„Büszkén képviselem tehát a hölgyeket, akikért, remélem, verseimben mindig méltóképp kardoskodtam” – mondta a Krónikának László Noémi kolozsvári költő arra a hírre reagálva, hogy második költőnőként 2020-ban ő veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot.
Sikeresnek bizonyult az immár 25. alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár – értékelte a vasárnap zárult könyves szemlét Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke.
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban állítják ki hétfőtől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egyik leghíresebb darabját, Gábor Áron ágyúját, valamint további hatvan értékes műtárgyat.
Az ügyvéd, Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche munkája kapta a legjobb emberi jogi film díját a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon szombaton – közölték a szervezők a budapesti díjátadó estéjén az MTI-vel.
A kétszáz éves intézményes zeneoktatást ünnepli A krónikás című, Selmeczi György által írt vígopera, amelynek ősbemutatóját vasárnap 18 órától tekintheti meg a Kolozsvári Magyar Opera közönsége.
„Nem nyugodhatunk bele, hogy távoli provinciának, szellemi perifériának tekintsenek bennünket, ezért megteremtjük a magunk kis centrumát a hozzá rendelhető illúziókkal együtt” – vallja Végh Balázs Béla.
A Drezdai Állami Színházzal közösen mutatja be Bertolt Brecht és Paul Dessau Kurázsi mama és gyermekei című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A bemutatót pénteken kolozsvári sajtótájékoztatón hirdették meg az alkotók.
A kétszáz éve Távol-Keletre indult Kőrösi Csoma Sándorról jelent meg a száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat frissen megjelent, 76. könyve, amelyet csütörtökön mutattak be a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít – közölték szerdán a szervezők.
Az igazi Ady, a korszakalkotó, az ellenfelek alaptalan vádaskodásai ellen ma is ragyogóan éles és telibe találó fegyverül szolgáló verseket alkotó költő került középpontba a Nagyváradi Könyvmaraton hétvégi zárórendezvényén.
Meglepetés, megtiszteltetés és további felelősségvállalás – ezt jelenti a Prima díj, illetve a Prima Primissima díjra való jelölés – mondták el megkeresésünkre a Téka, valamint a Napsugár Alapítvány vezetői. Balázs Bécsi Attila és Zsigmond Emese az elismerést értékelte a Krónikának.
A kolozsvári közönséget is meghódította kedden este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra zenekar többszörösen díjazott produkciója, az Alice. A Lewis Carroll művein alapuló, Bocsárdi László rendezte előadás emberi létezésünk abszurdumait állítja reflektorfénybe.
Kiváló, világszinten ismert zenészeket vonultat fel hétvégén, november 8-10. között a Transilvania Jazzfesztivál 13. kiadása. A Kolozsvári Rádió koncerttermében négy neves jazzbanda lép színpadra.
A kolozsvári születésű Bodor Ádám, illetve Czakó Gábor író nyerte el a Nemzet Művésze díjat – jelentették be kedden a Pesti Vigadóban.
Klasszikus és újszerű előadásokat egyaránt láthat majd a kolozsvári közönség a legjobb európai színházak előadásában. November 19-30. között ugyanis a kincses városban tartják az Európai Színházi Unió fesztiválját (UTE FEST).
A Kányádira jellemző közérthető, emberközeli nyelven írott, elmondott és elénekelt, mélységeken és magasságokon átívelő gondolatait adta elő a hétvégén Nagyváradon a budapesti Kaláka együttes és Bogdán Zsolt kolozsvári színművész.
Ibsen-darabot, A nép ellenségét mutatja be november 8-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Keresztes Attila rendezésében.
Gazdag programmal várja a közönséget novemberben az alapításának 106. évfordulóját ünneplő, felújított kolozsvári Művész mozi, az ország egyik első filmszínháza.