Láng Zsolt dedikálja könyvét Székelyudvarhelyen
Fotó: Katona Zoltán
Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta a 2020-as Libri irodalmi díjat, a közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte el – közölte a Libri-Bookline Zrt. az MTI-vel szerdán.
2020. május 13., 22:422020. május 13., 22:42
2020. május 13., 22:442020. május 13., 22:44
A 2016-ban alapított elismerés az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza, célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire – olvasható a közleményben. A 10 döntős könyvet a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül, a kulturális élet 180 képviselőjének javaslata alapján választották ki. Az irodalmi díj győztesét ötfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba volt a tagja.
Károlyi Csaba irodalomkritikus, a zsűri tagja szerint Láng Zsolt győztes könyve egyszerre tudósregény, aparegény, művészregény, útirajz, történelmi regény, és még krimi is van benne. „Izgalmas, nagyon olvasmányos, rejtélyes, sőt humoros és erotikus. Bravúros dialógusokat is kapunk. Burkolt önéletrajz s egy regény arról, hogyan születik a regény. Mindez egyetlen szóban összefoglalva: Bolyai” – idézi a közlemény Károlyi Csabát.
Fotó: Jelenkor Kiadó/Facebook
Beck Zoltán szerint Grecsó Krisztián közönségdíjas regénye „beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé”. A Libri irodalmi díj és közönségdíj ünnepélyes átadóját szerdán este – a rendkívüli helyzetre való tekintettel – a Libri Könyvesboltok Facebook-oldalán tartották. Mint Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója emlékeztetett rá, tavaly megemelték a díjakkal járó támogatás összegét, így 2 millió forint pénzjutalom és 30 millió forint médiatámogatás fölött rendelkezhetnek a nyertes könyvek szerzői.
Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek fél évezrede eltűnt templomát Visegrádon – közölte a magyarországi Nemzeti Régészeti Intézet a közösségi oldalon.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre.
Május 17-től szerepel a romániai mozik műsorán Breier Ádám egyedi hangú debütfilmje, egy keserédes magyar dramedy a gyászról, a családról és arról, hogy mindig mindenkinek igaza van.
Benedek Elek nyomában címmel szervezik meg a Szabédi-napokat pénteken Kolozsváron, szombaton pedig a Maros megyei Szabédon.
Erdélyi magyar, magyarországi, valamint román színi egyetemekről érkeztek színis hallgatók a csütörtökön kezdődött csíkszeredai Unscene fesztiválra, ahol vizsgaelőadásokkal mutatkoznak be.
A Maros Megyei Múzeum Történeti Osztályának várbeli épületében május 17-én, pénteken 17 órakor nyílik a Polcz Alaine (1922–2007) neves magyar pszichológus és író tiszteletére a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által rendezett vándorkiállítás.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely csütörtökön kezdődik a cívisvárosban – jelezték a szervezők az MTI-nek.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
szóljon hozzá!