Újra kiírják a versenyvizsgát

Vlad Rădescu színművészt nevezte ki ideiglenesen a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház megbízott igazgatójának. Az ideiglenes kinevezésre azután került sor, hogy a szaktárca egy hónappal ezelőtt kiírta a versenyvizsgát a betöltetlen állásra, ám a jelentkezők egyike sem felelt meg az elvárásoknak.

Máthé Éva

2009. január 13., 23:092009. január 13., 23:09

Mint ismeretes, tavaly nyáron egy ellenőrző bizottság elégtelennek találta Ioan Cristian igazgató tevékenységét, akit felfüggesztettek állásából. A rendező egyébként pert indított a szaktárca döntése ellen. Az évadot vezető nélkül kezdte el a színház, az évtizedek óta a gazdasági, ügyvezetői funkciót ellátó Kárp György irányította az intézményt, miközben szakmailag a Tompa Miklós Társulatot Kövesdy István rendező, a román társulatot Nicolae Cristache színművész vezeti. „Egy hónappal ezelőtt már megszerveztük a versenyvizsgát, de a két jelentkező közül egyik sem felelt meg az elvárásoknak” – nyilatkozta lapunknak a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium államtitkára, Demeter András. Akkor a marosvásárhelyi Fodor Zeno színházkritikus, műfordító, illetve a Kolozsváron élő Gelu Badea rendező vett részt a megmérettetésen. „A minisztérium meghatározatlan időszakra nevezhet ki  megbízott igazgatót, aki addig maradhat az intézmény élén, amíg sikeres lesz a versenyvizsga” – mondta Demeter, aki Vlad Rădescut igen megfelelő személynek tartja. „A jelenlegi két művészeti igazgató, Kövesdy és Cristache szakmailag tovább vezetheti a két társulatot, Rădescunak pedig menedzselnie kell az intézményt. Ő korábban a Rapsodia Româna élén állt, tehát nagy tapasztalattal rendelkezik. Pénzt kell szereznie majd a vásárhelyi színháznak, amely jelentős anyagi gondokkal küzd” – mondta a Krónikának Demeter András. Vlad Rădescu újságírói érdeklődésre válaszolva azt mondta: még nem nyilatkozik a megbízatásról, mivel nem kapott hivatalos értesítést.

„Természetesen van néhány ötletem, de semmiről nem dönthetek mielőtt nem tanácskoztam a kollégáimmal, és nem elemeztem alaposan, mi történt a vásárhelyi színháznál eddig. Vagy inkább azt, hogy mi nem történt. Mindenképpen, amit teszek, az a színház javára válik” – nyilatkozta a megbízott igazgató. A színművész jelenleg Bukarestben él, korábban, 1990 és 1994 között ő irányította a marosvásárhelyi színházat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken