A Manchester City története során először elhódította a Bajnokok Ligája-trófeát

A Manchester City története során először elhódította a Bajnokok Ligája-trófeát

Rodri (előtérben) szerezte az egyetlen, győztesnek bizonyult találatot

Fotó: Manchester City/Facebook

A Manchester City nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022/23-as kiírását, mivel szombaton az isztambuli fináléban 1-0-ra legyőzte az Internazionale együttesét.

MTI

2023. június 11., 00:172023. június 11., 00:17

2023. június 11., 00:302023. június 11., 00:30

A mérkőzést felvezető zenés és táncos megnyitó ünnepség zárásaként György Ádám, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész játszotta el a Bajnokok Ligája himnuszát, amikor a csapatok kivonultak a telt házas isztambuli stadion gyepére. A találkozót a sokkal esélyesebbnek tartott Manchester City hatalmas lendülettel kezdte, így alig három percet kellett várni az első kapura lövésre, de a gólkirály Haaland próbálkozása fölé szállt, ahogy három perccel később Bernardo Silva még veszélyesebb kísérlete is.

A kezdetben beszoruló Internazionale aztán rendezte a sorait, és bár a riválisnál volt többet a labda, mégis ígéretesebb akciókat tudott vezetni, azaz korántsem csak a védekezésre összpontosított.

Több esetben a letámadása is eredményre vezetett, így kevésbé tudott kibontakozni az angolok játéka. A szigetországi együttes – amely sérülés miatt elvesztette Kevin De Bruynét, akit két éve hasonló okból szintén le kellett cserélni a BL-döntőben – az első félidő utolsó harmadában megint fölénybe került, de ez többnyire meddőnek bizonyult a várakozásoknak megfelelően stabilan védekező olaszokkal szemben. Az egyetlen kivételt Haaland helyzete jelentette, de akkor Onana állta a labda útját.

Galéria

Fotó: Bajnokok Ligája/Facebook

A térfélcserét követően is az első BL-trófeájára hajtó Manchester City futballozott fölényben, helyenként be is tudta szorítani olasz riválisát, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani a betömörülő Internazionaléval szemben, amely ráadásul szórványos ellentámadásaiból rendre eljutott az angolok 16-osáig, de ott az utolsó kulcspasszok nem bizonyultak hatékonynak. A második félidő első nagy helyzetét így is – egy hatalmas védelmi hiba után – az argentin válogatottal világbajnok Lautaro Martínez hagyta ki.

A vezetést viszont az angol gárda szerezte meg, amikor a sokadik hatástalanított beadás egyikére Rodri csapott le, majd lőtt hajszálpontosan.

Az Inter azonnal sebességet váltott, közel is járt a gyors egyenlítéshez, de Dimarco előbb a keresztlécre, majd az előtte álló csapattársára fejelte a labdát. A hátralévő húsz percben a kék-feketék próbálkoztak becsülettel, de a fellazuló védelem megingásait kihasználva többször is eldönthette volna az összecsapást a Manchester City, Onana azonban védéseivel meccsben tartotta a csapatát.

A hajrában Lukaku kétszer is hosszabbításra menthette volna a mérkőzést az Inter számára, de előbb ötméteres fejesével a gólvonalon álló Edersont találta el, majd egy támadással később a lövése elkerülte a kaput. A hosszabbítás utolsó pillanatában Edersonnak még egy bravúrt kellett bemutatnia Gosens fejesénél, amely után viszont már ünnepelhetett is, mert a játékvezető lefújta az összecsapást.

Galéria

Fotó: Facebook/Manchester City

Josep Guardiola ezzel az első vezetőedző lett, aki két csapattal is triplázni tudott egy szezonon belül, ugyanis az angol bajnok és FA Kupa-győztes Manchester City előtt a 2008/09-es idényben a Barcelonával is megnyerte hazája bajnokságát és kupasorozatát a BL mellett. A Manchester City a legrangosabb európai kupasorozat 23. győztese lett, míg az olasz klubok az idei mindhárom európai kupadöntőben érdekeltek voltak, de mindhármat elvesztették.

Bajnokok Ligája, döntő:
Manchester City (angol)-Internazionale (olasz) 1-0 (0-0)
--------------------------------------------------------
Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion, 71 412 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerző: Rodri (68.)
sárga lap: Haaland (92.), Ederson (94.), illetve Barella (59.), Lukaku (83.), Onana (92.)

Manchester City:
----------------
Ederson - Akanji, Ruben Dias, Ake - Stones (Walker, 83.), Rodri - Bernardo Silva, De Bruyne (Foden, 36.), Gündogan, Grealish - Haaland

Internazionale:
---------------
Onana - Darmian (D'Ambrosio, 84.), Acerbi, Bastoni (Gosens, 76.) - Dumfries (Bellanova, 76.), Barella, Brozovic, Calhanoglu (Mhitarjan, 84.), Dimarco - La. Martínez, Dzeko (Lukaku, 57.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban
2024. május 05., vasárnap

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert

Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.

 

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert
2024. május 04., szombat

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe

A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe
2024. május 04., szombat

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben
2024. május 04., szombat

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok

A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok
2024. május 04., szombat

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen

Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen
2024. május 03., péntek

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja

Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja
2024. május 03., péntek

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
2024. május 03., péntek

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak

Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

 

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak
2024. május 02., csütörtök

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen

Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen