hatással lehet az újabb ágyéksérülése az elkövetkezendő másfél évre?
– Ahogy halad a rehabilitációs folyamat, úgy gondolom, nem lesz hatása. Remélem, még e hónap folyamán elkezdhetem az edzéseket, és majd tavasztól ismét versenybe szállhatok. Szerencsére az én számomban a tél holtszezonnak számít, mert teremben nem lehet dobálni. De majd májustól indul az élet, akkora már teljesen felépülve, jó formában kell beállnom a küzdőtérre.

– A londoni olimpiára készülve, 2011-ben mi a legfőbb célkitűzése?
– Amennyiben valóban teljesen felépülök és nem ér újabb sérülés, számításaim szerint a világbajnokság első öt helyezettje között lenne a helyem. Én már nagyon nehezen tervezek, mert jó néhányszor megjártam. Az utóbbi évadok arról szóltak, hogy megsérültem, húztam-nyúztam, kínlódtam, aztán megműtöttek, majd következett a hosszas rehabilitációs folyamat. Nem akarom elszólni magam, de amennyiben nem jön közbe valami újabb egészségi gikszer, akkor az lenne az igazán biztató, ha a dobogóra kerülnék. Ez viszont nemcsak tőlem függ, hanem a vetélytársaktól is, ugyanis tudni kell, hogy az utóbbi időben nagyon megerősödött a mezőny. Tény, hogy én úgy tekintek a dél-koreai versenyre, mint a London felé vezető út egyik állomására.

– Hogy érzi: a sérüléssorozat a korral vagy a megerőltetéssel jár. Netán a balszerencse hozza?
– A korral még nem kéne járjon, hiszen 35 évesen az ember még nem öreg. Az is igaz, hogy a két évtizedes pályafutásom alatt jó pár kilométer van a szervezetemben, ami idővel, akárcsak egy autónál, nálam is kopás formájában jelentkezik. Emiatt is egyre nehezebb a felkészülés.

– Hány műtéten esett át eddig?
– Most ejtették meg rajtam a jubileumi tizediket.

– Mennyi vas van a testében?
– Három porckorongom van összekötve titánnal, emellett még van egy implantátum porckorongom is.

– Egy jó helyezés a jövő évi vb-n majd Londonban is egy szintén jó helyezésre ösztökélne, vagy ott már az athéni címe visszahódítása lenne a cél?
– Tisztában vagyok az erőviszonyokkal, ezért egy olimpiai dobogós helyezéssel is beérném. Ez viszont nem jelenti azt, hogy amennyiben helyzetbe kerülök, ne küzdjek az aranyéremért.

– Ha a doppingvizsgálat után nem vették volna el Öntől az athéni legfényesebb érmet, most is sportolna?
– Őszintén szólva: nem tudom.

– Nem másért, de úgy érzem, hogy van Önben egy hatalmas, csak azért is típusú visszavágási vágy.
– Persze, hogy van, mert meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes. Akkor, Athénban is megmutattam, hogy én vagyok a legjobb, de ez nem tetszett mindenkinek. Függetlenül attól, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvette az érmem, azt a versenyt mégiscsak én nyertem meg. Egy olyan olimpiai bajnoknak tekintem magam, aki nem kapta meg az éremmel járó hozadékot.

– Az anyagiakra vagy a dicsőségre gondol?
– Is-is. Nem akarok úgy tenni, mintha az előbbi nem érdekelne, mert egy olimpiai arany húszmillió forintot ér, ráadásul, a magyar törvények értelmében egy életen át anyagi biztonságot kínál. Nem tudom pontosan, a mindenkori minimál három vagy négyszeresét kapnám kézhez – egy életen át. Szóval nem egy-két fillérem úszott el.

– Barátságok is úsztak el?
– Az igazi barátok nem fordítottak hátat. Én azt vallom, hogy az ember egyik kezén meg tudja számolni, hány igaz barátja van, többre meg nincs is szüksége.

– Azon kívül, hogy csapattársa és barátja volt, amikor edzőjévé vált, Annus Adrián hozott pluszt az Ön életébe azzal, hogy Athénban sorstársává vált?
– Természetesen, hiszen nagyon egy húron pendülünk. Egy városban, egy klubnál versenyeztünk, ugyanabban az évben lettünk világbajnokok, majd Athénban olimpiai bajnokok és ugyanolyan igazságtalan körülmények között fosztottak meg a címünktől. Sorsunk akarva-akaratlanul öszszefonódik. Adrián olyan, mintha családtag lenne, vagy fogalmazhatnék úgy is: az életem része.

– Szokott álmodni az athéni ötkarikás játékokról, illetve arról, ami utólag történt Önökkel?
– Hál’ Istennek három-négy éve már nem. Ezek rémálmok voltak, a szívverésem felgyorsult, leizzadtam, és idegileg is megviselt. Egy ilyen igazságtalanságot feldolgozni nem kis dolog; teljes egészében talán nem is lehet. Soha.

– Utólag nem bánta meg, hogy faképnél hagyta az ellenőröket és a szükséges vizeletmennyiség produkálása előtt távozott?
– Nem szívesen beszélek az Athénban történtekről, de ha már feltette a kérdést, el kell mondanom, hogy ennél sokkal összetettebb a dolog. Valóban nem produkáltam a szabály szerint előírt 75 millilitert. De – és ezt az orvostudomány is elismeri – sokkal kisebb adagból, ennek körülbelül az egyharmadából is ki lehet mutatni az eredményt. Másrészt úgy éreztem magam abban a doppingellenőrzési szobában, mint egy közvécén, ahol három buzi közelről leskelődik. Így, a szó szoros értelmében! Az egyik baloldalt állt, a másik jobboldalt, a harmadik pedig hátulról követte, mi történik a lábam között, én meg anyaszült meztelenül próbáltam vizelni. Nos, ha valaki ilyen körülmények között is képes pisilni, megemelem a kalapom előtte.

Sportorvosok véleménye szerint is versenyhelyzetben a vesék vérellátása annyira csökkenhet, hogy nagy mennyiségű folyadék elfogyasztása után sem indul be a természetes folyamat, amire akár fél napot is várni lehet. De visszatérve a nem megfelelő mennyiségű mintára: ez nem volt pozitív! Nem is lehetett, hiszen minket egy névtelen, valószínűleg itthonról érkező feljelentés alapján, már régóta figyeltek, és állandóan ellenőriztek, minden egyes esetben negatív eredménnyel. A doppingról meg tudni kell, hogy az nem egy olyan csodaszer, amit beveszel verseny előtt, és máris túlszárnyalod összes addigi teljesítményed. Nem, aki doppingol, az egy hosszas folyamatnak veti alá magát. Annust meg engem mindegyre ellenőriztek, és nem csak versenyek előtt meg után.

– Ki segített a lelki egyensúlya helyreállításában? Mert azt tudom, hogy nem fordult pszichológushoz.
– Elsősorban önmagam, a család meg a barátok. Lehet, hogy elkelt volna egy pszichológus is, de Szombathely anynyira kis város, hogy nem biztos, hogy megtaláltam volna a számomra legmegfelelőbb szakembert. Annak meg, hogy Budapestre járjak fel hetente, nem láttam semmi értelmét. Szerencsére én Athén előtt is, utána is meg tudtam oldani a rám nehezedő feladatokat. Versenyeken a maximumot hoztam ki magamból és mindig jobbat dobtam, mint edzésen. Ez viszont jó pszichikai felkészültséget igényel.

– Eltiltása két esztendejét fizikailag vagy pszichikailag volt nehezebb átvészelni?
– Nem voltak különösebb fizikai gondjaim, de idegileg borzasztó két esztendőnek bizonyult. Az idő ugyan gyorsan pergett, mivel lefoglalt az érem visszaperelése. Sajnos nem sikerült, be kellett látnom, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen pereskedni egyenlő a szélmalomharccal. Azok, akiknek erkölcsi kötelességük lett volna támogatniuk, kihátráltak mögülem, és végül azokkal maradtam szemben, akik a döntést hozták. Bár némi reményt még tápláltam, egyre inkább egyértelművé vált: Lausanne-ban semmi esélyem nem lehet.

– Akkor nem fordult meg a fejében, hogy amennyiben visszatér, egy következő világversenyen ne azt a magyar államot képviselje, amely nem állt ki Ön mellett?
– Mind Annus Adriánt, mind engem már 2002-ben felkért egy gazdag arab ország, hogy versenyezzünk a színeiben. Tetemes összeget ajánlottak, de nem mentünk. Így, utólag ki merem mondani, hogy hülyék voltunk. Meg vagyok győződve, hogy abban a megaláztatásban, amit magyarokként át kellett élnünk Athénban, úgymond arabokként nem lett volna részünk. Mert sport ide, olimpiai szellem oda, még ezen a szinten is a politika diktál. Ami meg a magyar államot és a magyarságot illeti, én két külön kalapba helyezném. Az előbbit a mindenkori – jó vagy rossz – hatalom vezeti, amely vagy kiáll a sportolóiért vagy nem, az utóbbit pedig mindenkori szurkolónknak éreztük és érezzük.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben