2010. február 23., 09:242010. február 23., 09:24
Horváth Zoltán, az egyesület szóvivője a Krónikának elmondta: az erre az alkalomra összeválogatott 14 képet ötszáz lejért bárki megvásárolhatja.
„Nem volt kimondott koncepciónk sem műfaji kikötésünk, a képek kiválasztásánál. Az egyedüli feltétel az volt, hogy a fotó legyen fekete-fehér és különleges. Megpróbáltuk úgy összeállítani a kiállítás képanyagát, hogy azt össze lehessen hasonlítani a tavalyi indulásunkkor készített fotókkal” – nyilatkozta Horváth Zoltán. Az ErKE 14 fényképésze által készített képek műfajilag a portrétól az egészen elvont művészfotóig szinte mindent lefednek.
A kiállított fotókat két hónapig tekintheti meg az érdeklődő közönség a Kolozsvár központjában lévő kávézóban. Az ErKE szóvivőjétől azt is megtudtuk, hogy a festmény méretű képek kinyomtatása sokba került. „Nem nyerészkedni akarunk, az volt a lényeg, hogy a születésnapunkra nagy formátumban állítsuk ki a fotókat, és nem a megszokott, hagyományos 80×60-as méretben” – válaszolt a képek árát firtató kérdésünkre Horváth Zoltán.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.