Amerikai exodus – az ügyészek is vizsgálják a giurgiui orvosokat

Szétszélednek a CSS Giurgiu kosárlabdacsapatának amerikai tagjai: a Chauncey Hardy koporsóját az Egyesült Államokba elkísérő Theo Evans vezetőedző és Justin Eller játékos közölték, nem térnek vissza Romániába, és már elutazásuk előtt szerződést bontottak a klubbal, illetve LeVar Seals is így döntött.

Krónika

2011. október 14., 06:082011. október 14., 06:08


Az utolsó amerikai kosaras, Ray Kraemer még nem határozott, míg a montenegrói Bojan Grubisics, illetve a román játékosok maradnak – adott helyzetjelentést csütörtökön Alin Guţă csapatkapitány. „Nagyon szerettük volna, ha együtt marad a csapat. LeVar Seals volt az első, aki elment: azt mondta, már nem tud belépni a sportcsarnokba. Theo Evans edző és Justin Eller részt vesz majd a temetésen, de előre közölték, nem térnek vissza hozzánk. Nagyon remélem, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, de tiszteletben tartjuk a döntésüket” – nyilatkozta Alin Guţă, akinek csapata a következő két bajnoki fordulóban biztosan nem lép pályára.

Az A osztályban újonc giurgiui együttes amerikai tagjai azután döntöttek a távozás mellett, hogy honfitársukat, a 23 éves Chauncey Hardyt vasárnapra virradó hajnalban megtámadták egy szórakozóhelyen, és nem élte túl a dulakodás során szerzett fejsérüléseit. Az A osztályban több mint öt éve játszó LeVar Seals a tragédia hallatán azt nyilatkozta, Románia a világ egyik legdurvább helye. Távozásakor ugyanakkor jelezte, Giurgiuban profi, „európai” körülmények között dolgozhatott, ám annyira megviselte csapattársa halála, hogy már nem tud a kikötővárosban maradni. LeVar Seals Bukarestben próbálta összeszedni magát, és ez hamar sikerült is, ugyanis csütörtökön már aláírt a SCM U Craiovához.

A hatóságok eközben tovább vizsgálják a tragédia körülményeit. Szerdán megbüntették a giurgiui kórházat és mentőszolgálatot, illetve az ügyeletes orvosokat és mentősöket, ugyanis Hardyt késve szállították Bukarestbe, ahol csak a CT-vizsgálat után tudták felmérni a sérülések súlyosságát. Tegnap már a bukaresti ügyészség jelentette be, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot az ügyben érintett orvosok ellen. A fővárosi Bagdasar-Arseni-kórházban – ahol műtét közben meghalt a sportoló – szintén vizsgálódnak.

Ezt megelőzően Laura Kövesi, Románia főügyésze is vizsgálatot rendelt el a giurgiui ügyészségen annak kiderítésére, miért nem indított eddig bűnvádi eljárást a nyomozó hatóság a 60 ezer lelkes városban különböző illegális tevékenységeket űző roma klán tagjai ellen. A sajtóban napvilágot láttak ugyanis olyan információk, miszerint az Octavian Grecu vezette, „Butoane” nevű bűnbanda uzsorázásból, prostitúcióból és a szerencsejáték-iparból tett szert tetemes vagyonra, mindeddig büntetlenül. Az amerikai kosarast bántalmazó, emiatt halált okozó testi sértéssel gyanúsított Adrian Tănăsoaiáról – aki hétfőn feladta magát, és jelenleg előzetes letartóztatásban van – bizonyítást nyert, hogy baráti viszonyt ápol a klánvezér fiaival. Christian Ciocan, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, Giurgiu megye rendőrparancsnoka ellen hónapokkal ezelőtt éppen amiatt indított fegyelmi eljárást a belügyminisztérium, mert semmilyen intézkedést nem hozott az egymással sok esetben a nyílt utcán közelharcot folytató bűnbandák tagjai ellen, miközben a lakosság részéről folyamatosan érkezett a panasz az erőszakos bűncselekményekről. Nicolae Dobrin rendőrkapitányt el is mozdították tisztségéből, ő azonban megtámadta a belügyminiszteri rendeletet a bíróságon, amely a végleges ítélet kihirdetéséig alapfokon visszahelyezte tisztségébe.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben