2009. január 13., 23:092009. január 13., 23:09
Mint ismeretes, tavaly nyáron egy ellenőrző bizottság elégtelennek találta Ioan Cristian igazgató tevékenységét, akit felfüggesztettek állásából. A rendező egyébként pert indított a szaktárca döntése ellen. Az évadot vezető nélkül kezdte el a színház, az évtizedek óta a gazdasági, ügyvezetői funkciót ellátó Kárp György irányította az intézményt, miközben szakmailag a Tompa Miklós Társulatot Kövesdy István rendező, a román társulatot Nicolae Cristache színművész vezeti. „Egy hónappal ezelőtt már megszerveztük a versenyvizsgát, de a két jelentkező közül egyik sem felelt meg az elvárásoknak” – nyilatkozta lapunknak a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium államtitkára, Demeter András. Akkor a marosvásárhelyi Fodor Zeno színházkritikus, műfordító, illetve a Kolozsváron élő Gelu Badea rendező vett részt a megmérettetésen. „A minisztérium meghatározatlan időszakra nevezhet ki megbízott igazgatót, aki addig maradhat az intézmény élén, amíg sikeres lesz a versenyvizsga” – mondta Demeter, aki Vlad Rădescut igen megfelelő személynek tartja. „A jelenlegi két művészeti igazgató, Kövesdy és Cristache szakmailag tovább vezetheti a két társulatot, Rădescunak pedig menedzselnie kell az intézményt. Ő korábban a Rapsodia Româna élén állt, tehát nagy tapasztalattal rendelkezik. Pénzt kell szereznie majd a vásárhelyi színháznak, amely jelentős anyagi gondokkal küzd” – mondta a Krónikának Demeter András. Vlad Rădescu újságírói érdeklődésre válaszolva azt mondta: még nem nyilatkozik a megbízatásról, mivel nem kapott hivatalos értesítést.
„Természetesen van néhány ötletem, de semmiről nem dönthetek mielőtt nem tanácskoztam a kollégáimmal, és nem elemeztem alaposan, mi történt a vásárhelyi színháznál eddig. Vagy inkább azt, hogy mi nem történt. Mindenképpen, amit teszek, az a színház javára válik” – nyilatkozta a megbízott igazgató. A színművész jelenleg Bukarestben él, korábban, 1990 és 1994 között ő irányította a marosvásárhelyi színházat.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.