A Godot-ra várva ésa Tanítványok Bukarestben

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Godot-ra várva és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Tanítványok című előadása is versenyben szerepel a Bukarestben november 4–15. között zajló XVI. Nemzeti Színházi Fesztiválon. Mindkét előadás rendezője Tompa Gábor; a Beckett-drámát vasárnap és hétfőn este játszotta a szentgyörgyi társulat, a kolozsváriak hétfőn este két ízben adták elő Visky András művét. Tompa Gáboron kívül több rendezőnek is – Mihai Mãniuþiunak, Alexandru Dabijának és Radu Afrimnak – két-két produkcióját válogatták be a szemle versenyprogramjába. „Az idei fesztiválon a rendező a főszereplő. Mindig is úgy tartottam, hogy a rendező nem csupán összetartó erő, a szöveg értelmezője vagy olyan irányító, aki rávezeti a színészt, hogy a legjobbat adhassa magából: a rendező véleményformáló szellemi vezető is, aki az energiákat, érzéseket és gondolatokat egyesíti” – foglalta össze a fesztivál fő szervezőelvét Marina Constantinescu művészeti igazgató. A romániai társulatokon kívül külföldi meghívottak is szerepelnek a szemlén, természetesen versenyen kívül. A budapesti Katona József Színház ma és holnap este Csehov Ivanovját mutatja be Bukarestben, Ascher Tamás rendezésében. Szintén ma este szerepel a fesztivál programjában az Amerikában élő Andrei ªerban rendezte Sarah Kane-dráma, a Megtisztulás, kolozsvári és fővárosi művészek előadásában. A holnapi napot az ír kultúrának szentelték a szervezők: Ursula Lauebli és Stephen Batts koreográfusok workshopot tartanak a nemzeti táncközpontban, este pedig a Rezonancia című táncszínházi produkciót adják elő. ------------

2006. november 07., 00:002006. november 07., 00:00

Több mint testőr célkeresztben


• Ha egy témáról kettőnél több bőrt le lehet húzni, akkor bárki mérget vehet arra, hogy Hollywoodban le is húzzák. Ha például volt már olyan film, amelyben egy testőr beleszeretett a védencébe, meg készült már olyan is, amelyben a főállású őrző-védő egy összeesküvés kellős közepébe csöppent, és akár az élete árán is hajlandó volt fölgöngyölíteni azt, akkor már csak minimális szintű kreativitás szükséges ahhoz, hogy a két témát kombinálva mérsékelten eredeti, de azért mégiscsak új filmet kapjunk.
Nos, valahogy így születhetett meg A testőr című film, amelyben pontosan az előbbiekben fölvázolt recept szerint jártak el az alkotók: összegyúrták a Több, mint testőr, valamint a Célkeresztben alaptörténetét, és máris készen állt az új forgatókönyv. Amelyhez már csak néhány, az utóbbi időben kissé elhanyagolt, de a kilencvenes években még jól csengő nevű színészt kellett hozzáadni, mint Michael Douglas, Kim Basinger vagy Kiefer Sutherland, és máris tálalható állapotba került az új mozi.
Az alaptörténet szerint Pete Garrison, a tapasztalt vén róka (Michael Douglas), az Egyesült Államok elnökének egyik legmegbízhatóbb testőre, aki már évtizedek óta a szakmában tevékenykedik, és a Ronald Reagan elleni merénylet idején ő ugrott a gyilkos lövedék útjába (copyright Célkeresztben, Clint Eastwood figurája), veszélyes kalandba keveredik. Beleszeret a first ladybe (Kim Basinger), akivel össze is szűri a levet (copyright Több, mint testőr). Valaki azonban tudomást szerez a titkos kapcsolatról, és zsarolni kezdi Pete-et. Sőt hamarosan az is kiderül, hogy valakik merényletet terveznek az elnök ellen, tervükben pedig a testőrség kötelékében tevékenykedő áruló is segíti őket. A gyanú azonnal Pete-re terelődik, akinek menekülnie kell, hogy bebizonyíthassa ártatlanságát.
Az esetleg még a váratlan és érdekes végkifejlet lehetőségét is fölvető alapsztori azonban az alkotók gondos tevékenységének köszönhetően a kiszámíthatóság unalmába fullad. Ahelyett, hogy az áruló személyét övező bizonytalanságot legalább az átlagosnál egy kicsivel tovább fenntartanák, meglehetősen hamar fény derül arra, hogy a főhős mégsem annyira elvetemült, mint amennyire első látásra tűnik, onnantól kezdve pedig csak az a kérdés, hogy mikor nyeri el végre méltó büntetését a gonosz, és mikor dicsőül meg a jó.
Az egyébként is meglehetősen lassú mederben csordogáló történetet legalább a képi megoldásokkal megpróbálták némileg feldobni, ám a videoklipszerű bejátszások és áttűnések, valamint a kézikamerával felvett jelenetek váltakozása egy idő után inkább zavaróvá válik, és csak még jobban széthull tőlük a film.
Stabilan középszerű filmet sikerült tehát A testőr készítőinek összedobniuk, amely sem Michael Douglas, sem Kim Basinger pályájában nem tartozik majd a meghatározó alkotások közé. Utóbbi esetében azért mégis elkapja az embert a melankolikus hangulat, és kis időre átadja magát az „így múlik el a világ dicsősége” érzésnek. Hiszen mégiscsak kegyetlen húzás az élettől, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek szőke dívája mostanra oda érett (hogy politikailag korrektek legyünk), hogy immár a first lady szerepét játszhatja a lehető legnagyobb természetességgel.

A testőr (The Sentinel). Amerikai bűnügyi dráma, 2006, 108 perc. Rendezte: Clark Johnson. Szereplők: Michael Douglas, Kiefer Sutherland, Eva Longoria, Kim Basinger, Martin Donovan. Írta: George Nolfi. Kép: Gabriel Beristain. Zene: Christophe Beck. Értékelés az 1–5-ös skálán: 2.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést