Ezüstmedve Florin Şerbannak

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Kiosztották szombat este a berlini nemzetközi filmfesztivál díjait: török film kapta a fődíját, az Aranymedvét, a nemzetközi zsűri különdíjban – Ezüstmedvében – részesítette a Florin Şerban román rendező Ha fütyülni akarok, fütyülök című filmjét.

Hírösszefoglaló

2010. február 22., 10:112010. február 22., 10:11

Az elsőfilmes Florin Şerban alkotása egy fiatalkorúak intézetében játszódik, ahol Silviu öt nappal a szabadulása előtt túszul ejt egy fiatal szociális munkáslányt, mert meg akarja akadályozni, hogy anyja elvigye az öccsét magával Olaszországba, és így tönkretegye az életét. A Werner Herzog német rendező vezette nemzetközi zsűri a török Semih Kaplanoglu Méz című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben. A film egy anatóliai gyermek életén keresztül a természetre, illetve környezetre leselkedő veszélyeket mutatja be.

Az idén 60 éves Berlinale történetében egyébként 46 év óta először kapott török film ismét Aranymedvét. A legjobb rendezőnek járó Ezüstmedvét a svájci házi őrizetben lévő Roman Polanskinak ítélték a The Ghost Writer (Szellemíró) című filmjéért. A Robert Harris bestseller regénye alapján készült film egy rendkívül izgalmas politikai krimi, amelynek főszerepeit Pierce Brosnan és Ewan McGregor játssza.

Szakértők előzetesen szinte biztosra vették, hogy a francia–lengyel állampolgárságú Polanski filmje elismerésben részesül, a filmvilág ugyanis ily módon kívánta kifejezni szolidaritását a hetvenes évek végén elkövetett liliomtiprásért jelenleg őrizetben tartott rendezővel. Polanski egyébként meglehetősen szarkasztikus üzenetet küldött a Berlinalénak, hangoztatva: akkor sem utazott volna el Berlinbe, ha előre tudta volna, hogy ő kapja a díjat, attól tartva, hogy börtönbe kerül. Legutóbb ugyanis – tavaly Zürichben – épp akkor tartóztatták le, amikor egy díj átvételére érkezett.

A Berlinale hagyományainak megfelelően az Aranymedve mellett több Ezüstmedve került kiosztásra. Így a legjobb női alakításért járó Ezüstmedvét a japán Vakamacu Kodzsi Caterpillar című versenyfilmjének főszereplője Teradzsima Sinobu kapta. A legjobb férfi alakításért járó díjat megosztva két orosz színész, Grigorij Dobrigin és Szergej Puszkepalisz vehette át  Alekszej Pokobregszkij How I Ended this Summer (Hogyan végződött a nyaram) című filmjében nyújtott alakításukért.

Alekszej Pokobregszkij filmjét a zsűri a legjobb művészi teljesítményért is Ezüstmedvével jutalmazta. A legjobb forgatókönyvért járó Ezüstmedvét Vang Csüan-an Tuan Yuan – Apart together (Tüan Juan – Együtt külön) című, egy megrázó szerelmi történetet bemutató filmje kapta. Az idei Berlinale a rekordok fesztiválja volt. A tíz nap alatt csaknem 300 ezer nézővel büszkélkedhetett, ami minden korábbi nézőszámot felülmúlt.

Rekordot döntött a fesztivál abban is, hogy még soha enynyi világ-, illetve nemzetközi premierfilmet nem mutattak be, mint most, mint ahogy a koprodukciós filmek száma is rekordot döntött. A Berlinale Fórum szekciójában nagy sikerrel mutatták be a magyar Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című filmjét, amely a Magyar Filmhéten fődíjat nyert.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést